Batiz András elmondta: a korrekciót a mintegy 3 millió érintett nemcsak novemberben és decemberben, hanem visszamenőlegesen egy összegben is megkapja.
A pénz idén is a szokásos novemberi nyugdíjfizetés napján érkezik meg: a nyugdíjasoknak a postás egyszerre viszi ki a novemberi emelt nyugdíjat, az emelés 10 hónapra visszamenőleg járó összegét, a 13. havi nyugdíj őszi részletét, valamint az első részlet korrekciós különbözetét. Egy átlagos nyugdíjas így több, mint 90 ezer forintot kap majd kézhez – közölte a szóvivő.
A nyugdíjemelés több mint 20 milliárd forintos kiadást jelent a büdzsének, és a nyolclépcsős nyugdíjkorrekciós program a novemberi emelésen felül értendő – tette hozzá Batiz András.
