Belföld

MSZP: visszaél-e hivatalával Orbán Viktor?

Meggyanúsítja-e az ügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés elkövetőjeként Orbán Viktor miniszterelnököt és kedvezményezettjeként Győri Enikő európai parlamenti képviselőt, és kéri-e az Országgyűléstől a kormányfő, az Európai Parlamenttől pedig Győri Enikő kiadatását? - kérdezte Szabó Zoltán, az MSZP ügyvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus annak kapcsán firtatta ezt, hogy Győri Enikőt szeptember 1-jén nevezik ki a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárának, akkor mond le az európai parlamenti képviselői mandátumáról, addig pedig kijelölt államtitkárként tevékenykedik. E munkakör állami vezetői beosztásnak számít-e és a kormány ehhez ad-e fizetést, apparátust? – vetette fel Szabó Zoltán.

Emlékeztetett: Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros polgármesterét az ügyészség egyebek mellett azért is meggyanúsította hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel, mert neki – Erzsébetváros országgyűlési képviselőjeként, képviselői munkájának segítésére – egy mobiltelefon ingyenes használatát engedélyezte, és kedvezményezettként ugyanezen bűncselekményekkel meggyanúsította őt is az ügyészség. A gyanúsítás ellen panasszal éltem, mert szerintem a polgármester egyik vádat sem valósította meg, de panaszomat az ügyészség, mint meglapozatlant, elutasította – fűzte hozzá.

Szabó Zoltán úgy vélekedett: ha az ügyészség szerint hűtlen kezelés, hivatali visszaélés az, ha a település vezetője infrastruktúrát biztosít a település országgyűlési képviselőjének, akkor ugyancsak hűtlen kezelés és hivatali visszaélés, ha az ország vezetője infrastruktúrát biztosít az ország európai parlamenti képviselőjének.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény a kijelölt államtitkárt nem sorolja fel az állami vezetők között – közölte a volt országgyűlési képviselő. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a törvény az állami vezetőket politikai és szakmai vezetőkre osztja. Azt kérdezte: ha a kijelölt államtitkár mégis politikai vezető, akkor vajon politikai vagy szakmai vezetőnek számít-e?

Ha politikai vezető, akkor rá vonatkozik az a szabály, amely szerint további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet – húzta alá Szabó Zoltán, aki szerint ha viszont szakmai vezető, akkor érvényes rá a köztisztviselők jogállására vonatkozó törvény: nem vállalhat párt nevében végzett nyilvános közszereplést. Egy párt képviselőjének lenni az unió parlamentjében azonban ilyen közszereplésnek számít – közölte.
Ha a kijelölt államtitkár állami vezető, ez a tisztség összeférhetetlen az uniós parlamenti képviselői poszttal – szögezte le az MSZP ügyvivője. Ennek kapcsán azt kérdezte: Győri Enikő vajon hogy tevékenykedhet kinevezéséig kijelölt államtitkárként?

Ha Győri Enikő mégsem állami vezető, akkor hogyan tud tevékenykedni, milyen jogai és kötelezettségei vannak, képviseli-e kormányt, és a ha igen, milyen alapon? Kinek a nevében tárgyal és vállal kötelezettséget, kinek a felhatalmazásával intézkedik, ad utasítást, kinek a nevében nyilatkozik, a kormány számára európai parlamenti képviselői minőségében pusztán szívességből dolgozik? – sorolta kérdéseit Szabó Zoltán, hozzátéve: ha Győri Enikőnek a kormány fizetést, irodát, apparátust, posta- és telefonköltség-térítést, gépkocsit, sofőrt biztosít, akkor milyen alapon teszi ezt?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik