 |
Számos érdemét sokan már nem sokra becsülik. Pedig Churchill nem csupán figyelmünket, hanem minden elismerésünket is megérdemli, miként Sebastian Haffner, majd’ negyvenéves késéssel most nálunk is megje-lent kitűnő Churchill-életrajza is bizonyítja. A szerző Berlinben született újságíró, a háború előtt Angliába emigrál, s 1954-ben viszszatér Németországba. Sikeres politikai esszéi közé sorolhatjuk ironikus és egyúttal empátiát is tanúsító, nem szokványos portréját a XX. század történelmének egyik jellegzetes és meghatározó alakjáról, a nevezetes brit arisztokrata család sarjáról, akinek jeles őse John Churchill Marlborough hercege, s apja sem akárki: Randolph Churchill, a fontos kormánytisztségeket viselő, mindössze 45 éves korában elhunyt “bolond lord”. A neves atya nem sokra becsülte fiát, “két lábon járó csődtömegnek látta”, egyedül a katonai pályára tartotta alkalmasnak, minden máshoz “tökéletesen tehetségtelennek” minősítette.
Katona, író, politikus
Nos, az apa ítélete hibás volt, noha abban nem tévedett, hogy magas polcra jutott fiának első hivatása a háború volt, a második azonban már az irodalom, a harmadik pedig a politika. S mint egész hosszú életútja igazolja, mindhárom területen nagyot és emlékezeteset alkotott. Született hadfi és született író volt, a politika nem volt igazi kenyere, a politizálásra azért kényszerült, mert Angliában (másutt is) csak a politikán át vezetett út a csúcsra, ahova becsvágya által vezérelve mindenképpen el akart jutni. Számos kitérővel, kudarcokkal és diadalokkal a csúcsot el is érte, mindeközben pártját is kétszer cserélve, számos jelentékeny kormányzati posztot is betöltött.
Viszontagságos pályája során nyilvánvalóvá vált elképesztő ötletgazdagsága, kiapadhatatlan energiája, kimeríthetetlen munkabírása. Érdekességként megemlíthető, hogy változatos kormányfeladatai közepette 1925 és 1929 között a konzervatív kormányban pénzügyminiszter is volt, noha a gazdasághoz és a pénzügyekhez egyáltalán nem értett. Miniszterségéhez kapcsolódott Angliának az aranyalaphoz való visszatérése, a font felértékelése, amit akkortájt csaknem egyedül J. M. Keynes okkal és joggal erőteljesen bírált.
Politikai nézeteit illetően Churchill “vérbeli reakciós” volt, 1919-ben legszívesebben háborút indított volna Oroszország ellen. Engesztelhetetlenül gyűlölte a kommunizmust. Ezért ha valaki akkor megjósolja, hogy 20 évvel később neki jut osztályrészül az a történelmi szerep, hogy élethalálharcban megsemmisítse a fasizmust, azt kinevették volna. Ám mégis eljött az az idő, a második világháború, amikor a szigetországnak a létéért kellett küzdenie. Ekkor bontakozott ki Churchill zsenialitása. S a két főszereplőt, Churchillt és Hitlert “a sors a maga titokzatos módján összekapcsolta”, halálos párbajuk a náci vezérnek a Reichstag bunkerében bekövetkezett pusztulásával végződött.
Anglia megmentője
Churchill háborús szerepe mindmáig szenvedélyes viták tárgya. Abban azonban egyetértés látszik kialakulni, hogy Churchill nélkül nem sok reménnyel kecsegtetett volna a mégoly elszántan, de magányosan küzdő Anglia harca 1940 júniusa és 1941 júniusa között. Egyszóval e tizenkét hónap Churchillje nélkül nagyon is elképzelhető, hogy ma a hetvennyolc éves Hitler az Atlanti-óceántól az Uralig terjedő nagy, germán SS-birodalom trónján ülne – írta 1967-ben szerzőnk. Hogy pedig ez nem így történt, abban része volt Churchill “különleges kapcsolatának” Roosevelt elnökkel. S ne feledkezzünk meg Pearl Harborról sem. Végül is Churchill célja, a “győzelem mindenáron” megvalósult, ha nem is egészen úgy, ahogy az “öreg oroszlán” elképzelte: Oroszországot nem tudta kirekeszteni Európából, a győzelem áraként pedig a brit birodalom fokozatosan felbomlott.
A jaltai konferencia idején már 71 éves miniszterelnök politikáját mindinkább kapkodás és rögtönzések jellemezték. Az 1945-ös választásokon megbukott, majd 1951-ben még egyszer sikerült visszakapaszkodnia a hatalomba, a kor és a betegség azonban győzött, 1955-ben lemondásra kényszerült. Utolsó éveihez fűződik a hidegháborút meghirdető 1946-os, Fultonban mondott beszéde, s az 1953-ban kapott irodalmi Nobel-díj. A nagyformátumú politikus, a különlegesen színes egyéniség, korának vitathatatlanul jelentős és ellentmondásos államférfija 1965-ben halt meg. Ez a 91 éves korában elhunyt, lelke mélyéig nyughatatlan ember egy kis angol falu temetőjében talált örök nyugodalmat.
Utóirat: Sebastian Haffner történelmi bestsellerének ismertetése jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a szerzőnek szintén a közelmúltban megjelent Megjegyzések Hitlerhez című hasonlóan izgalmas könyvére. S egyúttal kifejezzük reményünket, hogy az öt éve elhunyt emigráns és lázadó publicista emlékiratai – Egy német története (Geschichte eines Deutschen) – előbb-utóbb szintén gazdagítani fogják olvasmányaink választékát.
Sebastian Haffner: Churchill. 216 oldal, Európa Kiadó, 2003. Ára: 1500 forint.
