Belföld

Budapest az európai zajlista élén

Fővárosunk Barcelona és Szófia után a legzajosabb európai város. Biztosat mégsem tudhatunk, mert újabb összehasonlító felmérés 1995 óta nem készült.

Igaz, hogy a magyar fővárosban nyolc éve nem készült zajszint-összehasonlítás, de a szakemberek szerint most sem jobb a helyzet, mint korábban volt. Az unió egyébként 2007-től teszi kötelezővé zajtérkép készítését, de Budapesten és a nagyobb városokban mégis égető szükség lenne a zajforrások felkutatására. Eddig egyedül Sopronban készült el a teljes települést vizsgáló zajtérkép.

“Budapesten ugyan folyik zajmérés, de ebből nem kapunk átfogó képet. A főváros teljes feltérképezéséhez legalább félmilliárd forintra lenne szükség – mondta Szaszovszky Ferenc, a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi ügyosztályának vezetője – a soproni mintára akarjuk elkészíteni Budapest zajtérképét. Ebben angol szakemberek is segítségünkre lesznek” – tette hozzá.

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség feladata, hogy figyelemmel kísérje a főváros zaját. A tapasztalatok aggasztók. A hangos gyáraknak nem okoz gondot kifizetni a rájuk rótt több százezres bírságot. Ilyen például az Óbudai Hőerőmű, ahol az elavult technológia és a lakóházak közelsége nehezíti a helyzetet. A felügyelőség ezért megelőzésre törekszik, a bírság kiszabása előtt kérik a zaj csökkentését.

A mérések alapján a legjelentősebb zajforrás a közlekedés. Bite Pálné, a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője nem túl derűlátó a budapesti helyzetet illetően: “Sok helyütt lenne szükség forgalomkorlátozásra vagy legalább az útburkolat cseréjére, de erre anyagi okok miatt nincs lehetőség. Így marad a passzív védekezés, vagyis a nagy zajnak kitett házak hangszigetelése, út menti védőfalak építése. A főváros legproblémásabb szakaszai a Budaörsi út vagy a Rákóczi út, ahol nem ritka, hogy a nappali 65 decibeles határérték helyett 74-75 decibeles értékeket mérnek. Ezért is lenne fontos a zajtérkép mielőbbi elkészítése, mert így hatékonyabb megelőzési programot lehetne kidolgozni a zajártalom ellen. Ehhez egyébként elég lenne egy precíz digitális térkép és a város forgalmi adatai.”

Jóba Ágnes, a főváros közlekedési ügyosztályának munkatársa négy útszakaszról tud, ahol a közlekedés erős zaja miatt jelenleg is folyik a házak hangszigetelése. A költségeket az önkormányzat állja. 2005-ig százhatmillió forintot különítettek el erre a célra.

Forrás: Magyar Hírlap

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik