• A Fidesznek van munkaadói, agrár, munkás, és még számos más tagozata, vállalkozói azonban nincs. Mi ennek az oka?
– Egyszerű lenne azt mondanom, hogy egy ellenzéki pártnál a vállalkozói tagozat ki van téve a politikai fenyegetettség veszélyének. Félreérthető eseteket mindenki ismer, de ettől még persze lehetne. A Fidesz klasszikus néppárt lett, s az elmúlt három évben az kristályosodott ki, hogy szakmapolitikai szempontból elegendő az a hét tagozat, amely nagyobb társadalmi szerveződéseket fed le. Annak, hogy önálló vállalkozói kör legyen a Fideszben, nem láttuk értelmét.
• Csak azért kérdezzük, mert a párt vállalkozóknak szánt üzenetei „nem jönnek át.”
– Ez szerintem nincs így. Volt négy kormányzati esztendő, amikor a vállalkozók alkothattak képet arról, hogy a polgári oldal miként gondolja az együttműködést. Ezt össze tudják vetni a mostani időszakkal. Nagyon sok olyan vállalkozóval és munkaadói szervezet vezetőjével találkozom, akik azt mondják: a Fidesz hangsúlyosabbá tette a hazai vállalkozások érdekérvényesítését, és ez a folyamat 2002-ben leállt.
• Nemcsak arról van szó, hogy a mostani kormány a direkt támogatások felől elmozdult a kamattámogatások felé?
– Az a kérdés, hogy ez jó-e a vállalkozóknak. Az elmúlt két évnek az a tapasztalata, hogy az érintettek szerény mértékben, minimálisan tudták ezeket a segítségeket igénybe venni. Ez az Európa-tervnél is bekövetkezett. Az, hogy egy vállalkozás a fejlesztéshez hitelt vesz fel és ehhez kamattámogatást kap, még nem garancia arra, hogy a támogatás megfelelően hasznosul. Ezért azt tartanám szerencsésnek, ha ezek a támogatások úgy alakulnának át a jövőben, hogy visszafizetésük feltételei a nyereséghez lennének kötve. Másrészt a legtöbb hazai kis- és középvállalkozás még mindig fizetési gondokkal küszködik, likviditási gondjai vannak, ezeken szerintem nem a hitel fog segíteni. Kedvezőtlen tapasztalat, hogy miközben a második legalacsonyabb társasági adókulccsal rendelkezünk Európában, a helyi adók terhei ebből az előnyből visszavesznek és rontják a versenyképességet.
• Mit javasol annak a 350 milliárd forintnak a pótlására, ami kiesne a helyi iparűzési adók megszüntetésével?
– Nem azt mondjuk, hogy szüntessük meg ezt az adóformát, mert hosszú távon az önkormányzati rendszernek is a saját lábára kell állnia. Viszont meg kellene próbálni úgy átalakítani, hogy nagyobb mozgástere legyen egy-egy önkormányzatnak. Azt a fajta regionális kiegyenlítődést, amit az előző kormány elkezdett a helyi adóbevételeknél, folytatni kellene.
(…)
• Azért az Orbán-kormány idején sem voltak mindig világosak a gazdaságpolitikai erőviszonyok. Most hogyan folyik a tervezés? A kívülálló számára nem igazán látszik az alternatív koncepció.
– Kormányozni a koalíció helyett nem tudunk. Egyrészt az a dolgunk, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a kormány döntéseiről, vagy azok hiányáról mi a véleményünk. A Fidesz-frakcióban sok olyan ember dolgozik, aki a polgári kormány munkájában részt vett. Ezért sem értek azzal egyet, hogy nincs koncepció. Már önmagában az is koncepció, ha azt mondjuk: 1998 és 2002 között az általunk kialakított gazdaságpolitika ilyen és ilyen eredményeket ért el. Ezt vessük össze a jelen helyzettel, és mérlegeljük, melyik volt sikeresebb.
• Ebből még nem következik semmi a nagy elosztó rendszerek átalakítására vagy a versenyképesség növelésének bármiféle elképzelésére vonatkozóan.
– Ez részben van csak így. A Fidesz-kormány elkezdett olyan átalakításokat, amit az új kormány leállított. Elindultak dolgok, amelyek 2002-ben más pályára álltak. Ha azt mondjuk, hogy a PPP-programok kapcsán a kormány ne vállaljon többet az ország lehetőségeinél, ez is egy más szemlélet része. Nyugat-Európában a 30 százalékos finanszírozási arány vált be. Uniós tapasztalat szerint e fölé nem szabad menni a magántőke arányának egy állami beruházásnál. Próbáljunk mi is ebben az irányban gondolkodni.
• Ám közben van egy modernizációs kényszer is.
– Az a kérdés, olyan növekedési pályán van-e az ország, hogy az államadósság növekedése nem jár további veszélyekkel. Szerintem ez a veszély egyre erősebb. Miközben a felszínen kedvező makromutatók vannak a feldolgozóipar, az ipari termelés, az export tekintetében, azon közben azt is látjuk, hogy az nem fenntartható gazdasági pálya, ha az ország évente 5 milliárd euróval adósodik el. Ikerdeficittel nem lehet hosszú távú tartós növekedést elérni.
• A kiadásokból hol lehet spórolni?
– Ki kell mondani néhány olyan dolgot, amelyről egyelőre csend van. Ilyen az autópálya program. Lehet, hogy azt kell mondani: igen, autópályákat fogunk építeni a jövőben is, de lassabb ütemben, mint most, mert az ország egyszerűen nem tud többet elviselni anélkül, hogy ez ne járna az egyensúlyi pozíció felborulásával, még nagyobb eladósodással. A gondok gyökere, hogy 2002-ben a kormány vagy rosszul mérte fel a gazdaság teljesítményét, vagy pedig túl fontos volt az őszi önkormányzati választásokon való jó szereplés. Ezért olyan programmal indult el, amely jelentős túlfinanszírozást vitt be a rendszerbe, és eladósodási pályára tette az országot.
• Ezek szerint nem ért egyet azzal, hogy a költségvetési politika felrúgása már 2001-ben megkezdődött?
Varga a Második Nemzeti Fejlesztési Tervről
„Érdekünk, hogy sikeres terv szülessen. Az derült ki az elmúlt nyolc hónapban, hogy a települések ott tudtak jelentős forrásokat bevonni, ahol EU-s támogatás is megjelent. Most, hogy túl leszünk az első NFT-n, értékelni kellene, hogy ennek mik voltak a gyenge pontjai. Olyan információink vannak, hogy a támogatásokat nem tudtuk kellő mértékben lehívni. Amire a jövőben viszonylag hatékonyan lehet támogatásokat felhasználni, az az infrastruktúra. A másik irány az informatikai beruházások területe, a harmadik az önkormányzati szféra reformja. Addig a kistérségi együttműködés nagyon nehezen alakul ki, amíg ez egy önkormányzat számára az önfeladás veszélyét jelenti, és nem azt, hogy a részvétellel milyen többletforráshoz tud jutni.”
• Akkor fókuszáljunk a jövő évi tervezésre. Mit lát veszélyforrásnak?
– Már említettem az előbb a PPP programot. Aggasztónak látom, hogy a költségvetési vitában az utolsó héten bekerültek olyan módosítások, amelyek tovább puhítják a büdzsét. A Művészetek Házának építésénél be volt tervezve a kultusztárcánál 9,5 milliárdos kiadás. Most olyan módosítást terjesztettek elő, amely azt mondja, hogy szabadon felhasználható az itt el nem költött pénz. Ugyanakkor ehhez a ponthoz behoztak egy másik módosítást, amely harminc éven keresztül nettó jelenértéken 98 milliárd forintot fizet ki a beruházás még hátralévő részéért. Némi tapasztalattal felvértezve én magam is tudom, hogy amikor az állam és a magánszféra köt egymással üzletet, általában olyan megoldások születnek, aminek a végén az állam a vesztes, és itt nem elsősorban korrupcióra gondolok. A magánbefektetőt a beruházásra koncentráló ügyvédi irodák hada segíti, az állam oldalán alulfizetett, túlterhelt tisztviselő ül. Az előző kormány időszakából is tudok példát mondani. A Budapest Sportaréna építésénél kiderült, hogy ha nem egy ilyen konstrukcióban épül meg a csarnok, akkor vélhetően olcsóbb lett volna. Persze ennek az ügynek a kormányváltás sem tett jót. Tartok ezektől a megoldásoktól, mivel többe kerülnek a végén, mint amennyit most mutatnak a papírok. A másik veszélyforrás, hogy a világgazdaságban megint erősödik a bizonytalanság. A harmadik veszély, ha a külföldi befektetők megint azt tapasztalják, hogy egész évben folyamatos „hátrálás” van az államháztartási tényadatok tekintetében. Ez ismét csak a bizalmi válságot növelné és hajtaná fel a kamatokat.
(…)
Az interjú teljes terjedelmében a Figyelő december 22-én megjelent 52-53. számában olvasható.
