Az ír Ryanair olcsó jegyű légitársaság kedden 302,8 millió eurós bevételt jelentett az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, 23 százalékkal többet az egy évvel azelőtti 245,2 milliónál.
Nem valószínű Medgyessy Péter leváltása, ám ha ez megtörténik, vele bukhat fő bizalmasának tartott pénzügyminisztere is, amely megrengetheti a piacokat -mondták a Napi Gazdaság által megkérdezett gazdasági és politikai elemzők.
A Baumag károsultjai jövő hét kedden esélyt kapnak arra, hogy jogi úton is képviseltessék érdekeiket – értesült a Magyar Hírlap. Kérdés, hogy az igénylők lesznek-e elég szervezettek ahhoz, hogy kihasználják a lehetőséget.
Az idén több mint 270 felsőfokú végzettségűek számára meghirdetett szak közül választhatnak a másoddiplomára vágyók. A kínálat nagy, de mélyen a zsebekbe kell nyúlni - írja a Világgazdaság.
Minden idők legnagyobb árvizét élték túl a Hernád menti települések lakói. A folyó kedden hajnalban tetőzött, reggelig 86-an kényszerültek otthonuk elhagyására.
A közeljövőben Magyarországon is megjelenhetnek az olcsó kínai gyógyszerek. A szaktárca a termékektől az árak mérséklődését reméli , s várja a törzskönyvezési kérelmeket - írja a Világgazdaság.
Jelenleg nincs kijelölt vámszabad terület Magyarországon, az uniós csatlakozás óta egyetlen cég sem jelezte, hogy újraelosztó tevékenységhez raktározási célú vámszabad területet szeretne működtetni.
A közelmúltban zárult le az a projekt, amely által a szak- és nagyközönség ill. az oktatás számára is elérhetővé váltak az Országos Műszaki Múzeum (OMM) által őrzött magyar műszaki tudomány- és technikatörténeti dokumentumok. A nemzeti örökség egy meghatározott állományának digitalizálását és a dokumentumok megjelenítését, információs terminálra telepítését a MINOR Rendszerház Rt. végezte el.
Augusztus 4-8. között kerül megrendezésre, Kecskeméten a XVII. Négyesfogathajtó Világbajnokság. A szervezők 70.000 hazai és külföldi látogatót várnak, amire nagy esélyük van, mivel a rendezvény honlapját már eddig is közel 20.000-en keresték fel.
Gergényi Péter vezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője lesz az országos rendőrfőkapitány szeptember 15-étől, akitől keménységet, hatékonyságot és további reformokat várnak el - jelentette be a miniszterelnök hétfőn Budapesten.
Nincs kormányválság Magyarországon, egyértelmű a mandátum 2006-ig - mondta Medgyessy Péter, aki a miniszteri menesztésekről és a kormányszóvivő leváltásáról is beszélt hétfő esti sajtótájékoztatóján.
Ariel Sharon izraeli miniszterelnök engedélyt adott 600 új lakóház létrehozására a Jeruzsálemhez közeli, Maale Adouminban. A nemzetközi jog ezzel szemben törvényellenesnek tartja a Nyugati Parton és Gázában a telepek fenntartását.
Az idei évre Romániában a megcélzott 10 százalék alatti infláció is elérhető, jelenleg üteme évi 8-9 százalék körüli - nyilatkozta Mihai Tanasescu román pénzügyminiszter.
Várhatóan még ezen a héten el- vagy bérbeadásra meghirdetik a Bábolna Rt-hez tartozó békéscsabai baromfifeldolgozó vállalatot - mondta hétfőn Velez Zoltán Békéscsabán, egy sajtótájékoztatón.
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 1,04 százalékot, 121,41 pontot esett és 11 559,24 ponton zárt és a nemzetközi piacokkal összhangban egész nap pirosban volt.
Hétfőtől az új Concept S modellre való technológiai átállás és a szokásos nyári leállás miatt szünetel a gyártás az esztergomi Suzuki-gyárban - tájékoztat Magyar Suzuki Rt. kommunikációs vezetője.
Lamperth Mónika miniszter mai bőcsi sajtótájékoztatója során bejelentette, hogy a Belügyminisztérium megtéríti a Hernád-menti önkormányzatoknak az árvíz elleni védekezésre fordított költségeket.
A béremelések mellett a vállalatok egyre több juttatással próbálják munkavállalóik kegyeit elnyerni. A távmunka bevezetésével bővíthető a jutalomrendszer, hiszen a többség szívesen dolgozna akár csak alkalmilag is távmunkában.
Mintegy 38 ezer vállalat - a legalább egy főt foglalkoztató hazai cégek 30 százaléka - jelenik meg a világhálón saját honlappal - olvasható a BellResearch vállalati internetes alkalmazásokról szóló jelentésében.
Újra megjelent Nigériában a 70-es években a katonai diktatúra alatt működésképtelenné vált iparág a mozi. Az állam legnagyobb városában, Lagoszban a napokban nyitotta meg kapuit a Silverbird Complex, amely az állam első mozi komplexuma.
Évente 25 ezerrel több utast és 3 milliárd forint többletbevételt vár a Malév a hétfőn megnyitott Budapest-Peking-Budapest járattól - mondta Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója a járatindítás alkalmából.
A digitális kamerák piacán dúló árharc elvitte a japán Olympus negyedévi profitját: a fotótechnikai nagyvállalat adózott eredménye 88 százalékkal esett folyó üzleti éve első, júniussal végződött negyedében a múlt év azonos időszakához mérve.