Belföld

Orbán: vállaljuk a következményeket

A Kossuth téri kordon elbontásában részt vevő fideszes képviselők vállalják tettük következményeit és nem élnek képviselői mentelmi jogukkal - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke azt követően nyilatkozott, hogy az ellenzéki politikusok az Országház Felsőházi termében folytatták frakcióülésüket. Orbán Viktor kijelentette: nem kell a kordon elbontása körüli jogi vitákkal foglalkozni.


“Mi egy dolgot tudunk: mi nem tagadjuk le, amit csináltunk, hanem vállaljuk: lesz, ami lesz. Nem is érdekel bennünket ez az egész jogi vita, mert akárhogyan is jogászkodnak, egy dolog biztos, hogy ilyen jogállamban nem fordulhat elő. Ezért mi vállaljuk ennek következményeit, nem hivatkozunk mentelmi jogra, nem bújunk a mentelmi jog mögé, nem is akarunk ezzel a vitával foglalkozni” – mondta Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén az Országház Felsőházi termében.

Az ellenzéki vezető a frakcióülésen azt mondta, hogy a magyar kormány a törvények fölé helyezte magát azzal, hogy a rendőrséget arra biztatta, illetve hagyta, hogy megsértsen “bizonyos alkotmányos szabályokat”. Orbán szerint a szabadságjogok tekintetében napjainkban hasonló a helyzet Magyarországon, mint 1988/89-ben volt. A frakcióülés végén a Fidesz vezetői együtt értékelték a történteket.


Szájer József, néppárti európai parlamenti képviselő a frakcióülésen kiemelte: “felszabadítottuk a Kossuth teret”. “Mindenkit törvényes fellépésre biztatunk. Törvényes keretek között fejezze ki az ellenvéleményét, a nemtetszését a kormánnyal, a Fidesszel, a legkülönbözőbb testületekkel szemben” – hangsúlyozta a jobboldali politikus.


Szájer József tanácsokat adott az ülésen részt vevő képviselőknek arra vonatkozóan, hogyan kommunikálják a történteket. A frakcióülés végén a Fidesz vezetői együtt értékelték a történteket.


Nézze meg a kordonbontásról készült videónkat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik