Veres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára expozéjában a változtatás súlyponti részének nevezte a személyi jövedelemadó adóhatóság által történő megállapításának szabályait, melyek a jelenleg önadózó magánszemélyek nagy részét mentesítenék az adóbevallási kötelezettség alól.
Az adómegállapítás új módja az előzetes számítások szerint 1,7-1,9 millió adózót mentesíthet a bevallási kötelezettség alól – közölte az államtitkár. A javaslat szerint az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapításra első ízben 2005-ben a 2004-es adóévi jövedelmekre vonatkozóan kerülhet sor.
Egyszerűsödik a gépjárműadó-bevallás rendje: az adóhatóság az adót elsősorban a közúti közlekedési nyilvántartásból havonkénti gyakorisággal kapott információk alapján veti majd ki.
Veres János hangsúlyozta, hogy szélesedik az elektronikus úton bevallók köre, 2004-ben a 3 ezer, 2005-ben a 10 ezer legnagyobb adózó lesz köteles bevallását és adatszolgáltatását elektronikus úton benyújtani az APEH-hez, de 2005-ben már a többi adózó is – szabad választása alapján – elektronikusan adhat be adóbevallást. “A kormányzati cél, hogy 2006-ra már minden adózó elektronikus úton teljesíthesse bevallását.”