Belföld

Orbán Ózdon kezd neki

Megkezdődött Ózdon kedden az Orbán Viktor Fidesz-elnök által meghirdetett nemzeti konzultáció-sorozat, az első rendezvény témája a közbiztonság. Pintér Sándor maffiaszerű helyzetről beszélt.

Nem nyugszom addig, míg minden faluban nem lesz körzeti megbízott, nem nyugszom bele abba, hogy egyesek azt mondják, nem lehet két héten belül érzékelhető változást elérni megfelelő rendőr megfelelő helyzetbe vezénylésével – fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az észak-borsodi Ózdon, az általa meghirdetett nemzeti konzultáció-sorozat első, közbiztonsággal foglalkozó állomásán.

A rendre szükség van, ez az egyik záloga a fejlődésnek – tette hozzá Pintér Sándor leendő belügyminiszter a helyszínen.

Úgy fogalmazott: azt tapasztalni, hogy az elmúlt években az ország néhány régiójában a félelem lett az úr, “baj van”. Az állam az ország sok térségében nem teljesíti kötelezettségét, nem tartja megfelelően fenn a közrendet, a közbiztonságot – értékelte. Pintér Sándor hozzátette: ha az állam nem gyakorolja főhatalmát, tönkremegy a közbiztonság, a hétköznapi életérzés, “kialakulhat egy maffiaszerű helyzet” és átveheti az irányítást. Ezt azonban nem lehet hagyni, “szembe akarunk nézni a bajjal”, nem elfedni akarjuk azt, hanem felderíteni és megoldani – hangsúlyozta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város a helyiek által Olvasónak nevezett művelődési központjában Riz Gábor, a város és térsége áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője köszöntötte a több száz résztvevőt, köztük Orbán Viktor leendő miniszterelnököt, Pintér Sándor leendő belügyminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőit, rendőri vezetőket, polgármestereket. Jelen van Varga Mihály, a Miniszterelnökség leendő államtitkára is.

A Fidesz elnöke április 26-án, a parlamenti választások második fordulója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt ügyben tartanak nemzeti konzultációkat, ezek közé a rend, a szociális biztonság helyreállítása, a gazdaság talpra állítása, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák visszahozatala tartozik.

török gábor orbán mostani konzultációjáról

Az világos, hogy az ilyen típusú „álesemények” elsősorban a média kedvéért (értsd: figyelmének felkeltése érdekében) születnek, ahogy erről Bajomi-Lázár Péter is ír: „Az álesemény Daniel Boorstin által bevezetett fogalma nem arra utal, hogy az ilyen események a valóságban ne történnének meg, hanem azt jelenti: ezeket az eseményeket pusztán azzal a céllal szervezik, hogy a média hírt adjon róluk. Az álesemény megfordítja a hírműsorok logikáját: nem az látszik, ami van, hanem az van, ami látszik.” Fontos felfigyelni az első mondatra: nem arról van szó, hogy az ilyen alkalmak értelmetlenek lennének, hiszen esetünkben a tájékozódás, az információszerzés lényeges részét képezi a politikai döntéshozatalnak. Az azonban már a média szempontjaihoz történő alkalmazkodással függ össze, hogy ehhez a leendő kormányfő és minisztere nagy felhajtás keretében felkerekedik, és olyan helyekre utazik, ahol a sajtó lényegesen izgalmasabb vágóképeket tud készíteni, mintha a képviselői irodaház egyik unalmas tárgyalójában lenne szó ugyanerről. (forrás: Török Gábor blogja)

Orbán Viktor korábban a közrendről szólva arról beszélt, hogy ha a választások után a köztársasági elnök megadja a “startjelet”, a leendő miniszterek pedig elkezdik a munkájukat, akkor közülük a belügyminisztertől azt várja el, hogy “már másnap irány Észak-Magyarország”.

Elsősorban azért, hogy ott konzultáljon a rendőri, önkormányzati vezetőkkel. A cél az, mire hivatalba lép, kész akcióterve legyen arról, hogy néhány héten, ha kell, két héten belül milyen lépéseket tesznek a régióban annak érdekében, hogy mindenki megértse: Magyarországon a törvény és a rend az úr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik