A Fidesz-kampány a nyugodt erőt szerette volna sugározni, de a nyugalom már korábban is eltűnt, az erőt pedig a rendszerrel szemben napról napra kiálló közszolgák, vállalkozók, az elit tagjai vették ki belőle – hangzott el a választás előtti utolsó Háromharmadban, amelyben a választás végkimenetelére utaló kemény és puha jeleket beszélte át Jankovics Márton, Kerner Zsolt és Nagy József.
Orbán Viktor számára új helyzet, hogy vannak, akik azért mennek el a rendezvényére, hogy ellene tüntessenek, és ezt nehezen tudja jól kezelni. Miközben arról győzködi a híveit, hogy ők vannak többségben, most már több közvélemény-kutató is 20 százalék körüli Tisza-vezetést mér. Mi a haszna abból Orbánnak, amikor nem dolgozó tiszásokról beszél? Hogyan hallgathat a polgári titkosszolgálatokat felügyelő Rogán Antal, amikor a kampányt Szabó Bence és Gundalf ügye uralja? És mi abban a magyar érdek, ha Szijjártó egy orosz oligarcha testvérének ügyében lobbizik? A Háromharmadban Bita Dániellel és Nagy Gergely Miklóssal Nagy József beszélget.
Szabó Bence rendőrnyomozó óriási kockázatot vállalt színrelépésével, amit még drámaibbá tett, hogy az ügyészség villámgyorsan lépett fel ellene. Már csak emiatt sem biztos, hogy elég lesz a kormány válaszlépése, amely a Tisza Pártra nézve terhelő ukrán kémtörténettel magyarázta a titkosszolgálati műveletet. A Háromharmadban szóba került még a DE! Akciócsoport vidéki szavazatvásárlásokról szóló filmje, Panyi Szabolcs lehazaárulása és a Medián utolsó közvélemény-kutatása, amely az eddigi legnagyobb Tisza-előnyt mérte a Fidesszel szemben. Jankovics Mártonnal és Kerner Zsolttal Nagy József beszélgetett.
Orbán Viktor mindent egy lapra téve Zelenszkijt tette meg fő ellenségének. Magyar Péter már nem is Manfred Weber és Ursula von der Leyen bábja, hanem az ukrán elnöké. Omelcsenkó fenyegetéséről, Orbán drámai telefonhívásáról, a benzinárstopról, valamint a március 15-i megafelvonulásokról beszélgetett Nagy József a mai Háromharmadban Jankovics Mártonnal és Kerner Zsolttal.
Miről árulkodik, hogy a kormány veszélyhelyzeti rendelettel írja fölül a bírósági ítélkezést? S miről árulkodnak a gyöngyösi események: az érzékeny személyes adatok nyilvánosságra kerülése és az, hogy a rendőrség, vagyis lényegében Pintér Sándor cáfolta meg minisztertársa, Lázár János állításait? Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós és Nagy József a Háromharmadban.
A DK és a Medián „egyszázalékos” csörtéjétől indul ma Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József. Szó esik még a befagyni tetsző közvélemény-kutatási adatokról, a Fidesz esetleges stratégiai hibájáról, Lázár János párton belüli győzelméről, a domain-baki okáról és a tigris hamis szeméről is.
Orbán Viktor fantasztikus esztendőt ígért, legalábbis gazdaságilag. Mi valósult meg ebből? Ezzel a kérdéssel kezdte az évértékelő Háromharmadot Bánszegi Rebeka, Bita Dániel, valamint Nagy József. Aztán a háború került sorra, majd a NER bukását latolgatva az orbáni örökséggel zártunk.