Jelenleg a Takarékbank mintegy háromnegyed részét a német DZ Bank tartja a kezében. Egy opció révén a takarékszövetkezetek visszavásárolhatják korábbi tulajdonrészüket a hitelintézetben, és ezzel ismét annak ismét többségi tulajdonosai lehetnek – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az integrált takarékszövetkezetek most a bankban mintegy 23 százalékos részesedéssel rendelkeznek. “A takarékszövetkezetek és a DZ Bank között a megállapodás augusztus végére, szeptember elejére várható” – mondta Csikáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója.
A Takarékbank Rt. az idei első félév végén 401 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, ami majdnem ötszöröse a tavaly első félévi adózás utáni eredménynek. A hitelintézet mérlegfőösszege egy év alatt nagyjából szinten maradt: az ez év június végi mérlegfőösszeg 141,976 milliárd forint, amely mindössze 14 millió forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.
A Takarékbank ügyfelekkel szembeni követelése az idei első félév végén 37,33 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 34,597 milliárd forinttal. A banknál a takarékszövetkezeti források 59,8 milliárd forintra rúgtak az első félév végén, összegük egy évvel korábban 62,8 milliárd forint volt.
A vezérigazgató közölte: a bank takarékszövetkezetekkel közös stratégiai célja az önkormányzati üzletág fejlesztése. A Takarékbank egy kampány részeként mintegy 400 önkormányzatot keresett meg azzal kapcsolatban, ha bankot akarnak váltani, keressék meg a Takarékbankot, vagy valamely takarékszövetkezetet. Szőke András elnök-ügyvezető ismertette: napjainkban az integrált takarékszövetkezetek 372 önkormányzat számláját vezetik, a cél az, hogy számuk mintegy 1000-re emelkedjen.

Bárdos András: Azt szeretem, amikor két napig nem tudunk megállapodni egy névelőben
Csaknem egy évtizeden át köszöntötte híradósként a nézőket, vezetett miniszterelnök-jelölti vitát és tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, azonban jó ideje egy másik szenvedélyének, a könyveknek él. Nyáry Krisztián kérdezi Bárdos Andrást a Buksóban.