Belföld

60 százalékkal drágulhat az eredetiségvizsgálat

Hatósági áras lesz az eredetvizsgálat a Belügyminisztérium tervei szerint. Megszűnik a verseny, ezért drasztikusan drágul majd a szolgáltatás - olvasható a Népszabadságban.

Átalakítaná a gépjárművek eredetvizsgálatának jelenlegi rendszerét a Belügyminisztérium (BM) – értesült lapunk. A legfontosabb változás az lehet, hogy jövőre az eredetvizsgálat díját központilag határoznák meg. Mivel ezzel gyakorlatilag megszűnik az eredetvizsgáló társaságok közötti verseny, a díjak emelkedésére lehet számítani. Szakértők 55-60 százalékos drágulást sem tartanak kizártnak. Jelenleg átlagosan 9600 forintot kell fizetni az autók eredetvizsgálatáért. A díjakból évente 7,5 milliárd forint bevétel származik.

Az egyelőre még csak formálódó elképzelés szerint az öt, fővállalkozóként tevékenykedő eredetvizsgáló cég helyett a jövőben egyetlen társaság működtetne egy központi adatbázist, amelyhez közvetlenül kapcsolódhatnának az autósokat kiszolgáló állomások. A csatlakozásra azonban csak azoknak a vállalkozásoknak lesz módjuk, amelyek teljesítik a számukra előírt – egyelőre még nem ismert – jogi és technikai feltételeket. A hírek szerint erre a jelenlegi eredetvizsgálók közül nem mindegyik lesz majd képes, így a működő ezer eredetvizsgáló állomásból jó néhánynak fel kell hagynia tevékenységével.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik