Sólyom László szerint bár bejelentették, vállalják tettük jogi következményeit, a Fidesz felelőssége azonban kiterjed a szimbolikus akció társadalmi következményeire is. „Az országgyűlési képviselők magatartása mintát adhat, márpedig a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Az államfő közleményében ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Kossuth téren a gyülekezési jogot ősz óta alkotmányosan aggályos módon korlátozza a rendőrség, és nem reagált érdemben a kifogásokra sem.