Közélet

Káoszt okozott a havazás

havazas(960x640).jpg (havazás, havas út, tél, )
havazas(960x640).jpg (havazás, havas út, tél, )

Hétfő reggelig több közúti baleset történt az országban. A BKV-járatok jelentős késéssel közlekedtek. Kínlódtak a vonatok is. Egy havas nap krónikája.

19:30 – Máshogy emlékszik az OMSZ és a BKV az előrejelzésre

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap esti előrejelzésében felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban akár 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője hétfőn azt mondta, hogy a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján kevesebb, legfeljebb öt centiméteres hóra számított a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt, és csak reggel 6 órakor derült ki, hogy az előre jelzett öt centiméternél jóval több hó hullott az éjjel.

18:58 – BKV: Nem kell kifizetni a büntetéseket

Törölni fogják a büntetését annak, akinek hétfőn 8 óra 45 perc után pótdíjat szabtak ki a Budapesti Közlekedési Központ járatain – írta a központ a Facebook-oldalán hétfő délután.

18:04 – Újabb 20 centi hó eshet

Hétfő éjjel és kedden nappal további havazás várható. Ahol nem hó, ott ónos eső vagy eső lesz.

17:00 – Nincsenek már közlekedési akadályok Budapesten

Megszüntette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a havazás miatti forgalmi akadályokat és elhárította a közlekedési balesetekből adódó problémákat, valamint a társszervek elakadt gépjárműveinek is tudtak segíteni.

Egy esetben volt szükség arra, hogy egy elakadt betegszállító járműnek segítsenek, ezenkívül mentettek személygépkocsit és tehergépjárművet is. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság éjjel-nappal 234 munkatárssal és 61 gépjárművel áll készenlétben, kocsijaik többsége pedig hólánccal ellátott, összkerékhajtású.

Az előre jelzettnél jóval több, sok helyütt 15-20 centiméter hó esett. Az éjszaka 50 hókotrógépet indítottak, amikor pedig hajnali négy órakor intenzíven kezdett el esni a hó, már 90 járművel voltak az utakon. Ezek 15-20 százaléka ütközött a nap folyamán komolyabb úti akadályokba a balesetek miatt – mondta el Klug Lajos, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója.

16:51 – Helyreállt a rend a BKV-nál

Minden budapesti közösségi közlekedési járat a menetrendben meghirdetett útvonalon közlekedik hétfő délutántól – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán. Kisebb késések továbbra is előfordulhatnak.

16:18 – Ónos eső követi a havazást

Az ország közútjain folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei, de több útszakaszon továbbra is téliesek az útviszonyok. A havazást országszerte eső, ónos eső váltotta fel.

16:01 – Vitézy szerint a hétfő az oka mindennek

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint jelentős nehézségek adódtak a havazás miatt a fővárosi közlekedésben, ennek oka, hogy a reggeli csúcsidőben is folyamatosan havazott.

Egy más témában tartott sajtótájékoztatón a vezérigazgató azt mondta, szinte nem volt olyan budai hegyvidéki járat, amely ne lehetetlenült volna el, mert a havas úton akadozott a forgalom. A másik gond az volt, hogy a váltók eltömődtek, ezeket rendkívüli pályamunkások kezdték el tisztítani.

Vitézy Dávid szerint ha ugyanez a hómennyiség vasárnap délután esik le, akkor nem lett volna ekkora probléma. Mivel a hókotró autók is “beálltak a dugókba”, a reggeli munkába és iskolába jutás lehetetlenné vált.

15:52 – Ingyenes, de segíteni ér!



15:48 – Folyamatos készültség

Folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei az országos közúthálózaton, de több útszakaszon továbbra is téliesek az útviszonyok – írta közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő délután. Az intenzív havazásban korábban érintett területeken még vannak havas, hókásás, latyakos útszakaszok, de a társaság által üzemeltetett országos közúthálózaton járhatatlan út vagy elzárt település nincs – tették hozzá.

A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákban jelenleg több mint 260 gép dolgozik, emellett a közútkezelő szakemberei is 12 órás váltásban látják el feladataikat. A hó eltakarítását folyamatosan végzi a társaság, de az intenzív havazás és az elakadt, megcsúszott járművek sok helyen megnehezítik a hó eltakarítását – írják.

A télies útviszonyokra való tekintettel a társaság továbbra is arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

A legfontosabb infók:

– Esik a hó. Néhol az eső.
– Az FKF hómunkásokat keres.
– A BKV járatai akadoznak, ám hétfő éjfélig ingyenesek.
– A budapesti iskolákban igazoltnak tekintik, ha valaki hiányzik.
– Budapest V. és IX. kerületében ingyenes a parkolás.
– A repülőtereken is sok a késés.

+ Továbbra is várjuk fotóikat, videóikat a havazásról, Tél Tábornokról, satöbbiről. Ide tessék küldözgetni: info@24.hu

 

15:45 – Megindulhattak a kamionosok is

Délután a teherautók számára is megnyílt a somogyi határ, a sofőrök újra használhatják a barcsi és berzencei átkelőket. Délelőtt a rendőrség arról tájékoztatott, hogy a rendkívüli időjárás miatt a kamionforgalom elől lezárták ezeket az átkelőket.

15:37 – Félórára csökkent a várakozás

A Kisalföld Volán járatain rövidebbek a késések, mint délelőtt; a GYSEV néhány perces csúszásokkal számol – közölték a két társaságnál hétfő délután az MTI érdeklődésére.

A Győr megyei busztársaságnál azt a tájékoztatást adták, hogy akárcsak reggel, félórás késések is előfordulhatnak helyközi járataikon, nem kell azonban már a napközbeni, akár egyórás késésekkel is számolni. A csúszások várhatóan hétfőn üzemzárásig megmaradnak.

Rázó László GYSEV-szóvivő arról számolt be: vonalaikon öt-tíz perces késéseket okozott csupán a havas idő hétfőn.

15:35 – Fa dőlt egy mozdonyra

A baleset Somogy megyében, Őrtilos és Gyékényes között történt hétfőn délután. A Dombóvárról Nagykanizsára illetve a Szombathelyről Pécsre közlekedő vonatok 100 percet késnek.

15:22 – A Jobbik felelősöket keres

A Jobbik szerint sem a téli időszak hatósági feladatait koordináló kormánybiztos, sem a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. nem képes ellátni a feladatát, kezelni a hóhelyzetet. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt és Budapest vezetését, hogy találják meg a kialakult helyzet felelőseit.

15:15 – Spórolni akartak a hókotrókon

Csak hatodrangú feladatnak tekinti a téli hómunkát a Fővárosi Önkormányzat, ezért nem ritka, hogy pénzt vonnak el a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-től más, fontosabbnak vélt teendőkre. Ezzel magyarázta a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke a Napi Gazdaság Online-nak, hogy hétfőn hajnali 6 óráig a 117 hókotróból csak 65 állt munkába.

Mivel a ténylegesnél jóval enyhébb időjárásra számítottak, ezért “spórolás” gyanánt mindössze 527 ember állt munkába reggel – tette hozzá Szaniszló Sándor.

15:09 – Újból járható a 86-os főút

Kora délután újból megnyitották a járműforgalom előtt a 86-os főút Rédics és Zalalövő közötti szakaszát – közölte hétfőn a zalai rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelem.

A korábban a kamionok által legnehezebben járható 74-es és 75-ös, valamint a 76-os főúton is helyreállt a forgalom, megtisztították az utakat, elakadt kamionok sem hátráltatják a közlekedést.

Zalában a vasárnap óta tartó havazás miatt már csaknem 20 helyszínen mintegy 100 elakadt kamion mentésében segítettek a katasztrófavédelem egységei.

14:37 – Teljes útzár a 83-as főúton

Teljes útzárat rendeltek el a 83-as főúton a farkasgyepűi buszbaleset miatt – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Ferenczi Tímea elmondta: a 83-as főutat már a 8-as számú főúttól kezdődően lezárták. A rendőrök a forgalmat a 8401-es és 8402-es út felé, Bakonygyepes-Noszlop-Kúp-Pápakovácsi-Pápa útvonalra terelik el.

14:24 – Fokozatosan helyreáll a tömegközlekedés

Egyetlen budapesti tömegközlekedési járat forgalma sem áll már a havazás miatt, késésekre azonban továbbra is számítani kell – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délután.

Egyes járatok továbbra is a menetrendben meghatározottnál ritkábban, illetve hosszabb menetidővel közlekednek, mivel a forgalom számos útszakaszon lassabban halad a megszokottnál. Továbbá műszaki vagy forgalmi okok miatt vannak fennakadások néhány járat vonalán – tették hozzá.


Fotó: Kummer János

A BKK Facebook-oldalán azt közölte, hogy a Külső Bécsi úton hamarosan megindul a forgalom. A 160-as autóbuszok már ismét eredeti útvonalukon közlekednek. A 260-as és a 218-as buszok továbbra is az 1-es villamos Bécsi úti végállomásáig járnak.

14:23 – Pest megye lassan felszabadul

Javultak a közlekedési feltételek a déli órákra Pest megyében, mivel a fő- és mellékutak burkolata többnyire már latyakos, ám a Pilisben néhol még kisebb fennakadásokra kell számítani – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn.

A Solymárnál történt baleset környékét továbbra is jobb elkerülni (a 10-es főút e szakaszán egy fát szállító kamion borult félig árokba), mert a járműveket csak a főváros felé engedik, Pilisvörösvár felé áll a kocsisor – tette hozzá a Magyar Közút szóvivője.

A katasztrófavédelem egységeinek a régióban délig 10 helyen kellett árokba borult, illetve balesetet szenvedett járműveket menteniük – tájékoztatott Spitz Alexandra megyei szóvivő.

14:18 – Előre megjósolta

“Nagyon súlyos következményei vannak annak, ha a felkészülés elmarad. Ezt bizonyítják a 2006. augusztus 20-i események, a 2010-es borsodi árvízi helyzet, a pár hónappal később történt vörösiszap-katasztrófa, valamint a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédia. Éppen ezért országos, megyei és helyi szinten is komoly előkészületek zajlanak már most a rendkívüli hideg vagy hó esetén szükséges védekezés előkészítésére. Különös odafigyelést igényel az állampolgárok gyors és hiteles tájékoztatása is” – hangsúlyozta Bakondi György még tavaly novemberben, kormánymegbízotti bemutatkozásakor.

14:15 – Vége a korlátozásoknak Győr megyében

Ismét szabadon járható Győr-Moson-Sopron megyében az a két útszakasz, amelyen hétfőn reggel korlátozást vezettek be – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Kálmán Gabriella közölte: ismét használhatják a kamionok a 92-es út Csesznekhez közeli, szerpentines szakaszát, és ismét járható a 84-es főút Kópházánál, ahol korábban félpályás útzár lépett életbe, mert több nyerges vontató összeütközött.

14:13 – Völner Pál: a téli felkészülés megtörtént

Minden település megközelíthető, és már majdnem minden útszakaszt megtisztítottak az országban – közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: a közútkezelők mintegy ötszáz munkagéppel dolgoznak országszerte, és már csak azokon az útszakaszokon nehéz közlekedni, ahol hóátfúvások vannak. A legtöbb megyében az alsórendű utakat is megtisztították már.

13:56 – Megmozdulhattak a veszteglő kamionok

Délben ideiglenesen megnyitották a kamionforgalom számára a rédicsi és a letenyei határátkelőket. Rédicsnél Szlovénia felé, Letenyénél pedig Horvátország irányába addig engedték át a teherjárműveket, amíg a határ menti kamionterminálok meg nem teltek. A szlovén és a horvát hatóságok azért döntöttek az ideiglenes határnyitásról, hogy a várakozó kocsikat biztonságosan le lehessen parkolni.

13:43 – Felborult egy busz a Bakonyban

Oldalára fordult egy Veszprém és Pápa között menetrend szerint közlekedő busz; négyen megsérültek – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t hétfőn.

Bakos György elmondta: a busz műszaki mentése ideje alatt a 83-as főúton Farkasgyepű közelében félpályás útlezárás van.

13:31 –  Budapestre jöttek a pozsonyi gépek

A Ferihegyi repülőtéren nem okozott komolyabb fennakadást a havazás. Délelőttől mind a két pályán fogadnak és indítanak gépeket – olvasható a Budapest Airport közleményében. Reggel rövid ideig nem tudott gépeket fogadni a reptér, egy kivételével a járatok a várakozó légtérben köröztek, majd leszálltak. A Germanwings stuttgarti járatának kapitánya döntött úgy, hogy kitérő repülőtérre megy Temesvárra.

A németországi havazás miatt a Lufthansa törölte düsseldorfi gépét, amelynek 13.35-kor kellett volna megérkeznie. A hóhelyzet miatt a Ryanair ír diszkont légitársaság két pozsonyi járata is, a london-lutoni és a brüsszel-charleroi járata is Budapesten szállt le a szlovák főváros helyett.

A bizonytalan budapesti közlekedési helyzet miatt a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy a megszokottnál jóval korábban induljanak el a repülőtérre, és ellenőrizzék a járatinformációt a Budapest Airport honlapján illetve facebook-oldalán, vagy lépjenek kapcsolatba a légitársasággal.

13:24 – PARKOLÓS BRÉKING!

Budapesten, a Ferencvárosban is ingyenes lett a parkolás.


A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Kummer János

13:03 – Helyreállt a forgalom a 2-es főúton és a 811-esen

Újra haladhat a teherforgalom a Nógrád megyei Parassapusztától Pest megye felé – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn kora délután.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a havazás miatt reggel 8 órától szüneteltette a teherforgalmat a rendőrség; a személygépkocsik zavartalan haladása, valamint a közútkezelők munkavégzése miatt félreállították a tehergépjárműveket.

Megindult a forgalom a 811-es úton Alcsútdoboznál is, ahol korábban árokba csúszott egy kamion – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

12:48 – Óriási dugó a Bécsi úton

Áll a forgalom a budapesti Bécsi úton egy árokba csúszott kamion mentése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn a Facebook-oldalán.

Emiatt a 160-as és a 260-as autóbuszok a Batthyány tér és a Bécsi út (1-es villamos végállomása) között, a 218-as autóbuszok pedig a Szentlélek tér és a Bécsi út (1-es villamos végállomása) között közlekednek – írták.

A BKK kéri, hogy aki teheti, a H5-ös HÉV-et vegye igénybe.

12.36 – Lehet hazamenni

Néhány budapesti iskolában rövidített órákat tartottak. Munkatársunk csemetéje már haza is mehetett. Örül.

12:33 – A MÁV továbbra sem bír a hóval

A nagyobb torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében a monori, a váci, valamint egyes gödöllői és egyes sülysápi elővárosi vonatokat nem indítják el – közölte a Mávinform hétfőn.

Helyettük a zónázó vonatok állnak meg minden állomáson és megállóhelyen. Ennek ellenére még mindig 20-60 perces késéssel közlekednek a vonatok az ország számos vonalán – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

12:15 – Minden villamos a teljes útvonalán közlekedik

Helyreállt a 17-es, az 59-es és 61-es villamos közlekedése is Budapesten dél körül, így minden villamos és kötött pályás jármű a teljes útvonalán közlekedik – közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.


A Nemzeti Együttműködés Rendszere, kattintson a képre Budapestért!
Fotó: Neményi Márton

Helyreállt a 29-es és 33-as busz közlekedése is, a 218-as busz viszont továbbra sem jár.

11:52 – Lehet sielni Eplényben (is)

Az eplényi sícentrumban öt pálya síelhető, de ajánlatos hólánccal megközelíteni a Nordica Síarénát – tájékoztatta Ebele Bálint, a sícentrum marketingvezetője hétfőn az MTI-t. Hozzátette: huszonöt centiméter friss porhó esett, ráadásul még ágyúztak is, így a pályákat 70-80 centis hóréteg borítja, állapotuk kiváló.

11:45 – Álljon be ön is hómunkásnak!

Nettó 3550 forintot kereshet napi 8 órás hóeltakarítással, ha beáll a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-hez, mint hómunkás. Az FKF már a hétfő délutáni 14.00 – 22.00 óráig tartó műszakra is keresi új munkásait – írják közleményükben. Hómunkásnak itt lehet jelentkezni: www.fkf.hu vagy itt: 06 40 353 353.

11:39 – Árokba csúszott járművek, elterelt kamionok Vasban

Jánosházánál a kora reggeli órákban egy kamion az árokba futott, egy autóbusz is elakadt a hóban, a tűzoltók azonban mindkettőt kimentették – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Délelőtt Szombathelyen, az Újvilág utcában szintén egy kamion csúszott az árokba, itt is a tűzoltók segítettek kivontatni a járművet az útra.


Fotó: MTI / Krizsán Csaba

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrök Nádasd külterületén a 86-os és a 76-os út kereszteződésénél a kamionforgalmat a 76-os főútra, a 8-as útról pedig a 74-es útra terelik.

Vép térségében egy alsórendű úton egy osztrák kamion csúszott az árokba, a műszaki mentése még folyamatban van, személyi sérülés nem történt – tették hozzá.

11:28 – Valamelyest javul a BKV-helyzet

A havazás miatt a 149-es és a 218-as buszok még mindig nem közlekednek. Az 59-es és a 61-es villamosok azonban már teljes útvonalon járnak, mint ahogy a 65-ös, 165-ös, a 129-es és a 155-ös és a 160-as autóbuszok is. A budai hegyvidéket érintő vonalakon azonban még nagy a baj, 3-4-szeres menetidővel kell számolni.

11:24 – Baleset miatt lezárták a 811-es utat

Árokba csúszott egy kamion a 811-es úton Alcsútdoboznál, ezért teljesen lezárták az érintett útszakaszt – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szabó-Bisztricz Anett elmondta: a nyerges vontató hátulja csúszott árokba az Alcsúti Arborétumnál. A szerelvény keresztbefordult az úton, a jármű eleje szinte teljesen elfoglalja a két sávot.

11:22 – Ingyenes a parkolás is

Rogán Antal polgármester arra kérte a Belváros-Lipótváros Közterület-Felügyeletét, hogy a hóhelyzetre tekintettel hétfőn függessze fel a parkolás ellenőrzését és pótdíjazását.

A belvárosi közterület-felügyelet munkatársai a parkolóhelyek megtisztításában és az utak járhatóvá tételében működnek közre – közölte az MTI-vel az V. kerület polgármestere.

11:20 – Hó helyett eső

A MÁV tájékoztatása szerint az ország nagy részén eső váltotta fel a havazást. A váltófűtő berendezések a maximumon működnek.  A nagyobb torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében a monori, a váci, egyes gödöllői és egyes sülysápi elővárosi vonatot nem indítanak el. Helyettük a zónázó vonatokat állítják meg minden állomáson és megállóhelyen. Ennek ellenére még mindig jelentős, 20-60 perc késéssel közlekednek a vonatok az ország számos vonalán.

11:08 – Volt, nincs

Ismét használható az M3-as bagi felhajtója, amit korábban egy baleset miatt lezártak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel. A balesetben két, Budapest irányába tartó személygépkocsi ütközött és ketten könnyebben megsérültek – mondta Karsay Kornél.

11:07 – Lezárták a határokat a kamionok előtt

Szlovénia és Horvátország a kamionok előtt lezárta a határokat, ezért a rendőrök  a Győr felől érkező járműveket a 86-os számú főúton, a Veszprém felől érkezőket pedig a 8-as számú főúton félreállítják.


11:03 – A Twitter is behavazódott

„Akkora hó esett, hogy ma újra leadják a karácsonyi műsorokat a TVben.”

„Ez a hó olyan, mint a #Fidesz… Sokan akarták, hát most itt van!”

„A HÓ ÉS A MÁV NEM JÓ BARÁTOK!”

„Esett a hó, ami annyit jelent, vége a világnak… De legalább nyert a Homeland, jeeee!”

„szakad a hó de menjek ki havat lapátolni. Minek? Úgyis esni fog még”

„Valahol úgy hívják, hogy 20 centi hó. Nálunk úgy hívják, hogy szükségállapot.”

10:50 – A legfrissebb BKK-s hírek

Az 59-es és a 61-es villamosok helyett műszaki hiba miatt pótlóbuszok közlekednek Széll Kálmán tér (a 22-es autóbusz felszállóhelye) és a Budagyöngye között. Ugyanezen a szakaszon a 22-es, a 22A és a 222-es autóbuszokkal is utazhatnak.  A síkos úttest miatt a 218-as autóbuszok csak a Szent Imre tér és a Téglagyári tér között közlekednek.

10:41 – Schobert Norbi foglyul esett

“Ma reggel a hó fogságában rekedtünk. Se dolgozni, se iskolába a gyerek, se semmi. Szentendrén még a főutak is katasztrófális állapotban vannak, a hegy, a mellékutcák életveszélyesek terepjáróval is. Este bemondta a híradó, olvastam a neten, hogy 40 centi hó jön. Már megvan és ömlik most is. Azt nem értem, hogy közterületfenntartók mindig úgy meglepődnek, mintha Jamaicában élnénk… :-( Nálatok mi a helyzet?” – írta a fitneszguru Facebook-oldalán.

10:35 – Facebookon kesereg az időjárásról a fideszes EP-alelnök, Surján László:

“Leesett a hó, ami jó, meg szép is. Aprócska hátrány, hogy a közlekedés némileg összeomlott. A taxi, amit még tegnap este rendeltem 8 órára, még nem érkezett meg, ekként a 10 órakkor induló repülőjáratot már nem érem el semmiképp. Még szerencse, hogy sikerült átrakni a jegyet egy koradélutáni gépre, s így talán elérem a legfontosabb mai tárgyalásomat. Ilyenkor mindig Petőfi jut eszembe: habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr. Igen, a természet, amelyett a szocializmusban a nagy Szovjetunió annyira át akart alakítani, erősebb nálunk. Tudom Petőfi a társadalomról beszélt, de azért erre az esetre is vonatkozik.” (via Facebook/Surján László)

10:20 – Több főút is járhatatlan kamionokkal

A 86-os főúton, Zalalövő térségében Rédics felé járhatatlan az út kamionok számára, ezen a szakaszon több teherjármű is vesztegel. A 76-os főút nagykapornaki szakaszán a Zalaegerszeg felé vezető részen két kamion is elakadt, itt Kisbucsa felől Zalaegerszeg irányába nem közlekedhetnek kamionok – közölte honlapján hétfő délelőtt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pakod és Pókaszepetk között egy kamion az útpadkára csúszott, a rendőrök egy forgalmi sávot lezártak.

A rendőrség közölte azt is: Zala megyében nincs hó elől elzárt település vagy járhatatlan út, de arra figyelmeztetnek, hogy csak sürgős esetben, kellő felkészültséggel és türelemmel induljanak útra.

10:17 – Igazolt az iskolai hiányzás

A budapesti iskolák a havazásra tekintettel igazoltnak tekintik a hétfő reggeli késéseket, hiányzásokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.


Estére lehet praktikus lesz, kattintson a képre a galériáért! – Fotó: Kummer János

“A BKK vezérigazgatója az imént egyeztetett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökével: a budapesti iskolák a havazásra tekintettel természetesen igazoltnak tekintik a ma reggeli késéseket, hiányzásokat” – írták.

10:13 – Halálos baleset Ceglédnél

Egy teherautó halálra gázolt egy kerékpárost Ceglédnél, a 311-es főúton hétfő reggel – közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.Az 56 éves ceglédi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, több jármű is árokba csúszott a megyében a havazás miatt. Pomázon, a Dobogókői úton egy helyközi buszjárat csúszott az árokba. Személyi sérülés nem történt, az utasokat mentesítő járat szállította tovább.

Az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a 32-es kilométernél alakult ki torlódás – jelenleg 4 kilométeres a kocsisor – , míg az M0-áson a péceli és az újpesti kihajtóknál több kamion elakadása miatt nehéz a haladás – sorolta a havazás miatti baleseteket, fennakadásokat a szóvivő.

Az M6-os autópálya Dunaújváros felé vezető oldalán a 22-es kilométernél négy személyautó ütközött össze, míg a 10-es főúton, Üröm térségében szintén elakadt kamionok nehezítik az autósok haladását.

10:00 – Ónos eső válthatja a havazást

Az éjszakai és reggeli hóesést követő kisebb szünet után hétfőn folytatódik a havazás, de többfelé eső, havas eső, ónos eső formájában várható csapadék – közölte Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa a távirati irodával.

09:45 – Hatalmas torlódás az M3-as bagi felhajtójánál

Baleset miatt lezárták az M3-as bagi felhajtóját – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel. Két, Budapest irányába tartó személygépkocsi ütközött és a balesetben ketten könnyebben megsérültek – mondta Karsay Kornél.

09:11 – Éjfélig ingyenes a BKV!

A Budapesti Közlekedési Központ 10 órakor kiadott tájékoztatója szerint: a 17-es villamosok továbbra sem közlekednek. A 8-as buszok eredeti útvonalon közlekednek. A 29-es autóbuszok továbbra is megosztva, Hűvösvölgy és Pasaréti tér, illetve a Szentlélek tér és a Kolosy tér között járnak. A 39-es buszok a Batthyány tértől csak a Déli pályaudvarig tudnak közlekedni. Az 53-as autóbuszok az Újbuda-Központtól csak a Sasadi útig közlekednek. A 65-ös és a 165-ös buszok nem járnak. A 112-es autóbuszok az Urániától csak az Apor Vilmos térig közlekednek. A 129-es autóbuszok a Széher út helyett Hűvösvölgy, végállomáshoz közlekednek. A 137-es és a 237-es járatok a Szentlélek tértől csak a Bécsi útig közlekednek. A 149-es busz továbbra sem jár. A 150-es és a 250-es buszok közlekedésében a Tordai úton fennakadásokra kell számítani. A 153-as buszok eredeti útvonalukon közlekednek. A 155-ös buszok rövidített útvonalon, a 156-os busz útvonalára terelve járnak. A budai hegyvidéket érintő vonalakon alkalmanként 3-4-szeresére növekszik járataink követési és menetideje. Továbbra is zavartalanul közlekednek a metrók, a hévek valamint a 4-es és a 6-os villamosok. Szinte minden járat 15-30 perces késéssel közlekedik. Tarlós István főpolgármester úgy döntött, hogy a hóhelyzet miatt hétfőn mindenki ingyen használhatja a BKV járatait.

09:05 – 20-nál több baleset

Hétfőn, kora reggelig már 25 balesethez riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, legtöbbször Somogy és Veszprém megyében.

Országszerte több helyen havazik, ezért a katasztrófavédelem arra hívja fel a figyelmet, hogy többfelé havasak, sónedvesek, csúszósak az utak, ezért járművel és gyalogosan egyaránt fokozott figyelemmel kell közlekedni.

09:00 – Teli tank és lapát!

Elzárt településről, lezárt útszakaszról eddig nem érkezett bejelentés, de az OKF mindenkitől azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról. A balesetek miatt akár hosszabb-rövidebb időre az úton rekedhetnek a járművek, ezért tanácsos hosszabb időre elegendő üzemanyagot tankolni, valamint fontos, hogy legyen az autóban vontatókötél és lapát, így egymásnak is tudnak segíteni az autósok.


Buda gyakorlatilag leállt, kattintson a képre!Fotó: Kummer János

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a havazás miatt hétfőre négy megyére másodfokú, hétre és Budapestre pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki.

08:30 – Késnek a vonatok

Az ország nyugati és középső részén az intenzív havazás és az ónos eső miatt több vonalon váltóállítási problémák okoznak fennakadásokat a vasúti közlekedésben. A MÁV Zrt. a frekventáltabb állomásokon megemelt létszámú hóeltakarító személyzettel tisztítja a váltókat. A váltófűtő berendezések a maximumon működnek, de a folyamatos havazás és a vonatok okozta menetszél miatt azonban minden vonat után újra kell tisztítani a váltókat.

A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Lajosmizse, a Budapest-Cegléd, a Budapest-Hatvan és a   Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 20-40 perc, közötti késéssel számoljanak az utazók. A zónázó vonatok nem járnak.

07:56 – Gyurcsány is késik

„Mostantól három hétig megint az országot járjuk. A mai indulás kalandosnak ígérkezik. Mintha túlélő gyakorlaton lennénk” – írja Facebook-oldalán a DK-elnök, aki mindenkit megnyugtatott: a havazás miatti fennakadások ellenére odaér a hétfői helyszínre, csak várhatóan késni fog.

07:30 – Késések a repülőtéren is

A havazás és a szél miatt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér két futópályája közül csak az egyiket használhatják a repülők, egy ideig mindkét pálya zárva volt – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója.

A reggeli járatok el tudtak menni, de utána körülbelül fél órára a hó eltakarítása miatt az 1-es pályát is le kellett zárni. A takarítás idejére két repülőgépnek várakoznia kellett a légtérben, egy járat pedig kitérő reptérre, Temesvárra repült. A két párhuzamos futópálya közül az 1-es van nyitva, erről indulhatnak és erre érkezhetnek a repülőgépek. Ez a pálya várhatóan folyamatosan nyitva lesz. A flightradar24.com radarképe szerint a légtérben kellett várakoznia a Tarom bukaresti, a Brussels Airlines brüsszeli, az El Al Tel avivi, és a Germanwings stuttgarti és kölni járatának is.
A repülőjáratok késéssel közlekednek.

07:00 – Van ahol 30 centi hó esett

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának reggeli jelentése alapján az intenzív havazásban érintett területeken a fő- és mellékutak egyaránt nehezebben járhatóak. Egyes helyeken csaknem 30 centiméternyi hó esett, más területeken a hóátfúvások vagy az ónos eső okoz fennakadásokat A társaság ezért arra kéri a közlekedőket, hogy csak akkor keljenek útra az intenzív havazásban vagy az ónos esőben érintett területeken, ha halaszthatatlan dolguk van, de indulás előtt akkor is tájékozódjanak az utak állapotáról.

Olvasónk képei a havazásról, kattintson a képre!

A Dunántúlon és Pest megyében egész éjjel havazott, az eddig lehullott hó mennyisége nyugaton és a Bakonyban 15-25 cm között változik. A főutak burkolata a Dunántúlon, a Kisalföldön, Pest megye keleti felén és a Jászságban havas vagy hókásás, Baranya megyében sónedves. A keleti országrészben egyelőre nincs fennakadás. A mellékutakon hasonló a helyzet, vagyis több útszakasz is havas, síkos, a korábbi havazás nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében hókásás, Orosháza térségében latyakos a burkolat. Marcali, Dunaújváros, Kápolnásnyék, Solt, Kiskörös és Szentes térségéből ónos esőt jeleztek, Fejér megye egyes részein pedig hóátfúvások is nehezítik a közlekedést. Most is intenzíven havazik Vas és Zala megyében, a Dunántúl északi területein, a középső országrészben és a Jászságban. Elzárt település vagy járhatatlan út egyelőre nincs az országban, bár több Zala megyei főúton elakadt kamionok okoznak fennakadást (74-es, 75-ös és 86-os főút).

06:30 – Gépeket is béreltek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazásban érintett helyeken a legmagasabb készültségi fokozatban dolgozik. A munkák elvégzéséhez a társaság a saját gépparkján kívül bérelt gépeket is rendelt az utakra. Így a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákban jelenleg több mint 350 gép dolgozik, emellett a közútkezelő szakemberei is 12 órás váltásban látják feladataikat. A hó eltakarítását folyamatosan végzi a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ugyanakkor a nagy intenzitású havazás miatt ezen munkák elvégzése rendkívül idő- és energiaigényes, ezért míg nem szűnik meg a havazás, sajnos nem várható gyors javulás a közlekedésben.

A télies útviszonyokra való tekintettel a társaság arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a társaság Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a cég megyei ügyeletein – elérhetőségek a www.kozut.hu oldalon – kaphatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik