Belföld

Kopogtató verseny

Folyamatosan érkeznek a hírek arról, ki mennyi kopogtató cédulát gyűjtött, de egyedül az MSZP ismeri be: versenynek tekinti az ajánlószelvények gyűjtését is. A kisebb pártok szerint a nagyok kiszoríthatják őket, ha túl sok ajánlócédulát gyűjtenek.

Hivatalosan ugyan a pártok nem folytatnak „ki gyűjt több kopogtatócédulát, minél hamarabb”-versenyt, mégis megállás nélkül érkeznek a közlemények, nyilatkozatok arról, hogy melyik párt hol, mennyit szedett össze, és hányadikként teljesítették a minimumszintet. Ezalatt az aktivisták és a jelöltek sokszor azt tapasztalják, a közhangulat negatív, a választók egyre kevésbé foglalkoznak szívesen a politikával.

Már az MSZP és az SZDSZ képviselőjelöltjei is összegyűjtötték a szükséges ajánlószelvény- mennyiséget. Kuncze Gábor pártelnök azt hangsúlyozta: az SZDSZ-nek sikerült elsőként teljesítenie az országos listaállítási feltételeket, az MSZP pártelnöke, Hiller István a párt szombati kongresszusán pedig azt, hogy az elmúlt héten a szocialista párt 431 342 ajánlószelvényt gyűjtött össze, 30 százalékkal többet, mint 2002-ben. Rogán Antal hétfőn vált az V. kerület hivatalos képviselőjelöltjévé, és Puskás András, a Fidesz belvárosi kampányfőnöke szerint ezzel a belvárosban elsőként teljesítette a képviselő-jelöltséghez szükséges követelményt. A közlemény szerint a Fidesz belvárosi szervezete az ajánlószelvények gyűjtését tovább folytatja, aktivistái minden támogatót személyesen keresnek meg.

Felesleges a cédula-vetélkedő

Budai Bernadett politológus szerint a nagy pártok esetében, ideértve az összes parlamenti pártot, a MIÉP-Jobbik szövetséget és a Centrum Pártot is, a szükséges ajánlócédulák összegyűjtése nem akadály. A kis, marginális pártok azok, amelyek további léte szempontjából meghatározó, hogy jelöltjük képes-e 750 darab ajánlás megszerzésére. A nagy pártok szempontjából véleménye szerint ez nem tekinthető presztízskérdésnek, és a túlteljesítésre fordított energia is felesleges. Az ilyen jellegű verseny nem állhat a nagy pártok érdekében.

Kampányidőben minden verseny

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint igenis van jelentősége annak, hogy melyik párt, mennyi ajánlószelvényt tud összegyűjteni, valamint annak, hogy ezt hogyan tudja kommunikálni a választópolgároknak. Úgy véli, hogy a kampányidőszakban teljesen normális minden – törvényes keretek között működő – dolgot versenynek tekinteni. Nem szabad ugyan túlbecsülni a cédulamennyiség jelentőségét, de ez tulajdonképpen a választói bizalmat jelzi. Megmutatja a jelölt erejét, és ezzel új lendületet is adhat neki – állítja Nyakó. Hozzátette: a számok kommunikálása leginkább az egyéni képviselőjelöltek eszköze, akik főként a megyei sajtót veszik igénybe ehhez.

Nem jó kopogtatni

Az ajánlócédulák begyűjtése jó alkalom arra, hogy a párt személyesen vehesse fel a kapcsolatot a választópolgárokkal, és ha igény van rá, elbeszélgethessen velük, válaszoljon kérdéseikre – mondta el lapunknak Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke. Éppen ezért az SZDSZ-jelöltek egy része személyesen vesz részt a cédulák begyűjtésében. Ugyanakkor a párt tisztában van azzal is, hogy sokakat zavar ez a módszer, ezért válaszborítékokat juttattak el a háztartásokba, hogy aki akarja, ezzel kiválthassa a személyes megkeresést.

A szabad demokraták tapasztalatai szerint most jobban ment a cédulák begyűjtése, mint 2002-ben, ugyanakkor érzékelhető, hogy az embereknek „kezd elegük lenni” a politikából, és a megkereséses rendszerből – mondta Horn. A kampányfőnök véleménye szerint az internet általános elterjedése és az elektronikus aláírás hivatalossá válása, esetleg a válaszborítékos módszer intézményesítése megoldást jelenthetne erre a problémára.


Almássy Kornél, az MDF alelnöke szerint sem megfelelő a jelöltállításhoz használt módszer, a korábban már alkalmazott aláírás-gyűjtéses rendszert például megfelelőbbnek tartaná. Úgy véli, fontos lenne a választópolgárok alaposabb tájékoztatása is, tapasztalataik szerint ugyanis sokan nem tudják pontosan, mi a jelentősége a „kopogtató céduláknak”.

Nem a cédulákon múlik a siker

Az SZDSZ nem tekinti versenynek a cédulagyűjtést, Horn véleménye szerint inkább a két nagy párt célja lehet, hogy a minél több cédula összegyűjtésével megakadályozza a kis pártok indulását a választásokon – ez persze az SZDSZ-re nem vonatkozik, tette hozzá. „Versenyként felfogni a cédulagyűjtést egyértelműen félreértelmezés. Ez egy új elem a kampányban, ilyen eddig nem volt” – mondta.

Almássy szerint nem a begyűjtött cédulamennyiségtől függ a választási siker. Pártjuk szintén nem versenynek, hanem a választások egy kötelező elemének tekinti az ajánlócédulák összeszedését, amely azonban nem könnyű feladat. Aktivistáik, valamint személyes tapasztalata is az – ugyanis körzetében ő is gyűjt – hogy főként az okoz nehézséget, az emberek bizalmatlanok, nem engedik be őket a házakba. „A két nagy párt okozta hangulat azt eredményezte, hogy az emberek megcsömörlöttek a politikától. Nagyon nehéz ilyen közhangulatban politikusként bejutni az otthonokba”.

Csal a Fidesz?

Az alelnök véleménye szerint korábbi szövetségesük, a Fidesz presztízsépítésre használja fel az ajánlócédulák begyűjtését. Több körzetben is tapasztalták, és egy konkrét esetben – Csapody Miklós, MDF-es képviselőjelölt körzetében – bizonyítékuk is van arra, hogy a Fidesz az MDF nevében is gyűjtött cédulákat, amelyeket aztán nem továbbított a párthoz.

Lapunk szeretett volna nyilatkozatot kapni az ajánlócédulák kapcsán a Fidesztől is, ez azonban sajnos nem sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik