[FN] A költségvetésből összesen hatmilliárd forintot fordítanak a felső-Tisza-vidéki gáterősítésekre - olvasható a Népszabadságban. Helyreállították már a gátakat a márciusi szakadás helyszínén, Tarpánál. A szakemberek folytatják a megkezdett munkálatokat a Tisza alsó szakaszán. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Tisza bal partján az idén mintegy 35, a jobb parton pedig az elmúlt néhány évben - az ez évi munkálatokkal együtt - 27 kilométernyi töltésszakaszt építettek, illetve erősítettek meg a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén.
Részletek a Népszabadságban Ajánlott videó
- 16:34 A Karthago együttes vezetője az útlevele átvételekor kapott egy megbízást, így lett 6-os kartonja
- 16:30 Mindent elvett az állam a pécsi autógyártótól
- 16:23 Döntött a bíróság a győri Zólyom utcai tömegszállás ügyében
- 16:10 Fekete, latina és őslakos politikusok írtak történelmet az amerikai választáson
- 16:07 51 piros lapot osztottak ki egy U20-as focimeccsen
- 15:46 Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak
- 15:43 Azt hitték, elveszett a háborúban: jelentős műtárgyra bukkantak a Magyar Nemzeti Múzeumban
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
- 15:19 „Semmiféle kémkedést nem végeztem” – mondta a szívószálpápa, akinek feltűnt a neve a most nyilvánosságra hozott mágnesszalagok egyikén
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 14:57 200 milliárd hiányzott az államkasszából októberben
- 14:56 Kislánya született Charles Leclerc-nek, a nevét is elárulta a Ferrari-versenyző
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
- 14:40 Az ukrán nemzetbiztonság tisztje fegyverrel próbálta akadályozni korrupcióellenes egység házkutatását
- 14:26 A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 10:50 „Ez a világ 3000 éve is egy szarfészek volt. A Viktor mit csinált, ami jó lenne?” – így szavaznak, ez érdekli a politikából a hajléktalanokat Magyarországon
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
