Belföld

Sulinet Expressz – vészfék

Szűkül az informatikai eszközök vásárlásának adókedvezménye, március 8-ától digitális fényképezőgépet sem lehet venni a Sulinet Expressz keretében.

Megújulás, átalakítás és a rászorultság elve. Szigorúan ezek a gondolatok uralták Magyar Bálint oktatási miniszter szavait, amelyekkel bejelentette a Sulinet Expressz adókedvezményes vásárlási program új irányait. A szigorítás, a megszorítás és a korlátozás szavak nem hangzottak el. Az idei költségvetés 120 milliárdos spórolása is csak azért került szóba, hogy a miniszter leszögezze, a változás nyilvánvalóan nem a lefaragás része, hiszen az idei évre vonatkozó adóból leírható összegek már a 2005-ös büdzséből esnek ki.

A legfontosabb változás – az adótörvény megfelelő módosítása után, azaz várhatóan a második félévtől kezdve – az lesz, hogy a 60 ezer forint személyi jövedelemadó-kedvezménnyel élni kívánók a számítógépeket és más hardver-szoftver eszközöket csak 30 százalékos önrész vállalásával vehetik meg. Eddig semmilyen önrész nem volt beépítve a programba, tehát egy 60 ezer forintos vásárlás akár teljes egészében is érvényesíthető volt. Ezért sokan több évre eltolva, vagy részletekben vettek számítógépet, hogy aztán végül akár egy 180 ezer forintos PC-t is teljesen leírhassanak az adójukból. Ők mostantól már nem kerülhetik meg, hogy a beruházás 30 százalékát saját zsebből állják.



Sulinet Expressz – vészfék 1


Jövedelemhatár

Szűkíti a kedvezményezettek körét az is, hogy az évi 3,4 millió és 4 millió forint között keresők a 60 ezer forintnak várhatóan a 70 százalékánál kevesebbet írhatnak le adójukból (a pontos százalékokon még dolgozik a tárca), a 4 milliós határ felettiek pedig egyáltalán nem élhetnek a lehetőséggel. Cserébe viszont alanyi jogon jár majd a kedvezmény, tehát nem kell igazolni, hogy az igénybevevő a munkáján vagy családján keresztül az oktatási rendszerhez kapcsolódik.

A hivatalosan tavaly júliusban, az üzletekben azonban igazán csak október körül beindult Sulinet Expressz keretében az év végéig közel 23 milliárd forintért vásároltak informatikai eszközöket. Ez jóval meghaladja az oktatási tárca előzetes várakozásait, ami azt is jelenti, hogy jóval meghaladja a várt adókedvezményt, vagyis az ez évi költségvetés emiatt kieső bevételeit.

Kisebb változtatásnak tűnik, hogy március 8-ától digitális fényképezőgépet a program keretein belül nem lehet venni. Valójában ez a korlátozás a Sulinet Expressz egyik érzékeny pontjára tapint rá. Az eladott digitális fényképezők értéke ugyanis eléri az 5 milliárd forintot, azaz a teljes program 20 százalékánál is többet erre kell fordítani.

Ezzel szemben a PC-piaci várakozások nem teljesültek, hiszen a szakma meghatározó képviselői egy év alatt 100 ezer számítógép eladását várták, viszont a karácsonyi rohammal együtt is “csupán” 35 ezer lett a végeredmény. “A program alapvetően jó, de az előzetes számokat kicsit túllőtték” – véli Deme Csaba, a Sulinet Expresszben jól teljesítő Albacomp Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Furcsa módon pont a kedvezmények bejelentett szigorítása miatt érheti el mégis az évi 100 ezret az eladott PC-k száma, hiszen a júniusra tervezett váltás előtt még nagy roham várható.

A költségvetés elmaradó bevételeivel szemben tehát a magyar PC-piacot a Sulinet nem dobta meg igazán. Az IDC piackutató éves szinten körülbelül 15 százalékos növekedést, azaz 300 ezer eladott számítógépet mért. Ebből 35 ezer a komplett sulinetes gép, és becslések szerint még mintegy 20 ezer PC-t építhettek azok, akik darabokban vettek gépet, s így vették igénybe az adókedvezményt.

Márka nélkül

A program további furcsaságaként összesen csupán 1600 márkás számítógép fogyott. “Nem adtunk el számottevő mennyiséget, ami nem tükrözi a versenypiacon elfoglalt pozíciónkat” – mondja Molnár Imre, a piacvezető Hewlett-Packard Magyarország Kft. (HP) vezérigazgató-helyettese. A vevők tehát az olcsóbb, úgynevezett márkátlan PC-ket vitték. Érdekes módon a saját márkával megjelenő, de statisztikailag a márkátlanok közé sorolt Albacomp jól zárta az évet, 1300 darabos eladással.

A fényképezőgépek mellett – a Sulinet Expressztől független folyamatként – megugrott a noteszgépek értékesítése, a HP például 20 ezer, az Albacomp pedig 3,5 ezer darabot adott el tavaly. Ugyanez a két meghatározó cég több mint 40 ezer, illetve 20 ezerre teszi saját asztali PC-forgalmát. “Arra számítok, hogy idén darabszámra is több noteszgépet adunk el, mint asztalit, ebből következően a bevételek arányában a hordozható gépek elhúznak” – véli Molnár Imre.


A teljes cikk a Figyelő 2004/5-ös számában olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik