Belföld

Felfüggesztették az AH kereskedését: bejelentés várható

A tőzsde a pénteki kereskedési napra felfüggesztette az Antenna Hungária Rt. részvényeinek kereskedését. Az indoklás szerint olyan bejelentés várható, amely jelentősen befolyásolhatja a papírok árfolyamát.

A BÉT honlapján olvasható határozat indoklásában az szerepel: a kibocsátó csütörtökön érkezett levelében arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy szeptember 24-én olyan bejelentés várható, amely az Antenna Hungária Rt. (AH) részvényének árfolyamát jelentősen befolyásolhatja.

Az elmúlt hetekben egyébként három és fél éves csúcsára emelkedett az AH részvényének árfolyama, csak az idei évben a papírral több mint 50 százalékot lehetett keresni.


Az emelkedés okai: a fokozódó spekuláció, a várható privatizáció, és a társaságnak a Vodafone Magyarországban szerzett részvénycsomagja körüli találgatások.


Kamarás Miklós, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója a közelmúltban úgy nyilatkozott: a kormány napokon belül napirendre tűzheti az Antenna Hungária Rt. privatizációs koncepcióját.


Az már korábba is tudott volt, hogy még az idén komoly előrelépések várhatók a cég privatizációja ügyében, s bár a tranzakcióra a kivitelezés időigényét és előkészítetlenségét tekintve a leghamarabb a jövő év első felében kerülhet sor, piaci pletykák szerint az államkassza nem tesz fel mindent egy lapra, s kifundálta, miként juthat korábban egy csinosabb összeghez: azt tervezi, hogy amennyiben sikerül időben eladni a cég Vodafone-pakettjét, akkor az értékesítésből származó bevétel egy részét elvonja.


Erről bővebben a Figyelő Szárnyalás című cikkében olvashat! (csak előfizetőknek)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.