Belföld

Megtámadták a Jobbik választási standját Budapesten

Rongálás miatt eljárást indítottak egy 41 éves férfi ellen.

Megtámadták a Jobbik Moszkva téren felállított választási standját hétfő hajnalban – közölte a Jobbik budapesti szervezete. A közlemény szerint a támadó késsel a kezében fenyegette meg az egyik aktivistát és összevágta a stand oldalát díszítő, Staudt Gábor főpolgármester-jelölt arcképével ellátott választási ponyvákat. A tettes a cselekményével 500 ezer forintos kárt okozott.

“Ez a bűncselekmény is rávilágít a tarthatatlan budapesti közbiztonsági helyzetre. A kétharmados forradalmárok kampány ízű ígéretei, és a belügyminiszter fogadkozásai ellenére a közrend romokban hever” – írták.

Szerintük a rendőri erők fellépése abban merül ki, hogy “öltözködési szokásai miatt zaklatnak békés járókelőket, valamint terroristaként kezelik az embertársaikon segítő gárdistákat. Ki kell mondanunk, hogy az eredményeket felmutatni képtelen, már egyszer rendőrfőkapitányként nyugdíjazott belügyminiszter és az általa igazgatott testület alkalmatlan feladatának ellátására”.

Mint írják: a megoldást a Jobbik közrendvédelmi csomagjának megvalósítása jelentheti, “a csendőrség felállítása, a békés többséget terrorizálók közrendvédelmi táborokba helyezése, valamint a +wellness börtönök+ luxus szolgáltatásainak megszüntetése”.

A rendőrség a hírt megerősítette, rongálás miatt eljárást indítottak egy 41 éves férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik