Belföld

A „kékfényes” Szabó László Újbudán – videóval

A „kékfényes” Szabó László tartott előadást Kelenföldön az Újbuda 60+ Program részeként. Találkoztunk kedves nyugdíjasokkal, mérges polgármesterrel és persze magával Szabó Lászlóval. Riport.

Micsoda egy köszöntő beszédet tartana a „kétmilliós” Wieszt János, ha nem éppen előzetesben ülne – erre gondolunk Újbudán, az „Időskorúaknak szóló bűnmegelőzési klub” nyitóelőadásán. Hiányzik ő innen, mármint Wieszt, annak ellenére, hogy a korpulens és köztörvényes volt alpolgármesterre még nem alkalmazható az időskorú jelző (talán majd mire szabadul), és esetében a bűnmegelőzés fogalom használata is megkésettnek tűnik.

A „kékfényes” Szabó László Újbudán – videóval 1 Van itt más közéleti sztár, ráadásul a Jó oldaláról. „Az első klubfoglalkozáson Dr. Szabó László a Kék fény c. műsor korábbi műsorvezetője ’Bűnesetek régen és ma’ címmel tart egy órás (sic!) előadást” – szó szerint ez áll a meghívón.

Kékfényes Szabó László üstöke őszebb, mint az átkosban, de a hangja a régi; úgy hetven kelenföldi szépkorú hallgatja most az összetéveszthetetlen baritont. Megtudjuk, hogy Szabó – akinek több bűnügyi könyv is fűződik a nevéhez – a rendszerváltás óta nem tartott közönségtalálkozót. Most is csak vélhetően a kerület szocialista polgármestere, Molnár Gyula kedvéért állt kötélnek. Kiderül ugyanis, hogy Szabó László fia, Gábor, és „a Molnár Gyuszi” közös óvodába jártak annak idején. Előbbi dundi volt, utóbbi cingár, ráadásul a súlykülönbséget a köztük szövődő gyermekbarátság tovább növelte: utóbbi kölök rendre az előbbinek játszotta át az uzsonnáját.

De vissza az ankétra.

Egy 1986-os Kék fény riporttal kezdődik a műsor; a kivetítőn a snájdig Szabó László kérdez békebeli rendőr elvtársakat egy fegyveres rabló elfogásáról. A mai „vért vérrel” híradókhoz szokott fülnek kissé lassúak az olyan párbeszédek, mint:

– Az elkövető elfáradt.
– Miből vették észre?
– A mozgásából.

Lemegy a mozi, taps a jutalma, immár élőben kapja a szót Szabó László.

A „kékfényes” Szabó László Újbudán – videóval 1

Molnár Gyula az ovi óta sokszor hallhatta már a vendég sztorijait, mert az első mondatok után „hivatalos teendői miatt” diszkréten kislisszol a teremből. Diktafonnal kezünkben tisztelettel megszólítjuk, amivel akaratlanul is verbális lavinát indítunk el hómentesnek tűnő mezőn. Mellesleg megtudjuk, miről is szól ez a rendezvény.

„Polgármester úr, kik vannak itt? Öreg MSZP-tagok?”
„Mi? Ezt nem hiszem! Szerintem ez nagyon, nagyon aljas, ha így gondolnád ezt a dolgot. Halál komolyan mondom. Negyvenezer hatvan év fölötti él a XI. kerületben, a főváros legnagyobb kerületéről van szó, az ötödik legnagyobb magyar városról. Ha bármilyen szempontból azt gondolod, hogy ez egy vicces dolog, akkor nagyon, nagyon lebeszélnélek róla, mondhatnék csúnyább szavakat is. Tízezer fölött van már, akik jelentkeztek ebbe a 60+ programba, és háromféle dolgot csinálunk velük. Van az a korosztály, akiről ma Európában sehol nem tudják pontosan, hogy mit szeretne. Mi azt gondoljuk vagy azt gondolják nagyon sokan, a te barátaid…”
„Kik az én barátaim?”
„Az a típusú barát, aki ilyen lenézően tudja használni ezt a kifejezést.”

A „kékfényes” Szabó László Újbudán – videóval 1

Megjegyezzük, nem nézünk mi le senkit. Csak nem tudjuk: pártrendezvény ez vagy pedig civil.

„Hát te nem vagy normális, komolyan mondom! Tényleg halál barátságos meg nyugodt vagyok, szabadságon vagyok, még egyszer mondom, szabadságomról bejöttem ide. Az Európai Unió támogat egy rendezvényt, ami arról szól, hogy milyen lehet a minőségi idős kor a nagyvárosokban, tehát hogy csak és kizárólag, mondjuk, egészségügyi kérdésnek tekintjük, szociális kérdésnek tekintjük az idős kort. Mi azt mondjuk, nagyon kevesen mondják ezt, hogy van más típusú aktivitás lehetősége hatvan fölött is. Talán még nekik is van olyan sport, olyan szabadidős dolog, amit tudnak vállalni. Például angol tanfolyamot szerveznek.”

Közbevetjük: tudósítottunk arról a nyelvtanfolyamról.

„Nem vagyunk egy hullámhosszon. Te ezt fikázni akarod, én meg azt gondolom, hogy nagyon nagyot hibázol.”
„Milyen közegből rekrutálódott a közönség – ezt kérdeztem.”
„Tízezer ember, tízezer ember, tízezer ember! Te, még egyszer mondom, szerintem te beteg vagy.”
„A riport már ebből megvan egyébként, de mondd tovább nyugodtan.”
„Halálosan, halálosan beteg kérdés. Most komolyan! Eljön valaki egy ilyenre. Na, mindegy. Szóval. Ennyi. Szerintem ez övön aluli.”

Elege van, na, a polgármester úrnak, megértjük, húzós volt az utóbbi néhány hónap. Indul is, vissza a szabadságára. Azért mentében még hátraszól: „Le lettek komcsizva a nyugdíjasaink.” Sajtósa mentegeti előttünk heves főnökét: „Neki ez szívügye. Minden egyes 60 pluszon ott van.”

A „kékfényes” Szabó László Újbudán – videóval 1

Odabent szerencsére baráti a légkör, Szabó László régi bűnügyi statisztikákat elemez. Beszél arról, hogy ’81-ben nálunk mindössze három fegyveres rablás történt, míg a magyarországnyi lakosú New Yorkban 220 ezer. Akkoriban közel egy hónapig az amerikai város rendőrségénél vendégeskedett ő vadkeleti sztárriporterként. A helyi zsaruk meséltek neki kemény, kapitalista sztorikat.

Persze a hazai nyugalomban is történtek olykor csibészségek. Egyiknek épp maga Szabó László lett az áldozata, méghozzá a nyolcvanas évek közepén, amikor is kirámolták lágymányosi, lakótelepi otthonát. Egyebek mellett egy különleges rádiót – „Milánóban vettem, Mexikóból hazafelé” – is elvittek a betörők.

Szabó a következő Kék fényben forró nyomon bemutatta a készülék dobozát. Egy év múlva lett meg a tettes. A nyomozók ráleltek a rádióra, emlékeztek a riportra, így került vissza eredeti tulajdonosához a világjáró világvevő.

Amúgy egy lengyel banda tagjai voltak a tettesek. Áldozataikat egyszerű algoritmus alapján választották ki: csak oda törtek be, ahol a névtáblán kint volt a Doktor. Nagyban űzték az ipart, Budapesten húsz albérletet tartottak fenn raktárnak, azon buktak meg, hogy az egyik házinéni gyanút fogott a zsákos lakótól, és ráhívta a zsarukat.

Előkerül Szabó László egyik kötete, abból citál sztorikat a riporter. Jó mind, a vécéillatosítós csalótól a próbaszívásra államtitkároknak kiadott cigarettákon és Cinege Alajos házpanamáján át az ellopott Rottenbiller utcai macskakövekig. Fincsi „Kántor nyomoz” hangulat tölti be a termet.

Szó esik utóbb frissebb ügyekről, Fenyő-gyilkosságról, Postabankról, Mórról és az első szépségkirálynő különös öngyilkosságáról – ezeknél óvatosabban fogalmaz Szabó László. És nemcsak azért, mert amikor ezek estek, ő már lekerült a képernyőről.


A régi rezsim híve és persze kegyeltje volt, ma sem tagadja, így a rendszerváltással foglakozást is cserélt. Üzletember lett, magánnyomozó-irodát nyitott, azóta is remekül megél belőle. Egy ideje termékhamisítások után kutat, most éppen műtrágyában utazik, világcégeket tud a megrendelői között. Azt állítja, bő húsz év alatt ötvenezer megbízást teljesített. Utánaszámolunk: az napi hét akta. Jó sok.

Jótékonykodik is. A minap egy újbudai rendezvényen ő nyerte a fődíjat, egy lapostévét, és bár a mellette álló polgármester azt súgta a fülébe, hogy „add a nyugdíjasoknak”, ő a helyi rendőrkapitányságot választotta, ott oktatnak most bűnüldözést a plazmán.

Itt és most büszkén vallja: ha valaki, hát ő aztán igazán rendpárti. „A törvényeket be kell tartani, és be kell tartatni. Tartsa be az is, aki az utcán sétál naphosszat, és tartsa be az is, aki a bársonyszékben ül.”

Ezzel nem lehet vitatkozni.

Molnár Gyula: „Nincs zsebbepénz, nincs pártfinanszírozás”

Július
közepén Krausz Csaba, az újbudai önkormányzat egykori képviselője (nem
mellesleg a Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja, akit ezért kizártak a
pártból és az önkormányzati testületből) azt állította: Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a
Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül 1,8 millió forintos adományhoz
jutott. Szavait alátámasztandó két bankszámlakivonatot mutatott be.

Az
első bizonysága szerint 2002. október 24-én a Magyar Távközlési Rt.-től
kétmillió forint érkezett a Jobb Jövőért Alapítványhoz, az összeget
Krausz még aznap fölvette. A másikon az olvasható, hogy két nappal
később Krausz a magánszámlájáról átutalt 1,8 milliót Molnárnak.

Krausz
azt állítja, az 1,8 millió a kétmillióból származott, és az
önkormányzati kampányt „utófinanszírozták” belőle. (A 200 ezer forint
különbözetet Krausz „levette” saját magának.)

Molnár szűkszavúan
tagadta Krausz vádjait. Hogy mire föl kapta az 1,8 millió forintot, nem
osztotta meg a sajtóval.

Krausz azt mondja, azért állt elő most,
nyolc évvel az eset után az üggyel, mert „a párt erős emberei szarban
hagyták a pártfinanszírozási manőverekben részt vett szocialistákat”.

Míg
Szabó László sztorizott az újbudaiaknak, Molnár Gyulának (a
„lekommunistázás” után gyorsan) fölvetettük: miért nem húzza ki azzal az
ügy méregfogát, hogy elárulja, mivel érdemelte ki Krausz utalását.

A
válasz:

„Az, hogy mi történt az utalás előtt, az nem én dolgom. Az,
hogy mi történt utána, az pedig az én dolgom, de nem a nyilvánosságnak
kell vele elszámolnom. Krausz összekapcsol két dolgot, amihez semmi
közöm. Nekem nem kell magyarázkodnom, ha valaki megvádol, bizonyítsa be.
Nekem nincs ezzel dolgom.”

Emlékeztettük, hogy a sajtó
zsebbe pénzről, titkos pártfinanszírozásról írt.

„Nincs zsebbe
pénz, nincs pártfinanszírozás. Magánszemély utal magánszemélynek. Nincs
magyarázkodni való. Tizenkettő és fél perces hír volt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.