Belföld

Színjáték volt a pénzügyi tárca takarékossági vonala

A Népszabadság pénteki számában azt írja: nem sok valósult meg a pénzügyi tárcához érkezett lakossági javaslatokból. A tárca több ezer hívást fogadott a takarékossági intézkedések kapcsán létrehozott zöldvonalon, az internetes fórumon további 600-700 indítványt rögzítettek, és számos levél is érkezett a PM-hez.

A lap szerint a tárcákat érdemben nem is értesítették a rájuk vonatkozó állampolgári ötletekről, mindössze annyi történt, hogy az irreálisnak ítélt indítványok kiszűrése után csokorba rendezték a javaslatokat, s a PM a megszorításokról szóló egyik előterjesztés mellékletében közölt egy listát erről. A minisztériumokat még csak arra sem kötelezte semmi, hogy az öt és fél oldalnyi, sűrűn teleírt listát egyáltalán átböngéssze.

Néhány indítvány ennek ellenére meghallgatásra talált – írja a lap. A legnagyobb nyilvánosságot az országgyűlési képviselők, illetve a polgármesterek számának csökkentése kapta, de sor került a Sulinet-kedvezmény átalakítására és a hadsereg leépítésére is. Igaz, a képviselői létszámcsökkentés mellé a miniszterelnök javaslatában már nem párosult a honatyák juttatásainak csökkentése, pedig ez majd minden, az Országgyűlés létszámával foglalkozó hozzászólásnak is része volt. Az intézkedések során kísérletet tettek a külföldi utak árának mérséklésére (Európában csak turistaosztályon repülhetnek a közalkalmazottak), valamint előírták a külső megbízások visszafogását is – több-kevesebb sikerrel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik