Az elmúlt néhány évben az olajár világpiaci ára hevesen
ingadozott, csúcspontját az iraki válság alatt érte el (40 dollár),
mélypontjára pedig 1998 decemberében süllyedt (9,57 dollár). A szélsőséges
ármozgások ellenére, a kilencvenes években az olajár a legtöbb esetben 15 és 25
dolláros hordónkénti ársávban mozgott. Alakulása hatással van kibocsátásra,
inflációra egyaránt: az alacsony energiaárak pl. hozzájárultak 1997-1999-ben a fejlett
és fejlődő gazdaságokra egyaránt jellemző erőteljes dezinflációhoz.
Az olaj áralakulását számos tényező határozza meg. A
standard nemzetközi keresleti és kínálati jellemzők mellett ugyanis figyelembe
kell venni a politikai tényezőket: elsősorban az OPEC államok együttműködési
hajlandóságát, a feltörekvő gazdaságok gazdasági-politikai helyzet alakulását,
az arab világ belpolitikai folyamatait és a nyugati-arab politikai kapcsolatok
alakulását egyaránt.
1999 tavaszától kezdve drasztikus fordulat történt a
kőolaj piacon: a márciusi OPEC megállapodás hirtelen megnyitotta az utat a
meredek áremelkedésnek, az 1998 decemberi ár 1999 júliusra megduplázódott és át
is törte a 20 dolláros hordónkénti árat. Az olajárak az 1998-ban bekövetkezett
közel 32 százalékos csökkenést követően 1999-ben összességében 38 százalékkal
emelkedtek. A növekedés idén tovább gyorsult és az 1999 első negyedévében
átlagosan 12 dolláros barrelenkénti ár 2000 második negyedének végére 27
dollárra emelkedett.
Az olajárak az OPEC által elhatározott kínálatnövelés és
megcélzott 22-28 US $-os barrelenkénti sáv ellenére tovább emelkedtek a
harmadik negyedévben részben a kereslet erősödése, részben a politikai
bizonytalanság növekedése miatt. Ráadásul a kitermelés növelésére tett
mennyiségi ígéret messze elmarad a piaci szereplők által várt mértéktől,
illetve az árak stabilizálása, esetleges csökkenése érdekében szükséges
növekedéstől. Az olajárak szintjében 2000-ben már nem várható számottevő
változás, tekintettel a közelgő télre az északi féltekén és ezzel párhuzamosan
a változatlanul dinamikusan növekvő keresletre. Mindezek nyomán az olajárak
átlagos növekedése 2000-ben elérheti az 50 százalékot.
Az olajárak növekedéséhez egyszerre járulnak hozzá
keresleti és kínálati tényezők, valamint a politikai kockázatok és
bizonytalanság. A keresleti oldalról az emelkedést erősítette a rendkívül
dinamikus amerikai növekedés által generált kereslet, és a valutaválságokból
kilábaló ázsiai és dél-amerikai országok bővülő energiaigénye. Az amerikai
kereslet növekedéséhez 1999 második felétől kezdődően csatlakozott az európai
országok és Japán importkeresletének dinamikus emelkedése is. A kereslet
mennyiségi növekedése mellett módosult annak szerkezete is, amennyiben a nagy
olajfelhasználók a korábbi töredékére csökkentették készleteik nagyságát. A
kisebb készletek mellett csökkennek az olajfelhasználók költségei, viszont
felerősödik az olajárak reagálása a kínálat és kereslet változására. Az
alacsonyabb készletek mellett a fundamentumok és várakozások által hajtott
áremelkedések a rövidtávon szükségesnél nagyobb beszerzések eszközölését
ösztönözték a cégeket, ami további addicionális keresleti elemként jelentkezett
az árak alakulásában.
A kínálati oldal alakulásában fontos szempont, hogy az
1997/98-ban erősen feltöltött tartalékok folyamatosan csökkentek 1999
tavaszától kezdődően megközelítőleg napi 1,15 millió hordóval. A tartalékok
csökkenését nem kísérte a kibocsátás növekedése, mert miközben a közepesen
fejlett és fejlődő (nem OPEC) országok termelése emelkedett, minden más csoport
kibocsátása csökkent. Az 1999 április
1-től érvényben lévő OPEC korlátozás ugyanis rendkívül sikeresnek bizonyult,
hiszen egyes felmérések szerint a tagállamok 85 százalékban betartották a
megállapodásban rögzített kvótákat. Mindezek eredményeképpen a változatlan
mértékű termeléshez csökkenő készletek társultak, ami erősítette a kereslet
növekedése által mesterségesen felpumpált árak növekedését. A termelés szintje nem változott a növekvő kereslet ellenére
sem egészen az idei kvótaemelésig és ez erőteljes nyomás alá helyezte az árak
alakulását.
Az olajárak alakulásával kapcsolatos kilátások:
Az olajárak idén várhatóan a piacokon kialakult 31-32 US
$-s szint körül stabilizálódnak változatlanul erőteljes volatilitás mellett.
Jelenleg az erőteljes kereslet, a politikai bizonytalanságok és az alacsony
készletek miatt nincs esély az árak csökkenésére. Ezzel szemben az olajárak
2001-ben előreláthatólag kismértékben mérséklődnek, ami a 2000-ben bekövetkezett
drasztikus áremelkedés részleges korrekciójának tekinthető, de jóval felette
maradnak a korábbi évekre jellemző átlagos szintnek. Az árcsökkenés a jelenlegi
szintről kb. 15 százalékos lehet, ami kisebb elmozdulást jelent, mint az
1998-as csökkenés, vagy az 1999-2000-es növekedés. Az olaj átlagos ára 2001-ben
27-28 US$ lehet barrelenként, szemben az idei közel 30 US $-s átlagárral.
A termelés OPEC által elhatározott és azóta ténylegesen bekövetkezett növekedése ellenére számos tényezo gátolja az olajárak eroteljesebb csökkenését. Egyrészt a világgazdaság növekedési dinamikája nem mérséklodik, csak a növekedés szerkezete módosul az USA, Japán és euró-övezet relatív szerepét illetoen. A növekedés eltolódása Japán és az euró-övezet felé viszont inkább növeli majd a globális olajkeresletet figyelembe véve e gazdaságok eroteljesebb függését az olajkínálattól.
A fejlett gazdaságok mellett a fejlodo gazdaságok, és ezen belül különösen a rendkívül magas importigényesség ázsiai gazdaságok gyors növekedési üteme is magas szinten tartja az olaj iránti keresletet. A keresletet rövidtávon tovább erosíti a készletek alacsony szintje, illetve ezek feltöltésének igénye, valamint a közelgo tél által gerjesztett többletigények a fejlett gazdaságokban.
A kínálat növekedése a bekövetkezett kvótaemelés ellenére sem lesz jelentos, köszönhetoen több korlátozó tényezonek. Egyrészt a kapacitások szinte teljesen kihasználtak és többletkapacitások beállítása csak jelentos költségtöbblet és ráfordítások mellett valósítható meg. Másrészt a kitermelés növelése az olajexportor gazdaságok többsége számára nem is érdek, mert a magas árak olyan jelentos cserearányjavulást és addicionális fiskális bevételeket jelentenek, amelyek meghatározók növekedésük és egyensúlyuk alakulásában (pl. Mexikó, Venezuela, Indonézia, Oroszország) és amelyektol nem kívánnak elesni.
