Belföld

Megszűnhet az MDF-frakció

A Tisztelet Társasága az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította, és felszólítja Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból, és függetlenként képviselje tovább a szépkorúakat. Ezt Schmuck Andor, a társaság ügyvivője közölte szerdán. Herényi szerint Vas marad.

„A Tisztelet Társasága az MDF választmányának március elején hozott döntéseként a Tisztelet Társasága és az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította. Egyben kezdeményezi az MDF-fel kötött 2006-os választási megállapodás felbontását” – olvasható a társaság közleményében. A Tisztelet Társasága a továbbiakban önállóan kívánja képviselni a szépkorúak érdekeit.

Visszavont támogatás (Fotó: MTI)

Visszavont támogatás (Fotó: MTI)

Dávid Ibolya, az MDF elnöke reagálásában kifejtette, hogy hónapok óta nem tárgyalnak a társasággal, ezért, mint megjegyezte, természetes volt a Tisztelet Társaságának reakciója.

A folyamat része

Hozzátette: az elmúlt időszakban számtalan, a párt életébe való betörési és függővé tételi kísérletet hiúsítottak meg a konzervatív politikusok. Mint mondta, a Tisztelet Társaságával történő együttműködés megszakítása is ennek a folyamatnak a része.

Lapunk megkereste Vas Jánost, aki szerda délig csak egy SMS-t kapott az ügyben, ezért nem kívánt addig nyilatkozni, míg nem tudott részletesen tájékozódni.

Vas marad?

Herényi Károly, az MDF frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta,a történtek ellenére Vas János továbbra is az MDF-frakció tagja. A Tisztelet Társasága által delegált képviselő semmilyen módon nem jelezte a képviselőcsoportból való távozási szándékát.

Kedden még nem akart

Boross Péter, az MDF országgyűlési képviselője nem tud arról, hogy Vas János ki akarna lépni a frakcióból, de ha ezt megtörténik, szerinte megszűnik képviselőcsoportjuk, mivel 10 fő alá csökken a létszáma.

Tíz fővel létezik, kilenccel megszűnik az MDF frakció – mondt a volt miniszterelnök, hozzátéve: Vas Jánosnak kedden még nem volt kilépési szándéka. Hozzátette: tájékozódnia kell az ügyről, de már semmi nem lepi meg.

Boross Péter kitért arra is: sajnálja, hogy az utóbbi időben ilyen mértékben radikalizálódott a politikai közélet, és tele van aggodalommal a közállapotok miatt.

Megszűnnek

Sok múlhat Vas döntésén, ugyanis az eredetileg tizenegy fős MDF-frakcióból a nemrég kizárták Almássy Kornélt, így Vas kilépésével megszűnhetne a képviselőcsoport. Így az MDF az országgyűlési bizottságokból is kiszorulna.

A házszabály szerint akkor szűnik meg egy képviselőcsoport, ha tagjainak száma tíz fő alá csökken.

Ez alól csak az jelent kivételt, ha a képviselőcsoport eleve 10 fő alatti létszámmal jött létre. A házszabály ugyanis lehetőséget ad frakcióalakításra akkor is, ha az egyazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők száma nem éri el a tizet, de pártjuk listáról mandátumot szerzett és a párt listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik.

Ez azonban nem érvényes az MDF-re, hiszen Almássy Kornél és Vas János is országos listán jutott be a parlamentbe.

Sok pénztől esnek el

Az MDF sokat veszítene anyagilag, ha az Országgyűlésben megszűnne a frakciója – derül ki a törvényi szabályozásból. A jelenlegi szabályok szerint a parlamenti frakciók létszám-foglalkoztatásra jogosultak, és működési keretet kapnak az Országgyűlés Hivatalától.

Parlamenti frakciónként 13 dolgozó bérét finanszírozza a hivatal, de a foglalkoztatottak száma nem lehet több a képviselőcsoport létszámánál, így az MDF-frakciónál 10 ember dolgozik az Országgyűlés finanszírozásában. Az MTI úgy tudja, ők átlagosan bruttó 330 ezer forintot keresnek fejenként és átlagban.

6,3 millió

A törvények szerint a parlamenti frakcióknak működési keret is jár. Az MDF – mint ellenzéki frakció – jelenleg 20 képviselő utáni alapdíjat, és mindegyik saját frakciótagja után az alapdíj 0,6 százalékát kapja, így havonta összesen 26 parlamenti képviselő utáni alapdíj jár nekik. A képviselői alapdíj 231.900 forint, vagyis ez az összeg mintegy hatmillió háromszázezer forint.

A szabályok szerint független képviselőknél ugyanez az arány 0,75 százalék, vagyis ha együtt is maradna az MDF frakciója, miután a létszáma 10 fő alá csökken, összesen nagyjából 7 képviselőnyi alapdíjat kapnának egy hónapban a működésre.

Ide jutottak

Balsai István (Fidesz) szerdai budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre a történtekre a következőt mondta: sajnálják, hogy “Antal József pártja ide jutott”.

A korábban az MDF-ből kizárt politikus szerint ez a történet négy évvel ezelőttre vezet vissza. Az MDF-frakció felbomlásának előzményei ismertek: Balsai István, majd Lezsák Sándor kizárásával került oda az MDF, ahová került – mondta az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik