A nacionalizmus felé rohan a világ

Svéd, dán, angol, cseh, német és olasz neonáci szervezeteket is várnak február 14-én Budapestre, ahol a nyilasok 1945-ös budai kitörési kísérletéről emlékeznek meg a magyar nemzeti radikális csoportok. A már évek óta ismétlődő rendezvény egyre népszerűbb: míg 1997-ben a Magyar Nemzeti Arcvonal megemlékezésén alig pár tucat skinhead lézengett, 2007-ben a Becsület Napján már közel ezren gyűltek össze katonai egyenruhában a Hősök terén.

A szervező, a négy szélsőséges szervezetet – köztük a korábban Vér és Becsület egyesületként betiltott, azóta mozgalomként működő neonáci szerveződést, a Blood & Honour Hungariát – tömörítő NS Front egy olasz és egy cseh rockbanda mellett egy meg nem nevezett német formációt is meghívott a megemlékezést követő koncertre. Osztrák és német együttesek szívesen jöttek eddig is: itt ugyanis azt is el szabad énekelni, amit otthon nem: Ausztriában és Németországban különösen szigorúak a náci jelszavakra, szimbólumokra vonatkozó törvények.

A tavalyi magyar megemlékezés. Fotó: MTI

Az utóbbi 10–15 esztendőben egyre szorosabb nemzetközi együttműködés tapasztalható a második világháborús eszméket ápoló, szélsőjobboldali szervezetek között, miközben e mozgalmak hátterében más-más társadalmi jelenségek állnak.

A nyugat-európai szélsőjobboldali mozgalmak radikális társadalom- és rendszerkritikára épülnek, hitleri ideológiával körítve. A modern nácizmus a holokauszt tagadásán vagy méreteinek megkérdőjelezésén túl aktuális társadalmi feszültségekből táplálkozik; az antiszemitizmus, a rasszizmus, a xenofóbia hirdetése mellett egyre erősebben jellemzi a homofóbia, a multikulturális társadalom és életmód kritikája. Nem csak a törvényes berendezkedést bírálják, de a modern nyugati társadalom és fiatalság értékrendjével is szembeszegülnek, így a hithű neonácik megvetik a pornográfiát, a drogokat, elítélik az abortuszt. Bár a felvonulások, koncertek sokszor ijesztőek, a neonáci alakulatok Európa nyugati oldalán elsősorban csak a megjelenésükben és a szövegvilágukban erőszakosak.

Erőszakos akciók

Oroszországban viszont nem ennyire bonyolult a mozgalom ideológiai háttere; indíttatása elsősorban nacionalista, s a kaukázusi, közép-ázsiai bevándorlókat okolja az ország problémáiért, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségért és munkanélküliségért. Fellépése azonban jóval brutálisabb, mint a nyugat-európaiaké: tagjai számos erőszakos akciót is végrehajtanak, főként a migránsok ellen. Az orosz ügyészség által felkért nyomozati bizottság jelentése szerint 2008-ban októberig 380 támadást regisztráltak rasszista indíttatásból, s ezek során 113 embert öltek meg. Az uniós országokban inkább demonstrációkon fordulnak elő – antifasiszta ellentüntetőkkel vívott – spontán ütközetek. Nyugat-Európában a legtöbb szélsőjobboldali szervezet el is határolja magát az ilyen utcai terrorakcióktól.

Megint más gyökerekből táplálkozik a balkáni nacionalizmus: ezekben az országokban elsősorban a helyi háborús konfliktusokra reagálva jöttek létre a neonáci mozgalmak. Az idegenellenesség ott főként a szomszédos népekre irányul, és kevésbé izoláltak a szervezetek. A balkáni országok mindennapjaiban nem kelt felháborodást egy-egy szélsőjobboldali felvonulás, sőt, a szélsőséges, sok esetben militáns csoportok – például Szerbiában – meglehetősen magas kapcsolatokkal rendelkeznek a hivatalos politikával. Romániában nem tabu, hogy a parlamentből nemrég kipottyant – azelőtt 10 százalékos támogatottsággal bíró – szélsőséges Nagy-Románia Párt jó kapcsolatot ápol a két legnagyobb román neonáci ifjúsági szervezettel.

Magyarországon is nehéz elkülöníteni a nemzeti radikalizmust a neonáci mozgalomtól; az előbbi nagypolitikai szinten is tényezőnek számító ideológia, az utóbbi – maximum 2–3 ezresre becsülhető – marginális kisebbség. „Kevés a kifejezetten újfasiszta szimpatizáns, illetve csoport itthon; sokkal aggasztóbb az, hogy a magyar közéletet és ennek következtében a közgondolkodást is egyre inkább áthatja az intoleráns, olykor nyíltan rasszista, kirekesztő attitűd” – vázolja Kriza Borbála szociológus. A nyugat-európai országokban az évtizedek során automatizálódtak az egészséges társadalmi reflexiók: antifasiszta, baloldali ellentüntetés nélkül nincs neonáci felvonulás. „Ez nálunk még távoli; jól példázzák mindezt a melegtüntetéseken tapasztalható atrocitások, és az azokat övező apátia; gyengék a jogvédő civil hálózatok, nincsenek erős baloldali mozgalmak” – jegyzi meg a társadalomkutató. Hangsúlyozva, hogy a kis létszámú neonáci szimpatizáns kör nem elkülönülve tevékenykedik, gyakran feltűnnek a nemzeti radikálisok körein belül is. Nyugat-Európában az oktatási rendszerek is sokkal letisztultabban viszonyulnak a második világháború következményeihez, ott ez része a közbeszédnek.

Érdekes módon a nacionalista nemzeti mozgalmak meglepően egységesek: a különböző szervezetek közötti rivalizálásnak nyoma sincs – félig vagy egyáltalán nem legális tevékenységeik is összetartásra sarkallják őket. Az elmúlt évtizedben az internet új eszközt adott a nemzetközi kapcsolatok kiépítéséhez és fenntartásához. Ez némiképp a törekvéseket is átrendezte: a fehér faj fennmaradását „magasabb rendű célnak” tekintik a nemzetek jövőjénél. Ahogy a Blood and Honour (B&H) neonáci szervezet egyik vezetője, Max Hammer írja: „Nem hagyhatjuk, hogy a nemzetek közti nacionalista ellentétek felemésszék a fehér faj fennmaradásáért vívott harchoz szükséges erőinket; elég a testvérháborúkból!”

A rockzene összeköt

Orosz neonácik.
A bevándorlókat okolják a problémákért. Fotó: Reuters

A különböző szervezetek között az egyik hagyományos összekötő kapocs a zene. „A kilencvenes évek közepéig a szubkultúrát a rockzene, az illegális koncertek, rádióműsorok, csempészett magnókazetták tartották fenn. Az angol skinhead mozgalom kezdete óta ez a közösség a dalszövegeinek köszönhetően van életben” – meséli a Daniel Schweizer által készített White Terror című dokumentumfilmben Marko Niilo Kristian Jarvinen, a svéd B&H és az ottani neonáci mozgalom vezére. Nem véletlen, hogy a náci underground mozgalmat a húsz éve lemezkiadóként, koncertszervezőként alapított Blood & Honour fogja össze – továbbra is a zene és a koncertek adják a szubkultúra alappilléreit. Egyes neonáci rockbandák lemezei kontinensszerte akár tízezres példányszámban is elkelnek; de a B&H zászlók, pólók közül is több ezer talál gazdára évente.

Ezeket az anyagokat elsősorban „már megtérített testvérek” vásárolják, rendelik meg; az interneten terjedő „fehér propaganda” ezzel szemben a bevándorlók elijesztését is célozza. Orosz rasszista fiatalok filmre veszik a bevándorlók elleni brutális támadásokat, a lőgyakorlatokat, a felvonulásokat – majd az interneten közzéteszik azokat. A YouTube-on is tucatjával találni neonáci szervezetek propaganda-videóit, de a B&H oldalairól a Mein Kampf is letölthető, a náci irodalom más „alapművei” mellett. „Legnagyobb veszélyben a 14–17 éves, tanulmányokat folytató, s gyenge családi kötelékek között élő fiúk vannak” – írja honlapján Stieg Larsson, az EXPO antifasiszta mozgalom újságírója. Mint kifejti, ebben a korban az ifjak világképe formálható, meggyőzhetőek arról, hogy saját sikertelenségük, csalódásaik egy torz világrend következményei, s pár év elteltével esetleg már buzgó tagjai lesznek a mozgalomnak.