Fotó: MTI
Halda Alíz 1928. április 5-én született Kürtön (ma: Strekov, Szlovákia). A háború után árván maradva Budapestre költözött. 1945-1946-ban csomagolónőként dolgozott a Stühmer Gyárban, majd szövőnő volt a Goldberger Gyárban. Munka mellett, a kereskedelmi második évét befejezve, gyors- és gépíró szakképesítést szerzett, s beiratkozott a Színművészeti Akadémia esti színészképző tanfolyamára, ahol két évet végzett el. A következő évben
felvették az akadémia nappali tagozatára, s bekerült a Gobbi Hilda által létrehozott Horváth Árpád Kollégiumba.
Mégsem akart színész lenni
1949-ben – miután úgy érezte, a színészi pálya nem neki való – otthagyta a főiskolát. A Nemzeti Színház könyvtárosaként dolgozott egy évig, majd 1950. júliustól a Magyar Rádió irodalmi osztályának a munkatársa lett, öt évig szerkesztőként dolgozott. 1953-ban felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakára, amelyet esti, illetve levelező tagozaton végzett el, 1958-ban szerzett magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát.
A háború után, főleg kollégistaéveitől kezdve a politika meghatározó volt életében. A Nékosz és a Magyar Kommunista Párt programjának hatására 1947-ben belépett a pártba. 1953-ban a Nagy Imre által meghirdetett program mellé állt, s álláspontjához a miniszterelnök leváltása után is hű maradt. Ezért 1955 decemberében egy “tisztogatási hullám” keretében politikai alkalmatlanság címén eltávolították a rádióból.
1956 januárjától titkárnőként dolgozott a Temaforgnál. 1956. szeptemberben a MÚOSZ rehabilitációs bizottsága az ő ügyével is foglalkozott, és visszahelyezték korábbi állásába.
1955. februárban ismerte meg Gimes Miklós újságírót, kapcsolatuk ez év nyarán kezdődött. Az 1956-os forradalomban társával együtt vett részt, az első napokat leszámítva mindvégig a Parlamentben volt. November 3-án tért haza. A rádióba újra csak Gimes Miklós letartóztatása után ment be.
Soha nem engedték vissza a rádióba
1957. márciusban ismét eltávolították munkahelyéről. Ennek valódi oka 1956-os magatartása és Gimes Miklóshoz fűződő kapcsolata volt, az elbocsátást azonban racionalizálással indokolták. Ettől kezdve öt évig gyakorlatilag nem kapott állást – kulturális munkaterületre többszöri kísérlete ellenére soha nem engedték vissza -, alkalmi munkákból élt, így 1958-ban néhány hónapig a Frekvencia Kisszövetkezetnél, 1959-1960-ban a Szerzői Jogvédő Hivatalnál volt gépírónő.
1962. augusztustól 1983. szeptemberig, nyugdíjba vonulásáig a Fényes Elek Szakközépiskolai Kollégium igazgatója volt.
Gimes Miklóst rendszeresen látogatta a börtönben. A Nagy Imre-perben történt elítélése és kivégzése után kitartóan próbálta kideríteni, hogy hol temették el. Ezzel kapcsolatban hosszú levelezést folytatott az illetékes szervekkel, a levélváltás később megjelent a Beszélőben.
Barátai az úgynevezett ötvenhatosokból kerültek ki, s a kezdetektől szoros kapcsolat fűzte a demokratikus ellenzékhez. A Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottsága – amelynek tagja volt – lakásán tartotta üléseit. Mindvégig szerepelt a Napló szerzői közt. Az 1988 tavaszán megalakult Történelmi Igazságtétel Bizottságnak kezdettől vezetőségi tagja, ő olvasta fel az alapító nyilatkozatot Párizsban, a Père Lachaise temetőben az ’56-os forradalom mártírjainak emléket állító jelképes sír avatásakor.
Alapító tag volt az SZDSZ-ben
1990. szeptemberben lemondott TIB-vezetőségi tagságáról. Alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének. Az 1990. évi országgyűlési választásokon felkerült az SZDSZ
országos listájára (91.), 1991. február 25-én lett képviselő, miután megkapta a Kádár Iván lemondása miatt megürült mandátumot. 1992. február 18-tól az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi különbizottsága tagja, 1992. október 13-tól az átszervezett mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló különbizottságban dolgozott. 1992. október 20-tól a környezetvédelmi állandó bizottságnak is tagja lett. Az SZDSZ-frakcióban az etikai és jószolgálati bizottság munkájában vett részt. 1991-től 1994-ig a József Attila Alapítvány kuratóriumának tagja, a tehetségeket támogató szekcióban dolgozott. Az 1994. évi országgyűlési választásokon pártja országos listájának harmincharmadik helyéről szerzett mandátumot. Az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottságának, ezen belül az ellenőrzési albizottságnak a munkájában vett részt. 1998 után nem vett részt a parlament munkájában.
