Belföld

Hétvégi sztárparádé

Miskolcon az idén Bartók+Puccini címmel rendezik meg a nemzetközi operafesztivált, a programsorozat június 15-én kezdődik, és a tíz nap során szinte valamennyi Puccini-operát előadják. Budapesten a hétvégén könnyűzenei világsztárok lépnek fel.

A fesztivál rendezői szeretnék elérni, hogy Bartók neve és Miskolc városa összeforrjon a köztudatban. Ezért indították útjára tavaly a Bartók+… elnevezésű rendezvényt, amelynek első „társművésze” Verdi volt – tudtuk meg Müller Péter Sziámitól, a Miskolci Operafesztivál Kht. ügyvezető igazgatójától.

Hétvégi sztárparádé 1A fesztivál Miskolc idegenforgalmát is felpezsdíti, a tavalyi rendezvénysorozatnak 11 ezer vendége volt, 10 százalékuk külföldről érkezett. A helyi szállások kihasználtsága 80, a vendéglátóhelyek forgalma 40 százalékkal gyarapodott. A város vendégforgalma öszszességében 17 százalékkal növekedett. Az elmúlt esztendő sikere nyomán döntött úgy a város vezetése, hogy 10-ről 60 millió forintra növeli a fesztivál támogatását, hasonló okokból 140 millió forinttal támogatta a rendezvényt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.

Miskolc – Kelet-Közép Európa Salzburgja

Müller Péter Sziámi szerint a fesztivállal megszületett Kelet-Közép-Európa Salzburgja, hiszen tavalyi vendégszereplésüket követően a világsztárok szerte Európában és a nagyvilágban jó hírét keltették Miskolcnak, a Bartók+…-nak.

Sztárparádé Budapesten is • Roger Waters koncert:

június 15., 20 óra, Kisstadion

Roger Waters a legendás Pink Floyd együttes tagja. Jegyárak a koncertre: 6.500,- 7.500,- és 8.500,- Ft.

Jamiroquai koncert: június 16., 20 óra, Kisstadion

Funky, jazz és acid zene kombinációja a félelmetesen őrült bandától. Jegyárak a koncertre: 5500-7900 Ft

Emberekkel történt – Dokumentumfilm-fesztivál: június 13.-19., Kultiplex mozi.

A legnagyobb hazai dokumentumfilmes stúdió, a Fórum Film Alapítvány munkáiból láthatnak összeállítást az érdeklődök. A vetítéssorozatot az alapítvány egyik kezdeményezője, a nemrég elhunyt Fehéri Tamás, Emberekkel történt című kétrészes, a magyarországi zsidók deportálását bemutató dokumentumfilmjével indult.

Bartók és Puccini színpadi műveit a legnagyobb külföldi és magyar operacsillagokkal, a ma mestereivel és a holnap reménységeivel láthatja a rendezvénysorozat közönsége, az idei fellépők között lesznek a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a milánói Scala, a bécsi Staatsoper, a moszkvai Bolsoj, valamint a veronai Arena ünnepelt sztárjai is. Színpadra lép három igazi világnagyság, Giuseppe Giacomini olasz tenor, Ramon Vargas mexikói tenor, valamint Roberto Frontali, az olasz bariton-király.

A magyar operakultúra világsztárjai között fellép Marton Éva, Polgár László, Komlósi Ildikó, Gulyás Dénes, Gregor József, Rost Andrea, Tokody Ilona. A társulatok közül a bukaresti nemzeti opera Puccini: Pillangókisasszony, a varsói színház Bartók: A csodálatos mandarin, a szófiai nemzeti opera Puccini: Turandot, a Magyar Állami Operaház Bartók: Concerto (balett), a Szegedi Nemzeti Színház Puccini: Triptichon, a Miskolci Nemzeti Színház Puccini: Bohémélet és a Tosca teljes előadásával szerepel a fesztiválon, és lesz Kékszakállú Fesztivál négy különböző előadásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik