Belföld

Amerikai zsidók is aggódnak a Jobbik miatt

Bajnai Gordon miniszterelnökhöz írott levélben fejezte ki aggodalmát a Jobbik térnyerése miatt a Rágalmazásellenes Liga (ADL). Az amerikai zsidó jogvédő szervezet nehezményezi a rendőrség tagjai közt tapasztalható nyílt antiszemitizmust is.

Az ADL állásfoglalása szerint rendkívül aggasztó, hogy az európai parlamenti választásokon szélsőjobboldali pártok törtek előre Magyarországon és Ausztriában, hogy nyíltan antiszemita pártok “ilyen sok szavazatot kaptak” – írja az 1913-ban alapított, New York-i központú ADL közleményében.

Az ADL a magyar kormányfőhöz intézett levélben kifejtette: döbbenten tudta meg, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) az antiszemitizmust minden magyar hazafi kötelességeként pártolja, és hírlevelében arra hívta fel 5 ezer tagját, hogy készüljön fel a zsidók elleni fegyveres harcra. Az ADL sürgeti, hogy a magyar kormány tegyen azonnali lépéseket a magyar rendőrség néhány vezetőjének nyílt antiszemitizmusa ellen.

A szervezet közleményében kitért arra, hogy a jobboldali ultranacionalista Jobbik párt egyik vezetője a közelmúltban azt írta egy magyar zsidónak: “felemeltük a fejünket, és nem tűrjük tovább a magukfajták terrorját, visszavesszük a hazánkat”.

Abraham Foxman, az ADL nemzeti igazgatója különösen aggasztónak nevezte, hogy közelmúltbeli felmérések szerint Ausztriában és Magyarországon a társadalom széles spektrumában az antiszemita nézetek befogadását lehetővé tevő légkör alakult ki.

Az ADL felszólította Európa vezetőit: gondoskodjanak arról, hogy “az antiszemitizmus, a rasszizmus és a fanatizmus soha többé ne vesse meg a lábát Európában”. A szervezet sürgette, hogy az európai vezetők ne maradjanak csöndben, hanem szólaljanak meg, és utasítsák el a szélsőjobboldali pártok és követőik gyűlöletes, fanatikus világnézetét.

Az ADL felidézte, hogy egy 2009 februári európai felmérésben a magyar megkérdezettek 67 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a zsidóknak túl nagy a hatalmuk az üzleti életben, és 40 százalékuk gondolja úgy, hogy a zsidók lojálisabbak Izrael, mint Magyarország iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik