Belföld

Eltörölnék a felvételit a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban

Az MSZP azt szeretné, ha 2008-tól a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba a hátrányos helyzetű gyerekek is bekerülhetnének – mondta Tatai-Tóth András, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön.

A koalíciós megállapodás szerint 2008 szeptemberétől a nyolcosztályos képzést folytató középiskolákba a diákok ugyanolyan feltételekkel kerülhetnének be, mint az általános iskola első osztályába; míg a hatosztályos gimnáziumok csak központilag meghatározott, kompetenciaalapú szempontok szerint válogathatnának a diákok között – közölte a kormánypárti politikus.

Az általános iskolák első osztályába azokat kell felvenni, akik az adott iskola területén laknak, előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű diákokat, és ha marad még hely, akkor arról sorsolással döntenek. Tatai-Tóth András hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretnék, ha ezek az intézmények megőriznék tehetséggondozó jellegüket, de a tapasztalatok szerint a felvételi vizsgán elért eredmény a gyermek családjának társadalmi státusát tükrözi.

A képviselő szerint felvételi vizsgát nem lehet majd tartani a nyolcosztályos gimnáziumokban, de az intézmények megkérhetik a gyereket küldő iskolát, hogy adjon ajánlást. A politikus elmondta: 4., 6., 8. és 10. osztályban végzett kompetenciaméréseket előre kellene hozni decemberre vagy januárra, így megoldódna a felvételi a hatosztályos gimnáziumokba.


Fidesz: ezzel nem javul a helyzet


Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek azt mondta: örülnek annak, hogy a kormány beismeri korábban elkövetett hibáit, de ezzel érdemi előrelépés az oktatás területén nem történik. Azok a problémák, amelyek szeptembertől a csökkenő normatíva miatt jelentkeznek, azaz, hogy egyes évfolyamokon akár 20-25 százalékkal is csökken a központi támogatás, és részben emiatt pedagógusok ezrei veszítik el állásukat, továbbra is léteznek – fűzte hozzá.


Felelős kormánytól elvárható lenne, hogy korábbi hibái kijavítása mellett az ilyen drámai változásokat okozó elképzeléseket is módosítsa. A megszorítások és az elbocsátások valódi szenvedő alanyai az iskolába járó gyerekek és szüleik lesznek, nem csak a tanárok – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik