A Kolorádó Kid a kutatásai nyomán megtalált dokumentumokra épül. Mennyiben valós és mennyiben fikciós filmről van szó?
A Kolorádó Kid alapját képező történetet említésszerűen már a 2001-es Corvinisták 1956 című monográfiában is megírtam, de 2002-ben hosszabban is közreadtam a Múltunk folyóiratban 1956 és az alvilág címmel. Valóban, találtam egy olyan börtönspicli-jelentést, ami egy jó dumájú, az alvilághoz kötődő, később pesti srácként az utcán harcoló, majd börtönbe kerülő idősödő fiúról szólt. Az volt a dokumentum érdekessége, hogy vamzer írója egészen kiváló, már-már irodalmi stílusban, a korabeli utcai szlenget használva jelenítette meg a srác gyanútlan zárkabéli kitárulkozásait. Emlékszem, amikor megmutattam a dokumentumokat apámnak, Eörsi Istvánnak, az volt az első megjegyzése, hogy „az Írószövetség tagjai közül többen megirigyelhetnék íráskészségét”. A Király Béláról – akit a filmben Kauzer Bélának hívnak – szóló papírokat átolvasva rögtön azt gondoltam, hogy filmre kellene vinni a történetet. A pesti vagányból forradalmárrá vált, majd többszörösen – a nője, a barátja és végül a cellatársa által – elárult Király története egyszerűen filmért kiáltott. Egy igazi 56-os filmért, ami nem a szokásos hagymázas, árvalányhajas, legendaszerű hozzáállással, hanem hús-vér figurákkal, igazi emberi drámával mutatja be a forradalmat. Azt gondolom, sikerült is Vágvölgyi B. Andrásnak ilyen filmet csinálnia.
Hogy jött képbe Vágvölgyi B. András?
Apámtól kérdeztem, hogy szerinte ki tudná filmre vinni a sztorit, ő egyből rávágta, hogy Vágvölgyi. Felhívtam, találkoztunk, ez úgy 2002 közepén lehetett. Ő megnézte, és először úgy látta, hogy nem elég erős a történet, fel kéne turbózni egy kicsit. Lassacskán elkezdtünk a dologgal foglalkozni, és közösen írtuk a forgatókönyvet több éven keresztül, 2005-ig. Eddig egyébként Eörsi István is közös vállalkozásunknak tartotta a filmet. Onnantól már ő vette kezébe a továbbiakat, esetleg időnként megkérdezetett erről-arról történészként. De ez rendben is van, nem vagyok filmes, ez az ő területe. Tény viszont, hogy mindezek ellenére a filmmel kapcsolatos kommunikációból szinte teljesen kihagytak, s ezt nem tartom igazságosnak. Az igaz, hogy a stáblistán fent van, hogy „Eörsi László ötlete alapján”, de a riportokból, interjúkból nem nagyon derült ki, hogy bármi közöm lenne a Kolorádó Kidhez. Én egyébként azt a címet szerettem volna adni a filmnek, hogy Fekszik valami balhé.
Jelentősen megváltozott a történet a 2005-ös állapothoz képest?
Fontos változások vannak, persze. Az alaptörténet adott volt, és 2005-ig részben együtt találtuk ki az 56-tal kapcsolatos szálakat, de a nem 56-os elemeket teljes egészében a rendező jegyzi. Édesapám is, aki megélte a forradalmat, a börtönt, íróként sok javaslattal állt elő, amikor kikértük a véleményét. Egyébként ő sem értette, hogy Király-Kauzer miért tálalt olyan könnyen ki a börtönspiclinek, noha rutinos, dörzsölt srác volt, tudnia kellett, hogy megpróbálják valahogy szóra bírni. Amikor Király Béla bekerült a fogdába, valamilyen oknál fogva elég hamar borított a cellatársának. Számomra is elég érthetetlen, de így volt. Egyébként más kutatásokból is látom, hogy könnyen meg lehetett vezetni még a dörzsöltebb embereket is a besúgók által. Kellett, hogy számítsanak a börtönspiclikre, de a fogdában a beszélgetési kényszer elég gyorsan gyanútlanná tette sokukat. Úgy működik az ember, hogy a szimpatikusnak talált zárkatársnak el kell mondani a dolgokat, meg kell vele vitatni, hogy szerinte mi lesz vele, mit kellene mondani. Azt Vágvölgyi B. András találta ki, hogy a filmben legyen egy harmadik szereplő, aki keményen fellép az ügynökkel szemben, hogy ezáltal erősödjön Kauzer bizalma a spicliben.
Most már készült több film is a forradalomról, önnek tetszik valamelyik?
A rendszerváltás előtt e témában készült filmek jobbak voltak, mint az azután készültek. Például Sándor Pál Szerencsés Dániel, Gothár Péter a Megáll az idő című filmje (aminek én egyébként az elejét, az 56-os részeit szeretem), vagy az Apa Szabó Istvántól. A rendszerváltás utáni játékfilmek közül Andy Vajna és Goda Krisztina Szabadság, szerelem című filmje jut eszembe, ami profin meg volt csinálva, de nem az én világom. Nagy érdeme azonban, hogy a szélesebb rétegek felé eljuttatta 1956 üzenetét. Szomjas György pesti srácokról szóló Nap utcai fiúk című filmjét igen jónak tartom. A Mansfeld-film (rendezte Szilágyi Andor – a szerk.), a forradalom egy szeletét mutatja be, de kifejezetten rosszul. A források izgalmasabbak voltak, mint ami azokból a filmben megvalósult.
Mi lehet az oka, hogy amióta lehet beszélni 1956-ról, azóta nem készült igazán nagy 56-os film?
Csak találgatni tudok. Szerintem egyébként a Kolorádó Kid jól sikerült. Nincs benne az a fajta hamis beállítás, ami leginkább a korábbi háborús filmeket jellemezte (például a honvédő háborúról szóló szovjet filmeket), ahol a figurák Istenné magasztosulnak, és érezni rajtuk, hogy nem valóságosak. Ezt Vágvölgyi elkerülte. Volt is kritika ezzel kapcsolatban, hogy nem lehet megkedvelni a főszereplő figuráját. Igaz, nem is egyértelmű Kreuzer jelleme. De hát semmi sem egyértelmű. Alapvetően szép forradalom volt 1956, de nem volt olyan rózsaszínű, mint ahogy sokan ezt láttatni szeretnék. A fő probléma az, hogy máig túlpolitizált a téma. A jelenlegi jobboldal a népies, nemzeties, legendás, mítoszszerű előadáshoz ragaszkodik (csináltak is zsinórban ilyeneket), a baloldal pedig az egészet igyekszik lenyomni, nem előhozni, inkább nem beszél a témáról tisztán. Ha előtérbe került egy-egy 56-os kérdés, akkor a jobboldal offenzívába lendült, a baloldal pedig védekező, kibekkelő pozíciót foglalt el. A filmtámogatás hatalmas pénzeket jelent, valószínűleg emiatt lehetett, hogy nem találták meg a helyes arányt a filmesek. A Kolorádó Kid talán igen. Benne van az is, kik voltak az igazi forradalmárok, és benne van az is, hogy emberivé válnak a hősök.
Történészi szempontból van még sok titok a forradalommal kapcsolatban?
Amit nem látunk, arról nehéz mit mondani, de szerintem az alapvető dolgokat már felderítettük 56-tal kapcsolatban. Azért vannak még feltárandó részletkérdések. A szovjet levéltárakban, valamint a volt jugoszláv, román, kínai levéltárakban lehetnek még új kutatási lehetőségek. Én most a Baross tér, Hársfa utca környéki eseményeket, szereplőket kutatom, ez még nincs feltárva, pedig ott is voltak harcok, haltak meg emberek. Egyébként azt látják a történészek, hogy a közvélemény előtt nem sikerül áttörést elérniük. Mind jobbról, mind balról erősebbek a megrögzült sztereotípiák, mint a kutatási eredmények tényei.
Ha már a pesti srácoknál és a tényeknél tartunk, milyenek voltak ezek a pesti srácok, mennyire hasonlítottak a filmbéli vagány, alvilági Kreuzerre?
Nagyobbrészt ilyen vagányok voltak. Nem mindenki volt alvilági, de akik kockáztatták a bőrüket, azok a szegényebb rétegekhez, a proletariátushoz tartoztak. A vezetők nem, ők általában minimum szakmunkások vagy az értelmiséghez közelebb álló figurák voltak, és zömében az ő befolyásuk érvényesült az eseményekben. Gyorsan közös nevezőre tudtak hozni egészen heterogén társaságokat. Óriási teljesítményt értek el vezetőikkel a pesti srácok. Az ugyanakkor nem igaz, hogy nem volt semmilyen visszaélés. Meg kell írni azokat is! Nagyobb atrocitás a Köztársaság téren volt, ott nagyon elszabadultak az indulatok, ami sok ártatlan ember életébe került. De azt is tudni kell, hogy ugyanott sokakat megmentettek a fiatal forradalmárok. („Cserébe” később többüket kivégezték.) Azt is tudni kell, hogy a Köztársaság téri eseteket leszámítva Budapesten nagyon kevés volt az önbíráskodással járó halálos történet, annak ellenére, hogy sok ilyet hallani. A Corvin-közben, a Széna téren is sok fogoly volt például (az utóbbin maga Marosán György is, akit gyorsan elengedtek), de senkit nem öltek meg. A Széna téren három embert megvertek, de nem okoztak maradandó sérülést. A pesti srácok összességében szóban néha radikálisan, de tettekben kevéssé radikálisan, nagyon humánusan jártak el.
