Belföld

Megmarad a kerületek önállósága

A Fidesz sem akarja megszünteti a budapesti kerületek önállóságát - közölte a párt fővárosi frakciójának sajtófőnöke.

Szűcs-Somlyó Mária sajtófőnök közleményével a budapesti szocialisták azon felvetésére reagált, miszerint csak akkor maradnának önállóak a kerületek, ha a választók megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.

A sajtófőnökzt mondta: az MSZP újra elővette a “retorikai trükközést”, hiszen Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az elmúlt héten a közszolgálati televízióban már elmondta, hogy a Fidesz sem akarja megszüntetni a kerületek önállóságát.

Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke Újbuda polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján vasárnap azokra a sajtóhírekre reagált, melyek szerint a Fidesz meg akarja szüntetni Budapesten a kerületeket.

Molnár Gyula, aki egyben a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke, a tájékoztatón azt mondta: hét önkormányzati szervezet korábban már megállapodott a kormánnyal arról, hogy milyen ütemben, milyen lépéseket kellene tenni az önkormányzati reform megvalósításánál. E szerint először a hatásköröket, majd a finanszírozást kellene újragondolni, és csak a harmadik a sorban a struktúra átalakítása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik