Belföld

Sólyom László a Hulladéktárolóban

A köztársasági elnök azt szeretné, ha Magyarország energiaigényének kielégítését nem az atomenergia, hanem a megújuló energia hasznosításával oldanák meg a jövőben. Sólyom László erről a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló létesítményben tett csütörtöki látogatásán beszélt.

Az államfő a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatása harmadik napján érkezett Bátaapátiba.
Sólyom László és kísérete megtekintette a kis és közepes radioaktivitású hulladék tárolására épülő létesítmény föld alatti részét.

Az elnök atomellenes (Fotó: MTI)

Az elnök atomellenes (Fotó: MTI)

Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. ügyvezető igazgatója elmondta: a bátaapáti tároló befogadó képessége 40 ezer köbméter, a paksi atomerőműből hoznának majd ide a kis és közepes radioaktivitású hulladékokat, amelyek 600 évig maradnának a tárolóban.

Atomellenes

Sólyom László a beruházás megtekintése után kifejtette: azt szeretné, ha Magyarország energiaigényét nem atomenergia felhasználásával oldanák meg a jövőben, hanem az energiatakarékosság növelésével, és valóban megújuló energiával. A nukleáris energia nem megújuló energia – tette hozzá.

A köztársasági elnök véleménye szerint nem a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása oldaná meg az „energiaéhség” gondját, hanem a megújuló energiaforrások erőteljesebb hasznosítása, illetve a takarékosabb gazdálkodás az energiával.

Nem kell temető

A látogatáson jelen volt Illés Zoltán fideszes a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa is, aki úgy fogalmazott: a kis és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezése Pakson megoldott, „ezért nem szükséges a bátaapáti atomtemető”.

Hangsúlyozta azt is: mérnökök véleménye szerint 2016-ban a paksi atomerőművet be kell zárni, amennyiben pedig ez bekövetkezne, akkor a kis és közepes radioaktivitású hulladékok ott maradhatnának Pakson, mivel tárolásuk ott megoldott.

Illés új energiapolitikát akar

A fideszes képviselő szerint is új energiapolitikára van szükség. Mint mondta, az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott határozat nem arra ad felhatalmazást a kormánynak, hogy a paksi atomerőmű élettartamát meghosszabbítsák.

„A bátaapáti atomtemető létesítése az a trójai faló, amire már 60 milliárd forintot elköltöttek, (…) utána azt lehet mondani, ha már ennyi pénz benne van, akkor muszáj tovább építeni” – jelentette ki Illés Zoltán.

A politikus közölte: amennyiben mégis megépülne Bátaapátiban a kis és közepes radioaktivitású hulladékokat tároló tér, abban az esetben vízzáró betont kell majd használni, hogy a terek több száz évig biztonságosak legyenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik