A politikus közlése szerint a népakarat elsöprő és világos volt, és ennek megfelelően a Fidesz világos követelésekkel állt elő az elnökségi ülést követően. A szocialisták tovább hazudnak, hiszen az a lista, amit a nyolc pontos követelésre küldtek, “újra, ismét, még mindig” hemzseg a hazugságoktól – jelentette ki Szijjártó Péter.
Továbbra is tagadják a privatizációt, és az oktatási rendszer átszervezését. Az ingatlanadó kapcsán is világossá vált, hogy minden ingatlant meg akarnak adóztatni.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ha a kormány elkezdi behajtani az ingatlanadót, van-e lehetőség, hogy a Fidesz-kormány visszamenőleges hatállyal vonja vissza a törvényt, Szijjártó Péter azt mondta: meg kell majd vizsgálni, hogy egy igazságtalanul bevezetett adót utólagosan hogyan lehet kompenzálni.
Felháborítónak találják azt a szocialista javaslatot is, mely szerint az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől a kríziskezelő alap feltöltésére. „Felháborító, amit a szocialisták művelnek a szociális területen. Elvették a 13. havi nyugdíjat, lerövidítették a gyest és a gyedet, befagyasztják a családi pótlékot, az áfa emelésével drágul minden, s ezt követően azt gondolják, hogy ha körbeadnak egy befőttes üveget, majd megoldódik minden – közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
A liberális pártról, pedig, kifejezetten az az érzése, hogy az „SZDSZ szórakozik az emberekkel”. Napról napra, lebegtetik, hogy „most aztán már tényleg felül kell vizsgálni, hogy helyes döntés született-e a Bajnai-kormány támogatásával”, majd jelzik, hogy át kell gondolni az elmúlt években történteket. Aztán nem történik semmi, folytatják az eddigieket – közölte Szijjártó Péter.