Belföld

Hatvan éve kezdődtek a hortobágyi kitelepítések

A hortobágyi kényszermunka-táborok hatvan évvel ezelőtti megnyitása alkalmából megemlékezést tartottak az egykori kitelepítettek és családtagjaik a hortobágyi ökumenikus templomban.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arra figyelmeztetett, hogy még mindig kevesen tudnak az egykori kényszermunka táborokról, ezért fontos, hogy az oktatás, a filmkészítés mellett a volt kitelepítettek közvetlenül is átadják megrázó emlékeiket a mai fiataloknak.

Az államtitkár szerint ugyanakkor az is fontos, hogy az állam felelősen viselkedjen, ezért – mint mondta – az új kormány “kiegyenlítette a számlát”, s immár ugyanúgy bünteti a kommunizmus bűneinek tagadását, mint a holokausztét.

A politikusoknak két fontos feladata van a hortobágyi kitelepítésekkel, a kommunista rendszerrel kapcsolatban: egyrészt az igazság kiderítése, a bűnösök megnevezése, másrészt ezeknek a fiatalokkal való megismertetése – hangsúlyozta Rétvári Bence, aki fontosnak nevezte a demokrácia védelmét, a figyelemfelhívást arra, kik veszélyeztetik a jogállami normákat Magyarországon.

Eötvös Péter, a Hortobágyi Kitelepítettek és Elhurcoltak Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy “hatvan éve mutatta ki először intézményes formában a szovjet típusú diktatúra a foga fehérjét”.

Megemlékezett arról, hogy a hortobágyi munkatáborokba kényszerített polgári családok ellehetetlenítése, sok esetben fizikai megsemmisítése volt az elnyomó hatalom szándéka. Egyesületüket 2000-ben a táborok túlélői hozták létre azzal a céllal, hogy felderítsék és tudatosítsák a társadalomban a hatvan évvel ezelőtt történteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik