Belföld

Vezetőváltás Kínában

admin

2003. 03. 06. 09:32

Szerdán elkezdődött a kínai parlament ez évi ülésszaka, amelynek során várhatóan szentesítik a már korábban elhatározott személyi változásokat - írja a Világgazdaság. A kormányfői poszton Csu Zsung-csit egyik helyettese, Ven Csia-pao követi majd, aki a rossz hatékonysággal működő állami vállalatok bezárását vagy értékesítését szorgalmazó politikájáról volt ismert. Az új vezetés előtt álló legnagyobb kihívások egyike a munkanélküliség növekedésének megfékezése lesz.

Csu Zsung-csi leköszönő miniszterelnök a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében hívta fel az új vezetés figyelmét a legégetőbb problémákra: az adókkal agyonterhelt gazdák és a munkanélküliek nagy tömegének elégedetlensége leronthatja a világ gazdaságilag leggyorsabban növekvő nagyhatalmának kilátásait. Csu a kockázatok között említette a burjánzó korrupciót, illetve a vidéki és a városi életszínvonal közötti szakadék mélyülését. A távozó kormányfő szerint szívós munkával el kell érni, hogy a tavalyi nyolc után az ország gazdasága az idén legalább hét százalékkal bővüljön.

A munkanélküliség növekedése nem kis részben a veszteséges állami vállalatok bezárásának eredménye, amelyből Csu valószínű utóda, Ven Csia-pao is kivette a részét. A cégbezárások nyomán az elmúlt öt évben mintegy 27 millió ember veszítette el a munkáját, a megszűnő vállalatok pedig 400 milliárd dollárnyi hitelt nyeltek el.

Elemzők mielőbbi cselekvést sürgetnek a bankrendszer konszolidálása érdekében, hiszen az ország kétmillió magánvállalkozásának égető szüksége lenne kölcsönökre a terjeszkedésre, amely pedig a munkahelyteremtés kulcsfontosságú eszköze lehetne. 2001 végére a nem állami cégek már 22,5 millió embernek adtak munkát – ez egy év alatt 12 százalékos növekedést jelent –, miközben az államiak 5,7 százalékkal, 76,4 millióra csökkentették alkalmazottaik számát. Hivatalos adatok szerint a városi munkanélküliség az 1999-es 3,1-ről tavaly négy százalékra emelkedett, de elemzők a tényleges rátát négyszer nagyobra teszik – írja a Bloomberg.

Kérdéses, hogyan folytatódik majd a 90-es évek közepén útjára indított privatizáció, amely eddig csak a kisebb vállalatokat érintette. A Financial Times szerint a magánosítás ellenzőinek győzelmét jelenti, hogy a parlament egy új állami vagyonkezelő bizottság felállításáról dönt majd, amely az állami vállalatok kézi vezérlésének nem sok sikerrel kecsegtető valószínűségét vetíti előre. Az sem zárható ki azonban, hogy az új testület – a Világbank ajánlásának megfelelően – egyszerű részvényesként működik majd, ami megnyithatná az utat a további reformok előtt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.