Belföld

Népszerű az emelt szintű érettségi

Május 3-án, hétfőn csaknem 140 ezer középiskolás kezdi meg az érettségit. Nőtt azoknak a száma, akik természettudományos tárgyból emelt szintű érettségit tesznek, és igen sok lesz az idén az előrehozott vizsga is. Ezzel az alsóbb évfolyamokon tanuló diákok adhatnak számot a tudásukról.

Hiller István oktatási miniszter közölte: május 3. és június 25. között 1166 vizsgahelyszínen összesen 139 453 diák ad számot középiskolai tanulmányai során szerzett tudásáról. Közülük 93 ezren fejezik be most tanulmányaikat, a többiek egy vagy két tárgyból előre hozott vagy megismételt érettségi vizsgát tesznek.

Az írásbeli vizsgákat május 3. és május 25. között rendezik meg, az emelt szintű szóbelik június 3-9. között, a középszintűek pedig ezután, június 14-25. között lesznek – írja az MTI. A diákok összesen 485 099 vizsgát tesznek emelt és középszinten. 196 tárgyból lesz középszintű és 89 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga. A 2010-es a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz tehetnek rendes, előre hozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló vagy épp javító érettségit. A vizsgázók mintegy 3700 vizsgabizottság előtt adnak majd számot a tudásukról.

A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 39 ezer előre hozott érettségit tesznek le az idén tavasszal. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők 12 ezer kiegészítő vagy ismétlő vizsgán vesznek részt, és több mint 6 ezren élnek a szintemelő vizsga lehetőségével is.

A vizsgák megszervezése az intézményfenntartók feladata. Az érettségi vizsgák központi költségeire 1,350 milliárd forintot különített el az oktatási tárca. A teljes költség ezt meghaladja, az önkormányzatoknak saját költségvetésükben is kell kötelezően e célra forrásokat elkülöníteniük.

Többen tennének emelt szintű vizsgát

Hiller elmondta, hogy a tavalyi évhez képest átlagosan mintegy tíz százalékkal nőtt az emelt szintű érettségik száma, különösen a természettudományos tárgyakból szeretnének többen ilyen vizsgát tenni. Biológiából 13 százalékkal, kémiából 16 százalékkal, fizikából 9 százalékkal nőtt az emelt szinten érettségizők száma. A tárca vezetője a növekedés okát egyebek mellett abban jelölte meg, hogy például az orvosegyetemeken legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit kérnek.

Angolból 14 százalékkal, németből 9, történelemből 12 százalékkal többen szeretnének emelt szintű vizsgát írni. A kiegészítő és ismétlő vizsgák száma összességében csaknem 30 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Szintén ilyen arányban nőtt a szintemelők száma.

Nem változnak a biztonsági intézkedések

Érdemben az idén sem változnak az érettségi feladatsorokhoz kapcsolódó biztonsági intézkedések, a feladatsorok “korlátozott terjesztésű” iratoknak minősülnek – mondta Bakonyi László, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke az érettségi lebonyolításával kapcsolatban. A szakember közölte: a 2005 óta érvényes szigorú biztonsági előírások beváltak.

Kifejtette: 2010. április 1-jével megváltoztak a minősítési fogalmak, ezért azok a feladatsorok, amelyeknek korábban titokvédelmi szempontból “szolgálati titok; korlátozott terjesztésű” volt a minősítésük, áprilistól “csak” korlátozott terjesztésű minősítést kaptak. Az iratok kezelésében semmilyen változás nem történt, ugyanazt a védelmi szintet kapták meg ezek az iratok (feladatsorok) – tette hozzá az OH vezetője.
Az írásbeli feladatsorok elkészítése, ellenőrzése és az adott iskolához való eljuttatásuk sem változott a korábbi évekhez képest – mondta Bakonyi László.

Nem szivároghatnak ki a tételek

Kitért arra: a feladatsorokat a tételkészítő bizottság elkészíti, lektorálja és jóváhagyja, majd az Oktatási Hivatal minősíti, vagyis titkosítja és őrzi, ezt követően a sorsolási bizottság kisorsolja az adott vizsgaidőszakban alkalmazandó tételsort. Ezután ismételt újraminősítés következik, ezután kerülnek az iratok a nyomdába, ahol szintén szigorú biztonsági ellenőrzés mellett kezdődik meg a sokszorosítás.

Kérdésre válaszolva Bakonyi László elmondta: a szigorú biztosítás miatt nem fordulhat elő, hogy egy nyomdai dolgozó “belelát” a feladatokba vagy eltulajdonít egy-egy feladatsort.
Közlése szerint a tételsorokat a nyomdai munka után csomagolják, majd kiszállítják a körzetközponti jegyzőkhöz. Itt is történik még egy ellenőrzés, amely mennyiségi és vizsgatárgyi ellenőrzést jelent – mondta a hivatal elnöke, hozzátéve: a tételek a vizsga reggelén kerülnek az iskolákba, a feladatsorokat tartalmazó dobozokat egy bizottság előtt bontják ki és osztják ki a diákoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik