Belföld

Sólyom fogadja Gyurcsányékat

admin
admin

2008. 04. 07. 18:30

Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról.

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tartózkodó államfő kifejtette: első kézből
szeretne informálódni, ezért szerdán elsőként Gyurcsány Ferenc, az MSZP
elnökével, miniszterelnökkel találkozik a Sándor-palotában, a sort a jövő hét
hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja.

Sólyom László elmondta: a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról,
ő hogyan látja a kialakult helyzetet. Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia
kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni – fogalmazott az
államfő. Hozzátette: a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a
mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen
tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.

Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi
kormányzásra. “A klasszikust idézve: a puding próbája az evés” –
tette hozzá. A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a
miniszterek felmentése és kinevezése.

Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell,
hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől – hangsúlyozta a
köztársasági elnök. Mint mondta, a köztárssági elnöknek ekkor kell kiírnia új
választásokat és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Lega party leader and Interior Minister Matteo Salvini (C) waves to supporters during a protest against European Union officials at Piazza del Popolo on December 8, 2018 in Rome. - Salvini spoke to thousands of supporters in a packed square in Rome  as his surging League party celebrates six months in power. Organisers said around 80,000 people attended -- many travelling from around the country -- waving flags and banners with slogans such as "Italians first", "Italy raises its head" and "Six months of common sense government". (Photo by FILIPPO MONTEFORTE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.