Belföld

Átvette a vérdíjat a móri mészárlás nyomravezetője

Lapinformációk szerint kifizették a rekord összegű vérdíjat a móri mészárlás nyomravezetőjének. Szerdán a móri helyszínen folytatódik a másodfokú tárgyalás.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy bár a hatóság a vérdíj kitűzésének időpontja óta hivatalosan nem nyilatkozik annak kifizetéséről visszavonásáról vagy éppen a fenntartásáról, a 25 millió forintos – rekordnak számító – vérdíjat már több mint két éve kifizették. A jutalom birtokosát nem árulta el a lap forrása, de a móri ügyet jól ismerők sejthetik a kilétét. A férfit jelenleg is nagy erőkkel őrzik Pest megyei házában, s a jogerős döntés megszületése után a tanúvédelmi programban gondoskodnak róla.
A két és fél évvel ezelőtti, nyolcas gyilkossággal végződött bankrablás ügyének másodfokú tárgyalása kedden kezdődött el a Fővárosi Ítélőtáblán. Ma a móri rablás helyszínén rekonstruálja a nyolc halálos áldozatot követelő ügy részleteit a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa. A bűntettel gyanúsított Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, illetve vádlott-társaikat nem szállítják el a kihelyezett tárgyalásra.

A magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményében első fokon két embert ítéltek el, többek szerint kétséges bizonyítékok alapján. Közben a Nemzeti Nyomozóiroda állítólag újraindította a nyomozást.

A nyolc gyilkosság ügyében az elsőfokú , nem jogerős ítéletet 2002. december 23-án hirdette ki a Fővárosi Bíróság. Kaiser Ede vádlottat több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölés társtetteseként tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a móri vérengzés és más súlyos, erőszakos bűncselekmények miatt, Hajdú László pedig fegyveres rablások miatt kapott tizenöt év fegyházat. Bűntársuk kilétére azonban nem derült fény, a nyomozást pedig lezárták.

A másodfokú ítélettől többen komoly változtatásokat várnak, ugyanis az elsőfokú eljárással kapcsolatban több kérdés is felmerült. Az elsőfokú ítéletből például nem derült ki, hogy ki, hogyan és miért gyilkolt le nyolc embert, illetve arra sem találtak választ, hogy mi történt a fegyverekkel. Ráadásul az elítélt Kaiser Ede elleni bizonyítékok sem mondhatók teljesen kikezdhetetlennek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik