Felmerülhet a kérdés, hogy a magyar választási eredmények mennyiben illeszkednek abba a nemzetközi trendbe, amely másutt is a jobboldal térnyerését jelenti. Olaszországban, Franciaországban és Németországban egyaránt jobboldali kormányok vannak uralmon.
A magyar helyzet azonban véleményem szerint ezzel nem állítható párhuzamba, mert a magyar választási eredményeket nem nemzetközi folyamatok határozzák meg és a magyar „jobboldali” pártoknak nem sok közük van nyugat-európai társaikhoz. Sokkal fontosabb az a különleges regionális tapasztalat, amelyet a kelet-európai országok a szovjet rendszerek összeomlása után szereztek. Ebből következik az a sokak számára lehangolónak tűnő megállapítás, hogy a magyar politika sokkal inkább mozog együtt a lengyel, a szlovák és a román vagy a szerb és a horvát politika áramlataival, mint a nyugati országokéval.
Meghatározó az ideológia
A nyugati választási eredmények olyan országokban születtek, amelyek mindennapjait nem hatja át különösebben az ideológia, bal- és jobboldal viszonya csak kevéssé hiszterizált, a nemzeti kisebbségi kérdések nem képezik aktuális paranoiák tárgyát, és a társadalom szabadsággal kapcsolatos tapasztalatai hosszú évtizedekre tekinthetnek vissza. Ezzel szemben Kelet-Európáról mindennek az ellenkezője mondható el.
Az előbb utaltam arra hogy nyugati és keleti jobboldal között valójában csak névrokonság áll fenn, amennyiben ezzel a kifejezéssel a pártok gazdasággal és állami szerepvállalással kapcsolatos programját kívánjuk jellemezni. Az újraosztó, gazdaságot szabályzó és irányító, magántulajdont korlátozó állam gondolata Európában a XIX század végétől klasszikusan a szociáldemokrácia programja volt (a kommunisták ennél sokkal radikálisabb célokat, a magántulajdon totális felszámolását hirdették meg).
Ezzel szemben a jobboldalra a XIX. században inkább a gazdasági liberalizmus volt jellemző (nem számítva a szélsőjobb kommunistákkal rokon gazdasági programját) és ugyanez mondható el a XX. század végén jelentkező neokonzervativizmusról is, amelynek egyik legismertebb képviselője, Margaret Thacher az állami szerepvállalás leépítésével, az állami iparágak jelentős magánosításával és a szociális kiadások nagymértékű csökkentésével tette magát közismertté.
Ha a magyar jobboldali pártok programját (illetve ezek hiányában ígéreteiket) hasonlítjuk össze a neokonzervatív irányzatokkal, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a Fidesz, a Jobbik és az LMP minden különbözőségük ellenére ellentétben áll az előbbivel, mivel (eltérő értékelvek alapján) mindegyik az erőteljesebb állami szerepvállalást, a piac korlátozását hirdeti.
Az MSZP öndefiníciója szerint is szocialista célokat követ. A 2010-es választások furcsasága tehát, hogy jelenleg a parlamentben egyetlen olyan párt sem foglal helyet, amely akár csak közel állna ahhoz a konzervativizmushoz, amely Nyugat-Európában meghatározó. Ezzel szemben valójában mindegyik parlamenti erő szocialista gazdasági programot hirdetett meg.
A liberalizmus, mint szitokszó
Mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon a „liberalizmus” mára szitokszóvá vált? Miért lett ennyire népszerűtlen a szabadelvűség gondolata? Miért kíván a társadalom többsége erősebb államot?
A választ alapvetően a rendszerváltás tapasztalata adja. Csak kevesek által ismert, hogy Kelet-Európában az 1989-1990 közötti rendszerváltás az 1933-as „nagy” világgazdasági válságnál is súlyosabb következményekkel járt. Teljes iparágak mentek tönkre, csak Magyarországon másfél millió ember vesztette el munkahelyét. Egész régiók váltak roncsteleppé vagy/és szociális gettókká. Ugyan mindenki elmondhatta, hogy szabadsága nőtt, de a lakosság többségének életszínvonala mégis drámaian zuhant.
A korábban is szegény néprétegek a szociális senkiföldjére kerültek. Mindehhez Magyarországon korrupciógyanús privatizáció, piaci káosz is járult. Kevéssé népszerű a szabadpiac egy olyan országban, ahol a termelő az évek egy részében almáját, tejét, szőlőjét csak nevetséges áron tudja értékesíteni, miközben a különféle hiperáruház-láncok válogatott eszközökkel kényszerítik beszállítóikat az árak mérséklésére.
A rendszerváltás sajnos sokak szemében azt a rendszert járatta le, amelyet épp bevezettek. Sőt ennél több is történt, mivel nemcsak a demokrácia, hanem maga a piacgazdaság eszméje is megkérdőjeleződött. Ez valójában még súlyosabb következmény. Piacgazdaságot ugyanis bizonyos mértékig lehet működtetni akkor is, ha a demokrácia deficites (példa erre Indonézia). Fordítva viszont mindez nem áll: demokrácia piacgazdaság nélkül nem képzelhető el.
A magyar társadalomban tehát nemcsak a politikai rendszer, hanem annak alapjai is veszélyesen amortizálódtak. A modernitást, értve ez alatt nemcsak a globalizációt, hanem ennek társadalmi kísérőjelenségeit, pl. a multikulturalizmust vagy a média megnövekedett szerepét a lakosság jelentős része fenyegetettségnek éli meg. Ha valamit pedig lehetne tanulni a nyugattól, akkor elsősorban azt, hogy hogyan lehet ezekre a jelenségekre normális, nem rasszista és nem egyenlősítésdit követelő jelszavakat adni.
A Fidesz felelőssége
A most teljhatalmat nyert kormány felelőssége lesz az, hogy képes lesz-e szakítani eddigi retorikájával és felzárkóztatni az országot a nyugati társadalmakhoz. Ha ez elmarad, az előbb említett kedvezőtlen társadalmi folyamatok tovább erősödnek, a szabadság eszméje tovább erodálódik, és Magyarország évtizedekre menthetetlenül a Balkánra csúszik vissza.
(A cikk szerzője történész)
