Gyurcsány Ferenc szeptember 22-én egy önkormányzati rendezvényen azt mondta: „Mára azt gondolja az Oktatási Minisztérium is, és az egész kormány is, hogy arrafelé kell mennie a magyar iskolarendszer átalakításának, hogy az alsó tagozatot, lényegében létszámfüggetlenül meg kell tartani, hogy a kisdiákoknak ne kelljen egyik faluból a másikba, egyik községből a másikba menniük. Ehhez át kell alakítani a normatívát.” Ez azt jelenti: minden településen, ahol iskola van, a gyermekek számától, az önkormányzat anyagi lehetőségeitől függetlenül meg kell őrizni az általános iskola alsó tagozatát. Ez épp az ellenkezője annak a programnak, amit eddig az oktatási tárca és a kormány hirdetett.
Tegnap Magyar Bálint újságírói kérdésekre válaszolva így reagált: „Jelentkezzen, aki olyan iskolába akarja járatni gyermekét, ahol csupán tíz diák tanul, nincs tornaterem, nincs elegendő szaktanár.” Ő maga „a XXI. században, az internet világában” nem a tanyasi iskolákat tartja megfelelőnek, hanem a „gyermekek igényeit kielégítő” intézményeket, ahová „értelmes mennyiségű” diák jár. Szerinte az a kérdés, hogy a kis iskolák körüli gondokat demagóg politikai csatározásokra használják-e föl, vagy a gyerekek érdekeit tartják szem előtt. Akármi történik is, én a gyerek érdekeit tartom elsődlegesnek – fogalmazott. Kijelentette: pr-fogásként nem fogja a gyerekeket olyan iskolába kényszeríteni, ami nem jó nekik.
