Felbecsülhetetlen értékű ékszereket loptak el vasárnap, fényes nappal a világ egyik legismertebb múzeumából. A villámgyors akcióról sok mindent tudni – az elkövetők több nyomot is hagytak maguk után –, ahogy az ellopott ékszerekről is. A bűnözők mellett megindult a felelősök keresése is.
Fontos lépéseket tett Izrael és a Hamász a közel-keleti megbékélés felé, de a trumpi béketervben számos homályos részlet maradt, most az a legfontosabb, hogy ezekről tárgyaljanak az érintettek – nyilatkozta lapunknak N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértő. De mik lehetnek a következő lépések?
Az elmúlt napokban több befolyásos állam is elismerte a palesztin államot, így már az országok négyötöde támogatja a kétállami megoldást: Izrael és Palesztina egyidejű létezését. Ennek a realitása azonban minden korábbinál távolabbinak tűnik. Lapunknak Csicsmann László segített értelmezni a helyzetet.
Egymást váltják Franciaország miniszterelnökei, mivel sem a társadalmi, sem a politikai támogatottságuk nem elegendő azokhoz a döntésekhez, amelyek az ország költségvetési hiánya és államadóssága miatt szükségesek. Most az eddigi védelmi miniszter, Emmanuel Macron bizalmasa, Sébastien Lecornu kapta meg a feladatot.
Elon Musk mentora egy rövid időre belekóstolt, milyen lehet a világ leggazdagabbjának lenni. Larry Ellison vállalata, az Oracle olyan számokat mutatott be a múlt héten, amik egekbe lőtték a részvények értékét, viszont a cég rizikós akcióba kezdett azzal, hogy szinte mindent feltett a ChatGPT terjeszkedésére.
Az utolsó felvonásánál jár a Jair Bolsonaro elleni per, amely arról szól, államcsínyt akart-e végrehajtani a volt brazil elnök. Az ország történetében már számos puccskísérlet történt, de korábban még senkit nem állítottak bíróság elé emiatt. A történelmi precedens viszont egyáltalán nem tetszik Donald Trumpnak.