Belföld

Félmegoldás a Fidesz hét pontja?

Hét pontban foglalta össze a Fidesz, hogyan spórolna mostantól a választások költségein. A felvetés szerint így elegendő lenne a képviselőnkénti egymillió forint. A választási szakértő féloldalasnak tartja a javaslatot, de a kampányszámlával és a közpénz nélküli korteskedéssel egyetért.


Az MSZP nem felejt

„Ha a Fidesz időközben el is felejtette, a választók bizonyára emlékeznek rá, hogy a kormány közvetlenül hivatalba lépése után nyújtotta be a pártfinanszírozásra vonatkozó javaslatcsomagját az Országgyűlésnek, amit akkor a Fidesz elutasított – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A módosító indítványok ma is ott vannak a parlament előtt – tette hozzá. Közölte: örülnek annak is, hogy a Fidesz támogatja a koalíciós szerződés kiegészítésében is megjelenő, a pártfinanszírozásra vonatkozó kitételt, miszerint a koalíciós partnerek rendbe kívánják tenni e területet.

A Fidesz első felvetése arra vonatkozik, hogy legyenek egységesek a választásokra vonatkozó szabályok. „Egyetértek vele, a hazai gyakorlat ugyanis tragikomikus” – mondta Tóth Zoltán a FigyelőNetnek. Az Európai Választási Szakértők Egyesületének elnöke emlékeztetett, hogy a kilencvenes évek végén kezdeményezett szabályegységesítés végül odajutott, hogy az akkori parlamenti pártok „kicsipegették” a nekik tetsző javaslatokat és a népszavazást, az önkormányzati, valamint a kisebbségi választást kihagyták a szabályozási rendszerből.

Nem plakátolhatnának

A politikai reklámok megszüntetésére vonatkozó javaslattal kapcsolatban Tóth Zoltán kifejtette: az eddigi kampánygyakorlat kétféle reklámot különböztet meg, a Fidesz javaslata azonban csak azokat a hirdetéseket törölné el, amelyeket maguk a pártok adnak fel – ingyenes vagy fizetett politikai hirdetés formájában.

A felvetés azonban figyelmen kívül hagyja a reklámok azon – az Egyesült Államokból indult – formáját, ahol egy beazonosíthatatlan reklámozó szervezet lép fel valamelyik párt oldalán, érdekében egy másik párt ellen. Ilyen esetekben ugyanis titokban marad, ki a finanszírozó. A közelmúltban épp a szabad demokraták elnöki posztjáról távozó Kuncze Gábort kérte számon óriásplakátokon néhány magánszemély, mire a Kuncze-hívők szintén plakátokkal válaszoltak.

A tájékoztatásról szóló törvényt is módosítanák

A legnagyobb ellenzéki párt a politikai közvetlen tájékoztatásról szóló törvény megalkotását is szorgalmazza. Ha megszűnnének a politikai reklámok, akkor ugyanis a Fidesz szerint felértékelődne a választópolgárok közvetlen tájékoztatásának, a vitaműsoroknak és fórumoknak a jelentősége.

A javaslatot ismertető Nyitrai Zsolt úgy látja, amennyiben ez megtörténik, akkor meg kell alkotni a közvetlen politikai tájékoztatásról szóló törvényt. Tóth Zoltán azonban arra figyelmeztet, hogy a pártokon kívül a médiának is nagy a felelőssége, ezért a közszolgálati médiát is hatékonyabban kellene szabályozni.



Félmegoldás a Fidesz hét pontja? 1

Nemet mondanának a pénzszórásra (Fotó: MTI)




Kulcsszó: kampányszámla

Az átlátható kampányfinanszírozást kampányszámla létrehozásával képzeli el a Fidesz. A választási szakértő szerint ezt a felvetést mindenképpen időszerű lenne megvalósítani, ám minden pártnak egy számla kellene csak, így nemcsak az adott kampány bevételeit és kiadásait lehetne nyomon követni.

Tóth megjegyezte, hogy a fejlett politikai kultúrájú országokban, de még Oroszországban is létezik kampányszámla. Nyitrai elmondta, nem támogatják, hogy emelkedjen a képviselőnkénti egymillió forintos keret, amelyet országgyűlési választási kampányra jelenleg fordítani lehet. Szerinte ha a kikerülnek a rendszerből a fizetett politikai hirdetések, akkor ez az összeg elegendő.

Közpénzből ne legyen kampány

A Fidesz ötödik javaslata, hogy közpénzből ne lehessen kampányolni. Tizenöt éve zajlik a vita erről a kérdésről, de a pártok egyelőre nem tudnak megegyezni róla. Tóth szerint féloldalas a Fidesz javaslata, mert – akárcsak a kampányszámla esetében – a pártok összes, a választási időszakon kívül eső bevételét és kiadását is ellenőrizni kellene. A Fidesz elképzelése szerint a számlákat az Állami Számvevőszék ellenőrizné, utólag.

A kormány ne reklámozza magát!

A hatodik pontot „Kormánystopnak” nevezte el a Fidesz. A párt ötlete az, hogy a kormánytagok ne kampányolhassanak közpénzből és megtiltanák nekik az autó- és telefonhasználat elszámolását, vagy rendezvények, kiadványok finanszírozását.

Ebben a kérdésben felvetődhet, hogy hivatkozhat-e biztonsági okokra az aktuális miniszterelnök, ami miatt nem mondhat le a Köztársasági Őrezred védelméről, ám erre Tóth Zoltán azt mondta, ha egy kormányfő mégis kampányolna, akkor a pártja béreljen neki páncélozott limuzint.

Megszüntetnék a kampánycsendet

Végül a kampánycsend eltörlését indítványozta a Fidesz. Erre a pontra számos külföldi példát is hozott Nyitrai Zsolt és azzal indokolta a kezdeményezést, hogy a kampánycsend nem demokratikus garancia, és az erre vonatkozó szabályokat betű szerint egyik jelölő szervezet vagy párt sem tartotta be maradéktalanul.

Tóth szerint téved aki azt hiszi, hogy van ország, ahol nincs kampánycsend. „A legliberálisabb ebben a kérdésben az Egyesült Államok, ahol csak a szavazás napján van kampánycsend” – mondja a választási szakértő. Hozzátette, hogy a választónak alapvető joga van mérlegelni és megóvni a döntés pillanatát, ezért nem szerencsés, ha még a választófülkébe menet is kortesbeszédeket hallgathat. Az egyetlen, amit a hazai szabályozásban változtatna a szakértő, az a közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra hozatalának nyolcnapos moratóriuma.


Kormányzati tervek


A kormányoldal tavasszal Lovasberényben állapodott meg az új pártfinanszírozási és közpénzügyi törvény javaslatáról. Aszerint az MSZP és az SZDSZ olyan kampányfinanszírozási rendszert szeretne kidolgozni, amelyben támogatást kizárólag természetes személyek nyújthatnak, a támogatók személyi körének és a kiadási oldal költségeinek pedig nyilvánosnak kell lennie, amelyeket az Állami Számvevőszék ellenőriz.

A pártokat támogatók köréből kizárják a vállalkozásokat. Kijelentik azt is, hogy a koalíciós pártok olyan megoldásban érdekeltek, amelyben a kampányok időtartama rövidebb, így a túlköltekezés is visszaszorítható, továbbá az átláthatóság elvének megfelelően bevezetik az elkülönített kampányszámlát. A tervezet szerint növelni kéne az állam hozzájárulását a pártok működési és kampányköltségeihez, ugyanakkor meg kell határozni a kampányköltségek felső határát. A javaslat azonban nem jutott túl a parlamenti vitán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik