Belföld

Kóka ismét feszegeti a koalíciót

admin
admin

2008. 03. 19. 15:51

A magántőke bevonása az egészségbiztosítási reform lényege. Ha nincsenek reformok, nincs értelme, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon - mondta újságírók előtt Kóka János Budapesten.

“Azért kötöttük a koalíciót, hogy végrehajtsuk a reformokat. A reformokról tehát csak a hatalommal együtt volnánk képesek lemondani” – jelentette ki az SZDSZ elnöke.

Arra a kérdésre, hogy ha az MSZP jövő szombaton úgy dönt, 100 százalékos állami tulajdonban akarja tartani a 22 egészségbiztosítási pénztárat, akkor a szabad demokraták kilépnek-e a koalícióból, Kóka János azt mondta: határozott meggyőződése, hogy az állam nem tud magával versenyezni. Magyarázatként hozzáfűzte: a monopol jellegű Országos Egészségbiztosítási Pénztár felváltása regionális monopolintézményekkel értelmezhetetlenné teszi a versenyt.

Szavai megerősítik azokat a korábbi sajtóinformációkat, amelyek alapján az SZDSZ-en belül a kilépés és a koalícióban maradás esélyét jelenleg 50-50 százalékra teszik.

Kóka szerint, tanulniuk kell a 3 millió igenből, illetve erőt meríteniük a 700 ezer nemből. A Index portálnak ezt megerősítve úgy nyilatkozott: jobban kell dolgozniuk, világosabban kell beszélniük, de ez nem jelenthet megfutamodást. Az SZDSZ elnöke az interjúban jelezte, ha a Fidesz újabb népszavazást kezdeményez az egészségügy ellen, fel kell venni a kesztyűt és meg kell nyerni a referendumot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.