Belföld

Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló

Kipróbáltuk a megújult Fiat Stilót. Versenyképesnek bizonyult a konkurensek új alsó-középkategóriás autóival szemben is. Pedig az olasz tervezők csak nagyon kevéssé módosították a mindössze kétéves modellt.

Az „új” Fiat Stilón, a 2004-es verzión a legszembetűnőbb változás is csupán annyi, hogy a hátsó ködlámpák eltűntek a rendszám közeléből. A fanatikusok azért észrevesznek néhány apróbb részletet az oldalszegélyeknél és a lökhárítóborításoknál is.

Magas ülések

Komoly változás az utastérben sem történt, továbbra is megmaradtak az elődből származó ülések. Ezekkel az a probléma, hogy kényelemes üléspozíciót csak magasabbra emelt állapotban nyújtanak, ilyenkor pedig, olyan érzésünk van, mintha egyterűben ülnénk. Ezt tovább fokozza a kormány állásszöge, ami ugyan állítható, de ideális esetben is túlságosan döntött.



Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 1


A hátsó ülések ezzel szemben igazán kényelemesre sikerültek, ráadásul tengelyirányban is mozgathatók. Így szükség esetén további 40 literrel megnövelhetjük az amúgy sem kicsi, 370 literes csomagteret.

Szerencsére nemcsak a poggyászoknak jut sok hely, az utastér méretét sem érheti panasz. A kétéves konstrukció még a legújabb modellekkel is könnyedén felveszi a versenyt. Mind elöl, mind hátul bőséges a fej- és lábtér, a szélesség is átlagon felüli.



Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 2


A felhasznált anyagon érződik leginkább a „facelift” a kárpitok gyönyörűek, és finom kidolgozásúak, jó néhány felsőbb kategóriás modellt sem szerelnek ilyen minőségű szövettel.

A műszerfal az aktuális divatot követve kétszínű, alul világos, ami a vidám kárpittal, és az extraként rendelhető üvegtetővel együtt igazán világossá, és egyedivé teszi a Stilo utasterét. Az üvegtető ráadásul szekciónált, így nyitott állapotban szokatlanul nagy a nyílása.



Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 3

 

Puha műszerfal



Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 4


A műszerfal jól átlátható, igényes anyagokból építkezik, és felső része nagyon puha, finom tapintású. Az apró tárgyak elrejtésére számos lehetőség van: kettős kesztyűtartó, minden ajtón zseb, polcok a középkonzolon, pohártartó, első-hátsó könyöklő rekesszel. A hátsó sorban utazók komfortérzetet tovább növeli hátulra kivezetett szellőzés is.

A gyári HI-FI mérete eltér a szabványtól, így a tolvajoktól nem kell tartani. A rendszer nagyon szépen szól, kár hogy az alapáron csak kazettás egység van.



Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 5


A nálunk járt tesztautó nem a magyar, hanem az olasz dynamic felszerltségű, így ebben manuális klíma volt. A fedélzeti számítógép azonban teljes megegyezik mindkét verzióban, mellyel a megjeleníteni kívánt mértékegységektől kezdve a menet közben záródó központi zár állításán át egészen a sebesség határolásig sok mindent szabályozhatunk.





Műszaki adatok

Motor: 1747 cm3-es, négyhengeres benzinmotor
Hajtás: elsőkerékhajtás, ötfokozatú kéziváltó
Teljesítmény: 98 kW (133 LE) 6400/min
Nyomaték: 162 Nm 3500/min
Saját tömeg: 1295 kg
Hossz/szél./mag.: 4253/1756/1525 mm
Tengelytáv: 2600 mm
Csomagtér: 370-1120 l
Végsebesség: 200 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,3 sec
Gumiméret: 205/55 R16
Fogyasztás (városon kívül/város/vegyes): 6,2 / 11,5 / 8,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,9 l/100 km
Üzemanyagtartály: 58 l
Alapár: 4 825 000 Ft

Pörgetni kell



Az 1,8 literes 133 lóerős motor jelenleg a Stilo második legerősebb erőforrása. Azt gondolhatnák, hogy ezzel a motorral az alsó-középkategóriás Fiat igazi sportgép. De ez közel sincs így, mivel az 1,3 tonnás masszív kasznit még ez a motor sem mozgatja mindig sportosan. Az alsóbb fordulatszám régiókban a motor kifejezetten erőtlen, olyan érzésünk van, hogy ez csupán 1,6-os.

Háromezres fordulat fölött érezhetően megjön a teljesítmény, ilyenkor valóban meglódul az autó, és tovább pörgetve dinamikusan autózhatunk. Ekkor azonban a motorhang is megérkezik, ami szerencsére inkább kellemes, mint zavaró.

A váltó kicsit rövidebb áttételezésével javíthatták volna az alacsony fordulaton jelentkező nyomatékhiányt. Amúgy a váltó finoman kacsolható, a sportosabb stílust jól tolerálja, de az igazán gyors váltásokat nem kedveli.

A Stilo futóműve nem idegenkedik a sportos kanyarvételektől, a feszes rugózás a komolyabb manővereket is békésen tűri. Oldaldőlésre ugyan hajlamos, de ilyenkor sem veszít stabilitásából, legrosszabb esetben is enyhe alulkormányozottsággal válaszol, ami könnyen uralható. A fékek adagolhatósága példás, és teljesítményükre sem lehet panasz, vészhelyzetben ráadásul vészfékasszisztens is segít.


Fiat Stilo 1.8 dynamic – olasz meló 14


 Városban jól teljesít a futómű, a kisebb úthibákat remekül kivasalja, és csak az igazán nagy kátyúk okoznak megrázó élményt. Fiat hagyományok szerint a Stilót is megkapta a City üzemmóddal ellátott szervokormányt, ami szinte gyerekjátékká teszi az irányítást. Az amúgy is könnyű kormányt a gyakorlatban teljesen fölösleges City programban használni, mivel nagyobb tempóval haladva ilyenkor szinte minden visszajelzés megszűnik az útról.





Tetszett–nem tetszett

+ Tágas beltér, üvegtető, finom kárpitok
– üléspozició, erőtlen motor, kicsi tükrök

Értékelés


A tesztautó Dynamic felszereltségében gyakorlatilag minden fontosabb extra megtalálható: adaptív frontlégzsákok, oldal és függönylégzsákok, vészfékasszisztens, ABS, fékerőelosztó, kipörgésgátló. A kényelmi felszerelések sorát az elektromos első ablakok, a motoros tükrök, távirányítós központi zár és a digitklíma „magyar felszereltség” gazdagítja.

A Stilo alapvetően nagy térkínálatának, 1,8-as motorjának és jó biztonsági és kényelmi felszereltségének köszönheti jó ár-érték arányát. Ezért a pénzért a konkurenseknél csak 1,6-os motort kínálnak. Aki viszont nem használja ki az 1,8-as teljesítményét, az jobban jár a 650 ezerrel olcsóbb 1,6-os Stilóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik