Belföld

Döntött az ország – percről percre

Este 19 órakor minden szavazókörben lezárták az urnákat, és véget ért a kampánycsend. Most időben le tudott szavazni mindenki, nem volt sorban állás. Az MSZP elnöksége, Lendvaival az élen, lemondott. Mesterházy gratulált Orbán Viktornak. Sólyom a választási központban van.

23.20 – Angyalföld, a zászlóshajó

Az MSZP hőseinek nevezte Mesterházy Attila listavezető Szanyi Tibort és Tóth Józsefet, akik a főváros XIII. kerületében a szocialista párt legjobb egyéni eredményét érték el a 2010-es országgyűlési választásokon. Lendvai Ildikó pártelnök azt mondta: Angyalföld “az MSZP zászlóshajója”.

23.01 – A német tv-k is a Fidesszel foglalkoztak

A Fidesz kétharmados győzelmét emelték ki a magyar parlamenti választások második fordulójáról szóló vasárnap késő esti beszámolóikban a német közszolgálati televíziók, utalva arra, hogy az eredmény megerősítette a nagyarányú jobbratolódást.

22.52 – A legátütőbb győzelem

A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan, kétharmados többséggel véget vetve a szocialisták nyolcévi kormányzásának – írta vasárnap esti kommentárjában a Financial Times.

22.14 – Nosztalgiaslágerek a téren

A Vörösmarty téren nosztalgiazenére bulizik a tömeg, időnként óriási vonatozássá alakul a fesztivál. A Fidesz főhadiszállásának vendégkapujánál a térre kilépő politikusokat sztárként, ujjongva fogadják, tudósítónk például látta, hogy Pintér Sándor, a belügyminiszteri poszt várományosa és Pálffy István is autogrammot osztogat.

Többen gratuláltak a tömegből Pelcznének


Az fn.hu-nak Pozsgay Imre elmondta: a Fidesz kétharmados többsége csak a párt ellenségei szerint veszélyes, és emlékeztetett: a Horn-kormánynak is ekkora támogatottsága volt az Országgyűlésben.

22.10 – Az osztrákok gratuláltak

Gratulált a Fidesznek kétharmados győzelméhez Josef Pröll, az Osztrák Néppárt (ÖVP) szövetségi elnöke – tudatta vasárnap este közleményben az ÖVP.

Pozsgay Imre is a Vörösmarty téren

21. 54 – Az iparszövetség optimisra

A Magyar Iparszövetség optimista, és bízik abban, hogy a felálló új kormány, új parlament felelősséggel élni fog a választóktól kapott nagy lehetőséggel – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke vasárnap az MTI-nek, a Fidesz kétharmados parlamenti többségét hozó választási eredményt kommentálva.

Ünneplő tömeg a Vörösmarty téren


21.50 – Az LMP-nek jól jött a visszaléptetés

Sokkal több szavazatot kaptak első fordulós eredményükhöz képest azok az LMP-s politikusok, akik javára az MSZP egyoldalúan visszalépett – írja az MTI. A 8. számú egyéni választókerületben (VI. kerület) Kaszics Bálint az első fordulóban 3224 voksot kapott, a másodikban 4680-at. (97,61 százalékos feldolgozottságnál). A 10. számú egyéni választókerületben (VIII. kerület.) Moldován Lászlóra az első fordulóban 2770-en, a másodikban 4162-en szavaztak. (92,5 százalékos feldolgozottságnál). A 21. számú egyéni választókerületben (XIV. kerület) Várnai László Sándor az első fordulóban 5336, a másodikban 8624 szavazatot kapott. (96,22 százalékos feldolgozottságnál). A 31. számú egyéni választókerületben (XXI. kerület) Hudák Jánosra április 11-én 2955-en voksoltak, most pedig 5357-en. (97,14 százalékos feldolgozottságnál).

Az LMP-nél - KÉPGALÉRIA!

Az LMP-nél (fotó: B.Á./fn.hu) – KÉPGALÉRIA!

21.42 – Himnusz a Vörösmarty téren

Orbán Viktor beszéde után az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt, a Székely Himnuszt, majd a párt vezetése távozott a térről. A Székely Himnusz után a tudósítónk mellett állók autonómiát követeltek Székelyföldnek.


Tudósítónk jelentése szerint a Fidesz sajtóközpontjában 340 forint egy tonik, 200 egy zsíros kenyér, így egyikből sem fogy túl sok. A sajtómunkatársak közölték, hogy több hivatalos program nem lesz, és a sajtós részlegre tévedt Kósa Lajost a VIP-részleg felé terelték.

A Vörösmaty téren buli van, a Queen We are the champions című számával indult az ünneplés, majd ugyanaz a zenekar lépett a színpadra, mint két hete.

21.31 – Novák Előd nem kevesli a 47-et

Novák Előd, a Jobbik alelnöke az fn.hu helyszíni tudósítójának elmondta, hogy azért szerették volna minimum 50 mandátumot szerezni, hogy jelölhessenek köztársasági elnököt. A megszerzett 47-et azonban nem keveslik, megismételte azt, amit már Balczó Zoltán is említett: 1998 óta nem volt még párt az MSZP-n és a Fideszen kívül, amelynek ennyi képviselője lett volna. Molnár Oszkár esetében egyetlen olyan okot tudott felhozni, amely miatt nem tudnák felvenni a pártba, miszerint a Jobbik elutasítja a tisztséghalmozást, így le kellene mondania az edelényi polgármesterségről.

Novák Előd Molnár Oszkárról

A parlamentbe kerülve egy hónapon belül benyújtanak négy törvényjavaslatot: az adócsökkentésről, a közbiztonság növeléséről, a kilakoltatások leállításáról, illetve a politikusbűnözők megbüntetéséről – mondta Novák Előd.

21.29

Rendőri szempontból semmilyen említésre méltó esemény nem történt vasárnap a választásokkal kapcsolatban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI kérdésére. A szolgálatban lévő rendőrök a szolgálatváltást úgy oldották meg, hogy minden rendőr élhessen alkotmányos jogával és szavazhasson – mondta Makula György.

21.18 – Pintér a tömegben

Pintér Sándor a tömegben ünnepel a Vörösmarty téren.


21.09 – A Jobbik befogadná Molnár Oszkárt

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az fn.hu-nak elmondta: a párt csak azzal támogatta Molnár Oszkárt, hogy a helyi jobbikos jelölt visszalépett. Molnár Oszkár függetlenként – úgy tűnik – megnyerte a választást Edelényben. A Jobbik még nem tárgyalt a képviselővel, de örülnének, ha belépne a pártba.


21.07 – Sólyom: mielőbb összehívom az Országgyűlést

Sólyom László az Országos Választási Központban kifejtette: egyértelmű az eredmény, így haladéktalanul meg fogja keresni a parlamentbe jutott pártokat. Hozzátette: amint végeredmény lesz, a lehető legkorábbi időpontra összehívja az Országgyűlést és mielőbb meg kell alakulnia az új kormánynak.

A hátsó ajtón távozik az MSZP vezetősége



20.52 – Orbán: sikerült a csúcstámadás

Orbán Viktor a Vörösmarty téren a pódiumra lépett. A tömeg azt üvölti: “megnyertük!” A Fidesz elnöke bejelentette: “A mai oxigénpalack nélküli csúcstámadás sikerült. A Fidesz és a KDNP a parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg”. Orbán szerint Magyarország megerősítette helyét Európában. Köszönetet mondott minden magyar embernek, különösen azoknak, akik nyolc éven át kitartottak a Fidesz, a kereszténydemokraták és a polgári körök mozgalmai mellett Szerinte az eredmény magyar világsiker. Mint Orbán fogalmazott, a magyarok ma rendszert buktattak és új rendszert alapítottak, a nemzeti együttműködés rendszerét. “Forradalom volt a szavazófülkében.” Hozzátette: “Ma újra mertünk nagyok lenni, legyőztük az oligarchákat. Mától Magyarország politikai és gazdasági rendszerét nemzeti együttműködés rendszerének hívják.” A Fidesz elnöke hangsúlyozta azt is, hogy az eredménynek részesei lesznek a határon túli magyarok is.


20.50 – Sólyom a választási központban

Nem sokkal este fél 9 után megérkezett az Országos Választási Központba (OVK) Sólyom László köztársasági elnök. Az OVK-nak az Önkormányzati Minisztérium Roosevelt téri épülete ad otthont az országgyűlési képviselő-választáson. Sólyom László részt vesz a hamarosan kezdődő sajtótájékoztatón, ahol a bejelentés szerint 20 óra 50 perctől az országgyűlési képviselő-választás második fordulójának eredményeit ismerteti az Országos Választási Iroda.

20.46 – Vona: a nép hangja lesznek a parlamentben

Vona Gábor is köszönetet mondott azoknak, akik rájuk szavaztak, mint fogalmazott: a szebb jövőre voksoltak. Jelöltjeiknek és aktivistáiknak is köszönetet mondott a munkáért, amelynek eredménye a 47 fős frakció. Külön kiemelte Molnár Oszkárt, aki Edelényben a Jobbik visszalépését követően szerzett mandátumot. A Fidesz kétharmadáról elmondta: ezt a Jobbik nagy veszélynek tartja. Ennek ellenére gratulál a Fidesznek és sok sikert kíván. A Jobbik elnöke szerint a nép hangja jelenik meg a Jobbikkal az Országgyűlésben, nem fognak megváltozni.

Mit akar a Jobbik a parlamentben?

20.43 – Mesterházy gratulált Orbánnak

Mesterházy Attila megköszönte a bizalmat azoktól, akik kiálltak az MSZP mellett ezekben a nehéz időkben is. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje gratulált mindenkinek, aki mandátumot szerzett, kiemelte Szanyi Tibort és Tóth Józsefet. Gratulált a Fidesznek és Orbán Viktornak is. Felhívta azonban a figyelmet: elvárják, hogy nemzeti sorskérdésekben konzultáljanak majd az ellenzékkel, ne éljenek vissza a kétharmados hatalommal. Ő abban bízik, hogy a Fidesz egy párbeszédes kormányzást tart majd fontosnak.


20.42 – Lemond az MSZP elnöksége

Lendvai Ildikó sajnálja, hogy csalódást okoztak választóiknak. Az MSZP vezetése ezért vállalja a felelősséget. Lendvai Ildikó lemondott a pártelnökségről és az elnökség is felajánlja lemondását a kongresszusnak, amelyet május végére, június elejére hívnak össze.

20.41 – Kósa bulizni megy

Ma este a debreceni barátaival bulizik, de reggel 8-kor már tárgyalása van – mondta az fn.hu-nak Kósa Lajos debreceni polgármester.

A politikus elmondta: első intézkedésük a kisebb Parlamentről szóló törvényjavaslatuk elfogadása lesz. Kósa a következő kormány névsoráról annyit mondott, hogy akkor arról lehet majd beszélni, ha az államfő felkéri kormányalakításra Orbán Viktort.

20.28 – Nem jelölhet elnököt a Jobbik?

Török Gábor elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobbiknak nem lesz meg az 50 képviselője (míg az MSZP-nek igen), ami azért fontos, mert legalább ennyi képviselő ajánlása kell például a köztársasági elnök jelöléséhez.

A legfiatalabb Fidesz-szimpatizáns


20.23 – Grespik a Jobbiknál

Grespik László részt vett a Jobbik eredményváró rendezvényén. Az fn.hu-nak elmondta, hogy a Jobbik rendészeti és jogi kabinetének tagjaként van jelen. Ez nem politikai, hanem szakmai hátteret ad a pártnak – jelezte Grespik, akit Vona Gábor miniszterelnök-jelölt kért fel a munkára még januárban. A feladata a választással kapcsolatos jogsértések kivizsgálása lesz. A Jobbik rendészeti és jogi kabinetje 10 törvényhez módosításokat dolgozott ki, például a termőföldről szóló törvényt módosítanák. Grespik az fn.hu-nak elmondta: nem tagja a pártnak, az viszont még a „jövő zenéje”, hogy politikusi babérokra tör-e.

20.22 – Meggyes Tamás nyert

Baranya 4.vk. majdnem 100 százalékos a feldolgozottság.
Budapest 21-es vk. Zuglóban kicsivel 60 százalék alatt, de ezek alapján Papcsák Ferenc nyert. Szintén Budapesten a 31.vk-ben, a 21. kerületben Németh Szilárd nyert. Fejér megyében 03. számú vk-ben, Dunaújvárosban Dorkota Lajos 54 százalékkal nyert. Komárom-Esztergom megyében 05-ös számú vk-ben, Esztergomban Meggyes Tamás 55 százalékkal nyert.

20.19 – Rogán ünnepel

Rogán Antal szerint a mai nap a győzelem ünnepe. Belváros polgármestere a Vörösmarty téren mondott beszédében kifejtette: büszke arra, hogy az ő kerülete adhat otthont az ünneplésre. Soha ekkora győzelmet nem aratott politikai párt Európában – mondta Rogán Antal, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere. A politikus szerint a Fidesz kétharmada az ország háromharmadának a reménysége. Az egész ország örül nekünk, ünnepeljünk – szólította fel a Vörösmarty teret megtöltő tömeget Rogán Antal.

20.15 – Szekeres köszönetet mondott

Szekeres (fotó: H.B./fn.hu)

Sajtótájékoztatót tartott Szekeres (fotó: H.B./fn.hu)

Szekeres Imre a sajtótájékoztatóján megköszönte a szavazatokat, és jelezte, hogy most elnökségi ülést tart az MSZP. Az eredmények ismeretében majd ismét nyilatkoznak.


20.14 – Orbán kilenckor beszél

A Fidesz-központban csak Szíjjártó Péter szóvivő és helyettese, Cser-Palkovics András beszél az újságírókkal. Orbán Viktor pártelnök a hírek szerint kilenc körül tart sajtótájékoztatót.

20.10 – Szanyi körzete a legszorosabb

Tordai Bence (Fidesz) a főváros XIII. kerületében feleannyi szavazatot kapott, mint két hete. Ebből az következik, hogy szimpatizánsaik vagy otthon maradtak, vagy Szanyi Tiborra szavaztak, aki vezet a választókerületben.

20.08

A feldolgozottság országos szinten már 90 százalék felett van.


20.05 – Molnár Oszkár nyerésre áll, a Jobbik bukott

Molnár Oszkár vezet Borsod-Abaúj-Zemplén 8-as választókerületében, méghozzá jelentősen. Ez azt jelenti, hogy bejött a Jobbik visszaléptetése, sőt Török Gábor szerint a Fidesz-szavazók egy része is átszavazott a polgármesterre. A Nézőpont Intézet szerint viszont már most látszik, hogy a Jobbik az első után a második fordulós kommunikációját is rendesen elszúrta. Példaként hozzák fel, hogy Szegedi Csanád (körülbelül 8 százalékot kapott) mélyen a Jobbik országos eredménye alatt szerepelt. A szélsőjobb összes celebje jelentőset bukott egyéniben.

20.04 – Mandátumbecslés

A leadott szavazatok 56,76 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263 helyet szerez meg az Országgyűlésben – írja az MTI. A pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Iroda adatai szerint:

1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 173, területi lista: 87, országos lista: 2, összesen: 262, a parlamenti mandátumok aránya: 67,88 százalék.
2. MSZP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 28, országos lista: 29, összesen: 58, a parlamenti mandátumok aránya: 15,03 százalék.
3. Jobbik: egyéni választókerület: 0, területi lista: 26, országos lista: 22, összesen: 48, a parlamenti mandátumok aránya: 12,44 százalék.
4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, országos lista: 11, összesen: 16, a parlamenti mandátumok aránya: 4,15 százalék.
5. Független: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.
6. FIDESZ-KDNP-MVMP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 176, területi lista: 146, országos lista: 64, összesen: 386, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.


20.03 – Vona a harmadik

Vona Gábor csak a harmadik helyen áll 20 százalékkal Heves megyében Gyöngyösön, a feldolgozottság 80 százalék körüli.

20.02 – Egyre magasabb a feldolgozottság

Békés megyében már 85 százalék felett a feldolgozottság. Budapest 20-as választókerületben Tóth József megelőzte a Fideszes jelöltet 11 százalékos feldolgozottságnál.


20.01 – Jobbik: csalás Északkelet-Magyarországon

A Jobbik választási visszaéléseket tapasztalt az országgyűlési választás második fordulójában Északkelet-Magyarországon – mondta vasárnap este Gyüre Csaba, a párt alelnöke. Gyüre Csaba a Jobbik eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több településen szervezetten szállítottak szavazókörökhöz választókat. “Természetesen a cigányságot” – fogalmazott a politikus. Elmondta, a párthoz Ózd térségéből és a tiszavasvári választókerületből érkeztek bejelentések; Rakamazon a helyi jobbikosok elmentek az érintett választókörbe, és megpróbálták rögzíteni a szavazók szervezett szállítását. “Abban a pillanatban körbevették őket nagyon sokan, cigány származásúak, akik életveszélyesen megfenyegették őket” – mondta Gyüre Csaba. A Jobbik alelnöke hozzátette: az ügyben bejelentést tettek a rendőrségnél.

19.57 – Vurslihangulat a Fidesznél

A tér hátulsó részén tele vannak a sörpadok, olyan a hangulat, mintha sörfesztivál volna; minden korosztály képviselteti magát, csecsemők is vannak – jelentette a Vörösmarty térről kollégánk. A tömeg ujjong, ha a parlament összetételét vetíti ki a HírTv, míg Tóth József angyalföldi polgármestert kifütyülték.


19.53 – Török: megvan a kétharmad

Török Gábor elemző az MTV választási műsorában nyolc óra előtt tíz perccel kijelentette: megvan a Fidesz kétharmada. Csupán három kerületben kérdéses még a győzelmük a jelenlegi adatok alapján: Edelényben, illetve a két XIII. kerületi körzetben. A szakértő szerint a Fidesznek sikerült szavazói arányát növelnie a második fordulóra.

Tömeg a Vörösmarty téren (Fotó: MTI)

Tömeg a Vörösmarty téren (Fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!

19.50 – Nem jött be a visszalépés

Abban a négy kerületben, ahol az MSZP visszalépett az LMP javára, a Fidesz-jelölt a leadott voksok nagyjából kétharmadával vezet.

Szijjártó az fn.hu-nak


19.47 – Az MSZP üzenete “nem ment át”

MSZP-székházban Budai Bernadett nyilatkozott: Sokan lefutottnak vélték a szavazást, de az MSZP nem tudta eléggé nyilvánvalóvá tenni a szavazók felé, hogy meg kell akadályozni azt, hogy a Fidesz megszerezze a kétharmadot és ezzel a kezébe vegye a teljhatalmat.

Budai Bernadett az alacsony részvételről


19.46 – Tóth József vezet, Szanyi vesztésre áll

Nagyon alacsony feldolgozottság mellett Tóth József angyalföldi polgármester vezet fideszes riválisával szemben. Szintén alacsony még a feldolgozottság, ám a másik szocialista reménység, Szanyi Tibor ez alapján vesztésre áll.

19.44 – Roma szavazói is vannak a Jobbiknak

Az fn.hu-nak Gyüre Csaba elmondta, hogy két héttel ezelőtt – az első forduló után – is feljelentést tettek választási csalás miatt, ám még semmi nem történt. Arra a kérdésre, hogy van-e a Jobbiknak roma származású szavazója, azt válaszolta: igen, a felelősen szavazó cigányok közül többen is szavaztak a pártra.

19.41 – Érkeznek az adatok

Elkezdtek érkezni az első adatok. Bár alacsony egyelőre a feldolgozottság, de meglepetésnek számít, hogy Molnár Oszkár edelényi polgármester a Jobbik visszalépése nyomán vezeti a választókörzetét, míg Tiszavasváriban 4-5 százalékos feldolgozottság mellett a Jobbik képviselőjelöltje vezet.

Magabiztos előnyre tett szert riválisával szemben Meggyes Tamás esztergomi polgármester, míg Dorkota Lajos fideszes politikus minden bizonnyal legyőzi Kálmán András dunaújvárosi polgármestert.

Nincs sorbanállás a budapesti Kassák Gimnáziumnál, mint ahogy 2 hete


19.37 – Visszaéléseket fed fel a Jobbik

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két héttel ezelőttihez hasonlóan most is tapasztaltak visszaéléseket a választás során. Pékdát is említett: Északkelet-Magyarországon Farkaslyukon és a tiszavasvári körzetben egyes pártok kisbusszal vitték a cigányokat szavazni, és elmondása szerint az aktivistáik ezt rögzítették is, akiket meg is fenyegettek ezért. Emiatt a jobbikosok feljelentést tettek a rendőrségen.

Már számolják a szavazatokat (Fotó: MTI)

Már számolják a szavazatokat (Fotó: MTI)

19.33 – Balczó 50 mandátumra számít

Balczó Zoltán a sajtótájékoztatón közölte: a második fordulóban 57 választókerületből 43-ban volt érdekelt a Jobbik. Elmondta: szerintük végeredményként körülbelül 50 mandátumot fog szerezni a Jobbik. Felhívta a figyelmet: 1998 óta ennél nagyobb erővel csak a Fidesz és az MSZP rendelkezett a parlamentben.

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerint választási csalás történt


19.29 – Budai Bernadett a részvételről

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az alacsony választási részvételről beszélt.

19.28 – OVI közlemény

Az OVI a 3150 szavazókör adatai alapján teszi közzé az országgyűlési képviselő-választás második fordulójának előzetes eredményeit. A tájékoztató rendszer azonban – amely vasárnap 5-10 percenként frissült adatokat ad közre – a szavazás estéjén nem fog tudni 100 százalékos feldolgozottságot mutatni – tájékoztatott Virág Rudolf.

Ezúttal paparika van a lilahagyma helyett a fideszes zsíros kenyeren (fotó: B.I./fn.hu)

Ezúttal paprika van lilahagyma helyett a fideszes zsíros kenyeren (fotó: B.I./fn.hu)

KÉPGALÉRIA!


19.26 – Még 11-et is kaphat az LMP

Az LMP-nek a már megszerzett 5 mandátumhoz várhatóan még 10-11 mandátumot kap.

Mesterházy Attila megérkezik


19.25 – A Nézőpont Intézet elemzése

Az első fordulónál jóval alacsonyabb részvételi adatok azt valószínűsítik, hogy ahol a Fideszes jelölt nagy előnnyel fordult, ott a szocialista és a Jobbikos szavazók feltehetően kisebb arányban mentek el szavazni, mint az első fordulóban. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. Azokban a választókerületekben, ahol az első fordulós eredmény szorosabb volt, ott várhatóan a részvételi arány is magasabb lesz – áll a Nézőpont Intézet jelentésében.

19.23 – Szili Katalin a megújulásról

A Szili Katalin által elnökölt Szövetség a Jövőért Mozgalom szerint az MSZP-nek meg kell újulnia, a kudarcokért felelős vezetőknek háttérbe kell vonulniuk. A mozgalom közleményében úgy értékeli: a politikai baloldal újjáépítésében, valamint a társadalmi bizalom megszerzésében az MSZP csupán akkor vehet részt, ha képes a teljes körű és gyökeres megújulásra, ami nem jelenthet mást, mint a kudarcokért felelős vezetők háttérbe vonulását, és új, hiteles baloldali programmal rendelkező, a párt újjászervezését is vállaló vezetők megválasztását.

A dokumentum megállapítja, hogy az MSZP már a választás első fordulójában történelmi vereséget szenvedett, és ez a szélsőjobboldali radikalizmus térnyerésével párosult. Döntő szerepet játszott ebben, hogy a társadalom meghatározó többsége elutasította a Gyurcsány Ferenc politikájával azonosítható, szociáldemokratának nevezett, de minden ízében neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikát – olvasható az anyagban.

19.21 – A Szonda Ipsos szerint megvan a kétharmad

A Szonda Ipsos mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 264 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe az intézet szerint.

19.20 – Balczó Zoltán szerint MSZP-sek is szavaztak rájuk

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke az MTV-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte voltak olyan MSZP-s szavazók is, akik rájuk adták le a voksukat. A céljuk a programjuk megvalósítása lesz a parlamentben – jelezte.

19.17 – Csütörtök 24 óráig érkeznek be az eredmények

Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője az MTV-nek elmondta: valamennyi szavazókört lezárták, és már számolják a szavazatokat. Ez azt jelenti, hogy nem ismétlődött meg az első forduló sorállási botránya. Csütörtök 24 óráig fognak beérkezni a külföldi szavazatok eredményei.

19.16 – Szijjártó: matematikailag sem tudnak veszíteni

Szíjjártó Péter azt mondta, hogy azért alacsonyabb a részvételi arány, mert az első fordulóban az emberek döntöttek már az irányról. Matematikailag sem lett volna esélye a Fidesznek nem nyernie a Fidesz szóvivője szerint. A 2/3-hoz 52 mandátum kell a Fidesznek, a politikus nagyon reméli, hogy meglesz, hiszen ez az ország érdeke szerinte. Hozzátette: másféle izgalom veszi körül most a pártot, mint az első szavazáskor. Jogszabályokat kell alkotni bizonyos célok eléréséhez, ehhez kellene a kétharmad. Ha nem lesz meg, akkor többet kell majd vitázni bizonyos kérdések eldöntésében – mondta az MTV-nek.

Már a tévéképernyőt figyelik a Vörösmarty téren


19.11 – Érkeznek a vendégek

Harrach Péter megjött, Eperjes zászlót dedikált a Vörösmarty téren – jelentette tudósítónk. Bayer Zsolt, Andy Wajna is feltűnt, a szimpatizánsok többen vannak, mint két hete.

19.10 – Mandátumbecslés

Az első forduló alapján a Fidesz 206, MSZP 28, Jobbik 26, LMP 5 mandátumot szerzett már meg biztosan. A Fidesz azon kampánya, hogy mindkét szavazatot a Fideszre és ne Fideszre és Jobbikra adják, bejött a számok alapján – mondta Gíró-Szász András.

19.09 – Közel másfél millió szavazót vesztettel

Az MSZP elveszített 1 millió 300 ezer szavazót 2006-hoz képest – emelte ki az MTV választási műsorában Török Gábor.

19.05 – Jobbik a választási csalásokról

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke szerint ismét történtek választási csalások. Részleteket a sajtótájékoztatójukon árul el – jelentette az fn.hu helyszíni tudósítója.

19.03 – Megérkezett Mesterházy

Megérkezett Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt székházába.

19.02 – Az osztrák tv a magyar választásról

A magyar belpolitika és a parlamenti választás volt vasárnap délelőtt az osztrák közszolgálati televízió Europastudio című politikai vitaműsorának témája.

Már vonatoznak a Vörösmarty téren


19.01

A magyar választásokon a jobboldal és a szélsőjobboldal nacionalizmusban vetélkedik címmel közölt budapesti riportot hétvégi számában a Le Monde című napilap.

19.00

Véget ért a kampánycsend.

18.55

A Jobbik sajtószóvivője, Dúró Dóra az fn.hu helyszíni tudósítójának elmondta, hogy a párt elemezte az első fordulóban elért eredményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy azért nem sikerült a fővárosban megelőzni az MSZP-t, mert az üzenetük nem jutott el a budapestiekhez. Az önkormányzati választásra egy Budapest-programmal készülnek, amelyben minden egyes kerületre is kidolgoznak programot. A kevés szavazatot egyébként a 20 éves Demszky-éra számlájára írják.

18.53

Az MSZP-s politikusokat éljenző turisták Hollandiából érkeztek. Az fn.hu-nak elmondták, hogy semmit nem tudnak a pártról.

18.52

Balsai István, Matolcsy György, Navracsics Tibor és Balázs Fecó is megérkezett a Fideszhez tudósítónk jelentése szerint. Tudósítónk jelenti, hogy feltűnt Járai Zsigmond, Kósa Lajos és Széles Gábor üzletember is. Az épületben halkan Cseh Tamás szól.

Alakul a hangulat a Vörösmarty téren


18.46

Az LMP nem rendez eredményvárót, csak este fél 10-kor tartanak sajtótájékoztatót.

18.43

Az MSZP székházához megérkezett Kovács László. Kicsit később Lamperth Mónika és Hiller István is. A központ előtt épp egy külföldi turistacsoport álldogált, akik az érkezőket flashmob-szerűen megéljenezték – jelezte helyszíni tudósítónk.

Kovács László megérkezik


18.38

A Jobbik eredményváró rendezvényére, az Európa Kongresszusi Központba szimpatizánsokat nem várnak, csak a sajtó képviselőit. Az urnazáráskor, este 7-kor tartanak egy sajtótájékoztatót, majd 10 óra körül, amikor várhatóan már meglesz az eredmény. Az fn.hu helyszíni tudósítója elmondta: útlezárás nincs a környéken, körülbelül tíz rendőrt láttak.


18.00

Vasárnap délután 17 órakor lényegében nem volt sorban állás az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörökben – közölte Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnap 18 órakor.


Döntött az ország – percről percre 6

Olvasói sztorik