Belföld

Kordonbontástól oszlatásig

Októberből ismerős tömegoszlatással végződött a fideszes képviselők engedetlenségi akciója által megindított eseménysor, bár ezúttal nem vetett be brutális eszközöket a rendőrség. A politikai és a jogi következményeket elemzők is csak találgatják.

A fideszes parlamenti és EP-képviselők, akik délelőtt 10 órakor a Parlament Felsőházi termében gyűltek össze, levonultak a Kossuth-szoborhoz, ahol Szájer József EP-képviselő bejelentette, hogy polgári engedetlenségi akció keretében lebontják a Kossuth Lajos teret övező kordont és kerítést. Nézze meg videónkat a kordonbontásról!


Ezt követően a képviselők – köztük Orbán Viktor – megfelelő szerszámokkal felszerelkezve, kisebb csoportokban nekiláttak a kordon bontásának. Ha holnapra újból felállítják a kordonokat, a Fidesz ismét elbontja – ismertették a képviselők álláspontjukat.


Szájer József a FigyelőNetnek elmondta: azért bontották le a kordont, mert azt szerintük alkotmányellenesen állították fel, és tartják ott már száz napja. “Elképzelhetetlennek tartom, hogy Nyugat-Európában ilyen eszközökkel korlátoznák a gyülekezési jogot” – tette hozzá a képviselő. A politikus szerint egyébként ezzel a lépéssel nem indítanak el zavargásokat.


A kordonbontásról igazoltan hiányzott a Fidesz prominensei közül Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Áder János és Schmitt Pál.


Az akció hírére tüntetők százai érkeztek a Kossuth térre, ahol az engedély nélküli demonstráció az októberből ismert forgatókönyv szerint alakult: a beszédeket némi tanácstalanság majd éjfél körül tömegoszlatás követte. Ezúttal brutális kényszerítőeszközök (könnygáz, gumibot, vízágyú, stb.) használata nélkül kergették szét a jelvényüket nem viselő rendőrök a legkitartóbb 50 demonstrálót. A rendőri akcióról részleteket itt olvashat.


Jogi kétségek


Két dologban majdnem mindegyik, a kordonbontás ügyében megszólaló alkotmányjogász egyetért: a Kossuth tér rendőrségi elkerítése nem indokolt, és a szolgálatot teljesítő rendőröknek pedig meg kellett volna akadályozniuk a fideszesek akcióját. Ráadásul a tetten érés miatt a mentelmi jogról való lemondás fogalma értelmét veszítette.



Kordonbontástól oszlatásig 1

Nézegesse képeinket!

Abban viszont nincs egyezség, hogy mi is az akció jogi megítélése. Az egyik álláspont szerint alkotmányellenes helyzetet hárítottak el a politikusok, tehát nem történt bűncselekmény, a másik szerint viszont képviselőként sértettek meg hatályos jogszabályokat. A rendőrség az utóbbi értelmezést tette magáévá, mivel bejelentették: eljárást indítanak az akcióban résztvevők ellen.


Orbán: vállaljuk a felelősséget

Kossuth téri kordon elbontásában részt vevő fideszes képviselők vállalják tettük következményeit és nem élnek képviselői mentelmi jogukkal – jelentette ki Orbán Viktor a frakcióülést követően. “Mi egy dolgot tudunk: mi nem tagadjuk le, amit csináltunk, hanem vállaljuk: lesz, ami lesz. Nem is érdekel bennünket ez az egész jogi vita, mert akárhogyan is jogászkodnak, egy dolog biztos, hogy ilyen jogállamban nem fordulhat elő. Ezért mi vállaljuk ennek következményeit, nem hivatkozunk mentelmi jogra, nem bújunk a mentelmi jog mögé, nem is akarunk ezzel a vitával foglalkozni” – mondta Orbán Viktor, Hangsúlyozta: ha eljön az ideje, folytatni fogják a polgári engedetlenségi mozgalmat.

A Fidesz egyébként olyannyira vállalja a felelősséget, hogy ha bebizonyosodik, hogy a kordonbontásban részt vevő fideszes képviselők közül bárki is él mentelmi jogával, akkor Szájer József EP-képviselői mandátumáról. A kordonbontást Szájer József és Navracsics Tibor kezdeményezte, miután a múlt héten az igazságügyi és rendészeti miniszternek a Kossuth téri kordonok elbontása ügyében írt levelükre elutasító válasz érkezett. Az akciót egy frakciótag sem ellenezte, ugyanakkor a kordonbontásban nem vett részt Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Áder János és Rogán Antal.

Elítélték a kordonbontást

Sólyom László késő délutáni közleményében jogellenesnek nevezte a Fidesz kordonbontását. Mint írta, bár bejelentették, vállalják tettük jogi következményeit, a Fidesz felelőssége azonban kiterjed a szimbolikus akció társadalmi következményeire is. Ugyancsak a morális következményre hívta fel a figyelmet Szili Katalin házelnök is.

Gyurcsány Ferenc szerint senki nem kérdőjelezheti meg a saját véleménye alapján a törvényeket: a kormányfő több mint károsnak nevezte a Fidesz kordonbontását. A kormánynak az az elvi álláspontja, hogy a jogszabályokat mindenkinek, köztük az országgyűlési képviselőknek is be kell tartaniuk.

Az MSZP szerint a Fidesz több törvényt és a parlamenti esküt is megszegte. Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor ezzel az akcióval nagyon veszélyes üzenetet közvetít a társadalom felé: a vitás kérdések elintézésének elfogadható módja a jogsértés – közölte a kormánypárti politikus.


Kordonbontástól oszlatásig 2

Nézegesse képeinket!

“Orbán Kelemen balladáját látom kibontakozni: amit lebontanak nappal, fölépítik éjjel” – fogalmazott Kuncze Gábor. A liberális pártelnök szerint amit most műveltek, az egy rövid ideig tartó kerítésbontás és egyébként egy beláthatatlan ideig tartó jogállambontás, amit ezért elfogadhatatlannak tart. Az SZDSZ egy másik politikusa, Gusztos Péter majomparádénak nevezte a Fidesz mozgalmát.


Önkényeskedéssel nem hagyjuk lejáratni a magyar jobboldalt – írta közleményében az MDF. Dávid Ibolya közölte: a Fidesz lebontott egy kerítést, de ezzel egy falat húzott a törvényes megoldások és az általa támogatott agresszív politika közé.


Mi volt a cél?


A távirati irodának nyilatkozó elemzők abban egyetértettek, hogy Orbán Viktor két célt biztosan elért az akcióval. Tematizálta a közéletet, vagyis a miniszterelnök magyarázkodó fellépéseiről magára vonta a média figyelmét, illetve egyfajta hűségnyilatkozatra kötelezte pártja képviselőit.


A politológusok azt már nem kívánták megjósolni, hogy minként hat mindez a Fidesz népszerűségére, és kezdődik-e az őszihez hasonló tiltakozó hullám Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik