Az elmúlt öt évben nem volt egyetlen olyan projektje sem, ahol ne kellett volna megkenni valakit – adott rövid összegzést a munkájáról egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég munkatársa. Egy pénzügyi tanácsadó pedig arról beszélt, megdöbbent, amikor rájött, hogy az üzleti szférában „mindenki triviálisnak tartja: 10-20 százalék az átlagos komisszió”, vagyis ekkora arányú kenőpénzt kell fizetni az állami megbízások esetén.
Rajtuk kívül még körülbelül tucatnyi vállalati vezetővel, valamint az állam és a gazdasági szféra kapcsolatát jól ismerő üzleti tanácsadóval és jogásszal folytatott háttérbeszélgetéseket márciusban és áprilisban a magyarországi korrupció természetéről az [origo] és a Figyelő.
Láncolatba kerül a pénz
Az interjúkból, és a Transparency International valamint a Budapesti Corvinus Egyetem kutatásaiból is az derül ki, hogy a visszaélések már rég nem arról szólnak, hogy egy cégvezető zsebből lefizet egy polgármestert vagy egy képviselőt. A két végpont között ugyanis egy láncolat jött lére közvetítőkkel, pénzelosztó cégekkel és magukat lobbistáknak nevező ügyeskedőkkel, ami persze azzal jár, hogy a szereplők számának növekedésével a korrupciós összeg is egyre jobban dagad.
A magyarországi közbeszerzések összegéről a legfrissebb adat 2007-es, akkor mintegy 1750 milliárd forintot költött el az állam ilyen módon. Ha a legalacsonyabb, 10 százalékos korrupciós arányt vesszük, akkor 175 milliárd, ha a Transparency becslésének felső, 25 százalékos határát nézzük, akkor 437 milliárd folyt el az adófizetők pénzéből.
A százmilliárdos nagyságrendet figyelembe véve nem állja meg a helyét az a feltételezés sem, hogy az eltűnő pénz pusztán a pártok működésének és kampányainak finanszírozására folyik el. A névtelenséget kérő nyilatkozók szerint nyilvánvaló, hogy a lenyúlt pénzeknek csak egy része jut el a pártkasszákig, a többi magánzsebekben köt ki és a magángyarapodást szolgálja.
Korrupció: főszerepben a politika
A politika ettől függetlenül főszerepet játszik a korrupcióban. Több, az informatikai ágazatban dolgozó forrás egybehangzóan azt állította, hogy az értékesebb – több százmilliós, illetve milliárdos – beszerzéseket például csak úgy lehet megkapni, ha ahhoz valamelyik befolyásos, magas pozícióban lévő politikus is támogatását adja. Több üzletember számolt be pártok nevében fellépő úgynevezett lobbistákról, pénzfelhajtó emberekről is.
A források egybehangzóan azt mondták, a közbeszerzés a melegágyát jelenti a visszaéléseknek. “Iszonyatosan bürokratikus, túlzottan körül van bástyázva jogszabályokkal, ami kiskapuk ezreit szüli meg. Ebben a közegben aztán könnyű manipulálni az eljárásokat” – magyarázta egy milliárdos forgalmú cég korábbi vezetője. “Ha egy munkáról akkor értesülsz először, amikor megláttad a kiírást, akkor esélyed sincs arra, hogy megnyerd” – mondta egy tanácsadó cég vezetője, míg egy másik forrás azt a viccet emlegette fel, hogy „az a pályázat, amelyet többen is megnyerhetnek, el van rontva”.
Pénzfelvételre szakosodott cégek
Bár több forrás szerint is van még rá példa, hogy készpénzben kell fizetni a kenőpénzt, legtöbbször a közvetítős módszert alkalmazzák. A háttérbeszélgetések alapján a legelterjedtebb megoldás az, hogy a nyertes cég szerződést köt az ügyben eljáró, politikus által kijelölt vállalkozással, amely valódi tevékenységet nem, vagy csak alig végez, és csupán annyit tesz, hogy felveszi a pénzt.
A pénz eltüntetésére is vannak jól bevált módszerek. “Ha van egy cégcsoportod, akkor azon belül az összeget megutaztatod különféle tranzakciókon át, amelyeket persze rendes szerződések kísérnek, majd a végén valaki tagi kölcsönként kiveszi a pénzt” – magyarázott egy lehetséges megoldást egy tanácsadó cég üzleti visszaélésekkel foglalkozó munkatársa.
A háttérbeszélgetéseken többen említették az offshore cégek használatát is, amelyek jellemzője, hogy olyan helyeken – például Kajmán-szigetek, Seychelle-szigetek – vannak bejegyezve, ahol csak nagyon alacsony, rendszerint fix összegű adót kell fizetni, a nyilvános cégadattárban pedig nem szerepelnek a tulajdonosok.
Létezik a mundérbecsület
Létezik mundérbecsület, ebben a világban be szokták tartani az előzetes megállapodást – derült ki a beszélgetésekből. Ha valaki mégis megszegné a legtöbbször természetesen csak szóban létező megállapodást, az kicsinálná magát – vélték a források.
Kevés ügy derül csak ki, aminek a kifinomult technikák mellett részben oka az is, hogy a korrupció nem kötődik egyes politikai erőkhöz, hanem általános jelenség. A forrásoknak legalábbis voltak korrupciós tapasztalataik mindegyik meghatározó párt embereivel.
A közpénz ellopásának megszüntetését vagy legalább megfékezését nehezíti mindezen túl az is, hogy még azok a szereplők sem harcolnak ellene igazán, akik azt mondják, hogy elegük van belőle. Bár bizalmas beszélgetéseken sokan szóvá teszik, és vannak, akik még munkát is váltottak a piszkos üzletek miatt, de a legtöbben elfogadják, hogy ezek a játékszabályok, és azzal nyugtatják meg magukat, hogy “ha nem csinálod, akkor nem férsz közel a tortához”.
(Az eredeti cikkek a www.origo.hu portálon és a Figyelő május 14-i számában jelentek meg. Az írások a Transparency International és a Freedom House pártfinanszírozás rendbetételét célzó projektjének keretében készültek, amelynek során több szerkesztőség – az FN mellett a Hírszerző, a Bors, a Kreatív, a Pannon lapok Társasága, a Figyelő, az [origo], valamint az MTV Szempont című műsora – fogott össze korrupciós témák feltárására.)
