Belföld

A Salamander kivonul Magyarországról

Bezárja utolsó, még talpon maradt egységét a német Salamander tulajdonában lévő bonyhádi Sabona Kft. és elbocsátja 301 dolgozóját - mondta Lencz György ügyvezető igazgató.

A tavasszal már megszűnt a Sabona Salamander márkájú termékeket gyártó üzeme, a Yellomiles márka termelése azonban még folytatódott. “A cég több márkacsoportját értékesítette, a Bonyhádon gyártott Yellomiles márkára nem találtak vevőt, ezért megszüntetik, és a gyártóüzemet is bezárják” – közölte az elbocsátás okaként az igazgató.

Tájékoztatása szerint a döntésről kedden kaptak értesítést a tulajdonosoktól, a jövő hét közepére várják a német cég képviselőjét, hogy a végelszámolás részleteit megbeszéljék. Lencz György elmondta: az év végéig a dolgozók döntő többségének felmondanak, lebonyolítják a végelszámolást a törvényes rendelkezéseknek megfelelően.

Potápi Árpád, Bonyhád polgármestere tragikusnak nevezte a kialakult helyzetet, megítélése szerint a jelenlegi 12 százalékos munkanélküliség hozzávetőlegesen 16 százalékra emelkedik ezáltal. Elmondta: a tavaszi üzembezárást követően az elbocsátott 560 aktív dolgozóból 220-at átvett a Salamander helyén megnyílt Mebona nevű, szintén cipőipari cég.

A polgármester szerint nem is annyira a városlakókat, inkább a környékbeli falvakból, kis településekről bejárókat érinti tragikusan az elbocsátás, mert számukra nincs más lehetőség a foglalkoztatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik