Belföld

Orbán választási törvényt módosítana

A Fidesz és a KDNP még hétfőn benyújtja a parlamentnek azt a módosító indítványt, amely szerint a népszavazási kezdeményezésnél nem az OVB, hanem az Alkotmánybíróság mondhatná ki az utolsó szót.

Orbán Viktor, Répássy Róbert, Salamon László és Semjén Zsolt hétfőn nyújtja be a parlament elé az 1997-es választási eljárási törvény módosítására vonatkozó indítványát. Eszerint amennyiben egy népszavazási kérdéssel kapcsolatban az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette, ennek ellenére az OVB mégis eredeti határozata szerint cselekszik, a taláros testület másodszorra már nem csupán megsemmisíti a döntést, hanem az ő szava érvényes.

Egy másik ponton is változtatna a Fidesz: az OVB-nek a népszavazási kérdés elutasításakor teljes körű értékelést kéne adnia. De ha a kérdés másodszor is visszakerül hozzá, még egyszer ugyanazzal az indokkal nem annulálhatja a kezdeményezést.

Orbán Viktor szerint a kezdeményezésre azért van szükség, mert az OVB az Ab fölé helyezte magát. Ráadásul, mint a Fidesz elnöke fogalmazott, meggyőződése, hogy a választási bizottság és a kormány között politikai együttműködés van. „Gyurcsány Ferenc ugyanis retteg a népszavazástól” – indokolta álláspontját Orbán Viktor. Hozzátette: bár a törvény módosításához kétharmados szavazattöbbség szükséges, bízik benne, hogy van még olyan demokratikus párt a parlamentben, amely megszavazná.


A Fidesz népszavazási kezdeményezését a vizitdíjról pár hete dobta vissza az OVB. A testület döntését az Alkotmánybíróság megsemmisítette és újratárgyalásra visszaküldte a választási bizottsághoz, ahol azonban ismét úgy határoztak, hogy nem lehet a kérdésben népszavazást tartani. A Fidesz ezt követően ismét a taláros testülethez fordult.


A módosítás teljes szövegét és a részletes indoklást itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik