Egy álkonzervatív liberális párt alapjait tették le az MDF-székházban, amikor politikusokat töröltek távollétükben a párt tagjainak sorából – mondta Hock Zoltán, az országos választmány által kizárt három politikus egyike csütörtökön Budapesten.
A képviselők arról is beszéltek sajtótájékoztatójukon, hogy továbbra is az MDF tagjának tekintik magukat.
Hock Zoltán a Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: MDF-tagnak tartják magukat, küzdeni fognak párttagságukért. Ha ez nem sikerül, akkor jogi útra terelik a kérdést.
Arra a kérdésre, hogy kizárásuk után tervezik-e új frakció, illetve párt alakítását, Hock Zoltán azt mondta: későbbi történet, hogy tudnak-e új frakciót alakítani, új pártot nem szeretnének létrehozni. Nem merült fel az sem, hogy más frakcióhoz csatlakozzunk – tette hozzá. Hangsúlyozta: hisz abban, hogy az MDF-ből még lehet “egy normális pártot csinálni”.