Belföld

Az EU kifogásainak egy részét már orvosolta az agrártárca

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium már orvosolta az Európai Bizottság által az idei monitoring jelentésben a mezőgazdasággal kapcsolatban megfogalmazott kifogások nagy részét - közölte Szanyi Tibor kedden, az Országgyűlés integrációs bizottságának ülésén.

Megvan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal működését rendező jogszabály, eljutott Brüsszelbe a vidékfejlesztési terv mezőgazdaságra vonatkozó, hiányolt koncepciója, és az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer informatikai projektje is a “megvalósulás felé halad”, mivel szerződés köttetett a Hewlett Packard magyarországi érdekeltségével – fejtette ki a szaktárca politikai államtitkára. Hangsúlyozta, hogy a jogharmonizáció és az állategészségügyi kérdések megoldása is folyamatos.


Az állategészségügyről szólva az államtitkár úgy fogalmazott: az élelmiszerbiztonsági szempontból nem megfelelő üzemeket a kormány be fogja záratni “minden teketória nélkül”. Képviselői kérdésekre válaszolva közölte: a gazdáknak járó kifizetésekre megvannak a források és azt a gazdálkodók meg is fogják kapni. A SAPARD-pénzekről szólva elmondta, hogy a rendelkezésre álló mintegy 52 milliárd forintból eddig mintegy 17-18 milliárd forintot használtak fel.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik